KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Egy forgatókönyvíró jegyzetei

Oktatás vagy/és revü?

Gyárfás Endre

 

– Fiacskám, ez nem cirkusz, hanem iskola.

Ehhez hasonló intelmek árulkodnak arról a szemléletről, amely az oktatást-nevelést (egyesek szerint művelést) nem képes összeegyeztetni a szórakozás, a látványosság és – isten bocsá’ – a humor fogalmával.

Ennek a különbségtevésnek minálunk több évszázados hagyományai vannak. Szerencsénkre másfajta hagyományokat is fel tud mutatni a pedagógiatörténet. Comenius például a sárospataki vizsgákon szerepeket osztott a tanulóknak; mesterembereket alakítottak, és előadták a vászongyártás folyamatát. Úgy tudjuk, Hatvani professzor és Csokonai szintén élt a szemléltetés játékos, a gyerekeket aktivizáló módszereivel.

Ők is örülnének, ha látnák, hogy az Iskolatelevízió igyekszik az általuk választott úton járni. A televízió azonban nem iskola. (Mint ahogy végeredményben a cirkusz sem az.) A bevésés sulykoló-ismételgető formáját a tévé esetében fel kell váltania az egyszeri, de erős hatásra építő, az emlékezetben nyomot hagyó előadásnak.

1975-ben készült el (azóta évente kétszer látható a képernyőn) Az ipari forradalom című tévéjáték. Mint forgatókönyvírónak, először is azt kellett figyelembe vennem, hogy 13–14 éves kamaszok elé „tálaljuk” a roppant szerteágazó témát. Több megoldás kínálkozott. Az egyik: kiválasztani egy epizódot (pl. a gőzgép feltalálását vagy a gyermekmunkával végzett bányászatot, esetleg a mozdonyversenyt). Ez kerek egészet alkothat, és jellemző lehet a korszak bizonyos viszonyaira. De semmilyen epizód sem tudja magába sűríteni a százévnyi fejlődést, virágzást, az ellentmondások kialakulását és éleződését.

A másik megoldás: „elbeszélni” az ipari forradalom fejlődéstörténetét, és bőségesen illusztrálni. Kérdés azonban, hogy sikerül-e ezzel a módszerrel érzelmileg megragadni a fiatal nézőket.

A harmadik megoldás: az előbbi kettő vegyítése. Magyarán: történelmi revü. Ezt választottuk. A rendező, Kardos Ferenc szervesen kapcsolta egymáshoz az ipari forradalom jellegzetes színhelyeit (a bányát, az indóházat, a szövőgyárat, a munkásszállást stb.), egységes térben mozgatta a színészeket, statisztákat. A gitáros énekes (Cseh Tamás) – miközben balladákat, románcokat adott elő – maga is szereplőjévé vált az egymásra felelgető jeleneteknek.

Nem a kronológiát, hanem a fejlődés logikáját tartottuk fontosnak, ezért sűrítenünk, stilizálnunk kellett. Például: a „tőkés” kihirdeti, hogy egyre nagyobb mennyiségben akar fonalat, szövetet gyártani, mert bővül a piac. Erre szinte tülekedve lépnek elébe a feltalálók, és – modelleket mutogatva – ki-ki felajánlja a maga művét: a fonó Jennyt, a repülő vetélőt, a gőzgépet... Nyilvánvaló, hogy ezeket nem egyidejűleg találták fel, és nem egyetlen tőkés kívánságára. A néző számára azonban így szemléltethető egy gazdasági-társadalmi fordulat. A különféle kosztümös alakok gyorsan pergő, egy-egy mondatos, vásári hangulatot árasztó jelenete pedig az ipari forradalom eme szakaszának lendületes tempóját hivatott érzékeltetni.

Mind az új tantervek, mind az oktatás fejlesztésének távlati tervei erősen hangsúlyozzák a komplexitást. Ma még csak ábránd, hogy például fizikából akkortájt tanulják a gyerekek a gőzgépet, amikor történelemből az ipari forradalmat, földrajzból Angliát, irodalomból Dickenst.

Az ipari forradalom című tévéjátékban a revü látszott alkalmasnak egy-egy jelenség komplex ábrázolására is. Költői megfogalmazását kerestük azoknak az érzelmeknek, amelyeket a fent említett ellenpontozó jelenetek válthatnak ki a mai nézőből. Meg is találtuk – Wordsworth és Shelley verseiben, névtelen munkáspoéták egykorú „protest songjaiban”.

A komplexitás volt a vezérelve annak a színes játékfilmnek is, amelyet forgatókönyvemből nemrég készített el, és 1981 januárjában sugárzott az Iskolatelevízió. Címe: Apród voltam Mátyás udvarában. Rendezője B. Nagy Tibor. Az általános iskola 4. osztályosainak anyanyelvi oktatását akartuk segíteni. Mátyás király koráról, jelentőségéről, a nevéhez fűződő magyarországi reneszánszról kellett „elmondanunk” sok mindent – kilenc-tíz éves gyerekeknek. Nem a népmondák Mátyását mutattuk be (ezt már több ízben megtette a tévé). Maga a király a fél órás filmben csupán 3–4 percig szerepel. A korszak tudománya, művészete, „stílusa” az, amelyről képet szándékoztunk adni. Mozgóképet – átvitt értelemben is: cselekményes kalandos történetet helyzetkomikummal.

Eleve kínálkozott tehát a műfaj: a kalandos bohózat.

Most készül a televízió gyermekosztályán a Perpetuum mobile ifjúsági műsor új sorozata, melynek írójaként – a szerkesztővel, Takács Verával együtt – a dramaturgiailag zártabb kompozíció irányába szeretném továbbfejleszteni a szórakoztatva oktató (vagy oktatva szórakoztató) tévéjátékok egyik válfaját.

Ha most megkérdezné tőlem valaki: elképzelhetőnek tartom-e, hogy egyszer majd egy cirkuszi gálaest képfelvételét ajánlja a televízió a fizika tantárgy oktatóinak és tanulóinak, határozott igennel felelnék. Bukfenc, tótágas, szaltó... Miért ne lehetnének a forgómozgás vagy az emelő törvényeinek szemléltetői? Newton nem fog megsértődni, ha a tudomány és a bohóctréfa valahol, két trapéz között, egy pillanatra összekapaszkodik. Csak a bohócok ne orroljanak meg érte!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7608