KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/július
ETNOFILM
• Schubert Gusztáv: Még szomorúbb trópusok Etnofilm
• Jancsó Miklós: Antropológia ’96
• Fáber András: Szélmalmok Afrikában Beszélgetés Jean Rouch-sal
• Sipos Júlia: Mintha mindenki japán turista volna Beszélgetés Tari Jánossal
ÚJGENGSZTEREK
• Forgách András: Profik Szemtől szemben
• Csejdy András: Ásó, kapa, nagyharag A Bonnie és Clyde-legenda
LENGYEL FILM
• Mikola Gyöngyi: A változás apokalipszise Új lengyel filmek
• Antal István: Pillantás az Édenbe Beszélgetés Józef Robakowskival
MEDIAWAVE
• Csejdy András: Képek kocsmája Mediawave ’96
• Simó György: Képek kocsmája Mediawave ’96
• N. N.: A hatodik Interjú Hartyándi Jenővel a Mediawave igazgatójával
• Bihari Ágnes: Indiánok kamerával
• Parti Nagy Lajos: Egy kanál fór
ARANY PÁLMA
• Simó György: Szembeszél Beszélgetés Iványi Marcellel és Durst Györggyel
ATOM EGOYAN
• Nánay Bence: A káosz rítusai Az Egoyan-dramaturgia
• Balázs Attila: Arsinée Khanjian szemöldöke Turkálás az atom ego-videotékában
KÉPREGÉNY
• Tóth András György: A film nyelvrokona Francia képregény
• Tóth András György: Ardennes pogányai Beszélgetés Didier Comèsszel
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Virtuális világnyelv
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Foci-nesze Égi manna
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Levelek Perzsiából
• Simó György: Itt van Eldorado
• Csejdy András: Elátkozott generáció
• Bori Erzsébet: Egy indián Párizsban
• Vidovszky György: Hasznos holmik
• Tamás Amaryllis: Még zöldebb a szomszéd nője
• Hungler Tímea: Tűz a víz alá!
• Csejdy András: Feküdj le kutyákkal...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mediawave

Interjú Hartyándi Jenővel a Mediawave igazgatójával

A hatodik

N. N.

1989-ben a Mediawave deklaráltan független-filmes fesztiválnak indult. Mára jó néhányan a törzstagok közül tényezők lettek a hivatalos magyar filméletben is. Változott-e ezzel valami?

– Az elején sem zártuk ki a profikat. Már az első években, amikor egymás mellett szerepeltek független és profi alkotások, akkor jól látszott, hogy összemérhetők. Mégis minden évben vita van ezen, számon kérik rajtunk, hogy nem vagyunk elég függetlenek...

A másik oldalról pedig azt, hogy vagytok elég fésültek.

– Mindig a hivatalos és nem hivatalos kultúra között fogunk ingadozni. Az mindenesetre biztos, hogy – noha kicsit megöregedtünk, és sokmindent másképp csinálunk ma mint korábban – a szellemiségünkben próbálunk függetlenek maradni. A szelekció finisében azért mindig van egy kis korrekció, de ez egészen más természetű. Idén például csak a végén vettük észre, hogy egyetlen magyar film sem szerepel a válogatásban. Akkor egy kicsit a szívünkhöz kaptunk.

Talán ebben felelősek vagytok. Van valami gettó jellege a fesztiválnak, amitől például a díjnyertes El Eini Sonia nem küldi el a munkáját, hanem külön meg kell hívni?

Nem tudnak rólunk. Nyilván ez a mi hibánk is. De nem is veszik komolyan itthon az egészet. Igaz, itthon sokkal nagyobb küzdelem elfogadtatni valamit, mint másutt Európában, ahol ma már rangos fesztiválok között tartanak nyilván bennünket.

– Nem lehet, hogy egy kicsit örültök is annak, hogy a filmszakmát nemigen izgatja a Mediawave?

– Nem öröm, ha az embert pont itthon nem veszik komolyan. Másrészt a magyar filmes szakmával megküzdeni nem egyszerű dolog. Ha tömegével jelentkeznének nálunk magyar filmesek, megnehezedne a dolgunk. Akkor beindulnának a feltételes reflexek, manipulációk és kavarások, és ebből jobb kimaradni. Ugyanakkor külföldön emelkedett a presztízsünk, és egyre jobb filmeket küldenek hozzánk, ami viszont azt jelenti, hogy a hazai filmesek egyre nehezebben rúgnak labdába. Néha olyan szerzőket kell visszautasítani, hogy magunk is szégyelljük.

Az idei kínálatot végignézve kissé esetlegesnek tűnik az, hogy honnan milyen filmek érkeznek. Nem lehet a válogatást szisztematikusabban csinálni?

– Lehetne, de nekünk csak az a lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy szétküldjük a nevezési lapot a világ összes tájára. Persze ez vakrepülés jellegű. Egyre többet segít az elmúlt fesztiválok díjnyertes filmjeinek mellékelt listája. Az igazi megoldás az volna, ha eljárhatnánk a fesztiválokra, néznénk a filmeket, és aztán meghívnánk, aki tetszik. Erre nem futja. Ez minimum két-háromszázezer forintba kerülne alkalmanként, és nekünk év közben egyetlen fillér sincs a számlánkon. Tavaly jártam Kínában, de a repülőjegyet saját zsebből kellett kipengetnem.

Valószínűleg hiányzik a PR- és marketing-munka, ami ebben a szektorban is elengedhetetlen a kilencvenes években.

– Nemigen tudunk foglalkozni ilyesmivel, ha év közben nincs pénzünk. A magyar támogatási rendszer olyan, hogy gyakorlatilag mindenki csak a fesztiválra hajlandó pénzt adni. A többi csak a fesztivál előtt valamivel érkezik, jó esetben. A Művelődési Minisztérium támogatása, amit díjra adtak, a fesztivál után két héttel még nem érkezett meg. Mivel nincsenek tartalékaink, elég sok kínos helyzet alakul ki.

Mekkorák a díjak?

– Sajnos, egyre nagyobb részt visznek el a költségvetésből. Idén körülbelül két és félmillió forint. A megosztott fődíj egyenként háromezer márka. Egyébként ez nem sok, mondjuk, a velünk egy kategóriájú szentpétervári fesztiválon tízezer márkás a fődíj. Díjra különben egyre többen ajánlanak pénzt, köztük vállalkozók is, de a fesztiválra alig valaki. Ez a Művelődési Minisztérium esetében ezért elég furcsa.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/07 28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=102