MoziSuite Française Kovács Kata
Suite Française – angol-francia-kanadai, 2015. Rendezte: Saul Dibb. Írta: Irène Némirovsky regényéből Matt Charman és Saul Dibb. Kép: Eduard Grau. Zene: Rael Jones. Szereplők: Michelle Williams (Lucile), Kristin Scott Thomas (Angellier-né), Mathias Schoenaerts (von Falk), Ruth Wilson (Celine), Eric Godon (Joseph), Sam Riley (Benoît). Gyártó: Alliance Films / Qwerty Films / Scope Pictures. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 105 perc.
Irène Némirovsky öt
részesre tervezett, Franciaország 1940-es német megszállása idején játszódó
regényfüzére az írónő deportálásával, majd Auschwitzban, 1942-ben bekövetkezett
halálával befejezetlenül maradt. Két történetet és egy vázlatot tartalmazó
füzete lányai birtokába került, akik naplónak vélték és nem fedezték fel valódi
tartalmát és értékét egészen a kilencvenes évek végéig. A Suite Française a 2004-es frankfurti könyvfesztivál szenzációja,
később bestseller lett, 2006-ban magyarul is kiadták.
A rendező Saul Dibb egy
kisköltségvetésű gengszterfilm, majd egy tehetségről árulkodó kosztümös biopic,
A hercegnő (melynek egyébként szintén
kényszerházasság a kiindulópontja) után vágott bele Matt Charman
forgatókönyvíróval (Kémek hídja), hogy
Némirovsky örökségül hagyott írásait egy történetté gyúrja össze. A film egy
már megszállt kisvárosban játszódik, több szálon taglalva a német katonák és a
helyi lakosok együttélését, az ellenséges oldalakon állók kölcsönös lenézésétől
kezdve szerelmi viszonyaikon át a szexuális zaklatásig, leginkább pedig a
különböző osztályokhoz tartozó, karizmatikus nőalakok ábrázolásában jeleskedik.
A rideg Madame Angellier évek óta magas lakbérek behajtásával kínozza a környék
szegényeit, köztük Celine-t és családját, ám a háború nem válogat, mindkét
háztartásba bekvártélyoznak egy-egy német tisztet. A jobb házba egy vérbeli
úriember jut, érzelmes zongorajátékával és bús tekintetével hamar megdobogtatja
a Madame menye, Lucile szívét, aki sokkal nagyobb beleéléssel tekintget a náci
tiszt után, mint ahogyan a szolid érdekházasságban szerzett, fronton lévő
férjét hazavárja. A középpontban az ő melodrámai románcuk áll, és ugyan nem
szerencsés, hogy a film legerőteljesebb pillanatait mégsem nekik köszönheti
(lásd a vicomte és asszonya utolsó közös vacsoráját), összességében megrázóan és őszintén közvetíti Némirovsky humánus
szellemiségét – mondván, az ellenség is csak ugyanolyan ember, mint mi vagyunk.
A sors cinikus fintora, hogy az említett ellenség Némirovsky-t sem kímélte, ám
a film akkor is hatásos, ha ennek a háttér-információnak nem vagyunk a
birtokában.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 64 átlag: 4.86 |
 |
|
