KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/július
ETNOFILM
• Schubert Gusztáv: Még szomorúbb trópusok Etnofilm
• Jancsó Miklós: Antropológia ’96
• Fáber András: Szélmalmok Afrikában Beszélgetés Jean Rouch-sal
• Sipos Júlia: Mintha mindenki japán turista volna Beszélgetés Tari Jánossal
ÚJGENGSZTEREK
• Forgách András: Profik Szemtől szemben
• Csejdy András: Ásó, kapa, nagyharag A Bonnie és Clyde-legenda
LENGYEL FILM
• Mikola Gyöngyi: A változás apokalipszise Új lengyel filmek
• Antal István: Pillantás az Édenbe Beszélgetés Józef Robakowskival
MEDIAWAVE
• Csejdy András: Képek kocsmája Mediawave ’96
• Simó György: Képek kocsmája Mediawave ’96
• N. N.: A hatodik Interjú Hartyándi Jenővel a Mediawave igazgatójával
• Bihari Ágnes: Indiánok kamerával
• Parti Nagy Lajos: Egy kanál fór
ARANY PÁLMA
• Simó György: Szembeszél Beszélgetés Iványi Marcellel és Durst Györggyel
ATOM EGOYAN
• Nánay Bence: A káosz rítusai Az Egoyan-dramaturgia
• Balázs Attila: Arsinée Khanjian szemöldöke Turkálás az atom ego-videotékában
KÉPREGÉNY
• Tóth András György: A film nyelvrokona Francia képregény
• Tóth András György: Ardennes pogányai Beszélgetés Didier Comèsszel
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Virtuális világnyelv
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Foci-nesze Égi manna
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Levelek Perzsiából
• Simó György: Itt van Eldorado
• Csejdy András: Elátkozott generáció
• Bori Erzsébet: Egy indián Párizsban
• Vidovszky György: Hasznos holmik
• Tamás Amaryllis: Még zöldebb a szomszéd nője
• Hungler Tímea: Tűz a víz alá!
• Csejdy András: Feküdj le kutyákkal...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Arany Pálma

Beszélgetés Iványi Marcellel és Durst Györggyel

Szembeszél

Simó György

Többé-kevésbé mindenkit meglepett a hír, hogy Iványi Marcell filmje, a Szél Arany Pálmát kapott a Cannes-i fesztivál rövidfilm-kategóriájában. A huszonkét éves, végzős főiskolás története klasszikus sikersztori: ő és producere a hivatalos csatornákat elkerülve, személyesen vitte el a párizsi fesztiválirodába a tekercset, ami aztán ment, látott és győzött. Jövőre feltehetően az összes főiskolás Skála-szatyorban szállítja majd ki új művét Cannes-ba, Berlinbe, esetleg egyenest az Oscar-díj nevezésre.

A Szél egyetlen snittből álló hatperces rövidfilm, amely Lucien Hervé egyik fotója alapján készült. A kamera az eredeti felvételt megjelenítő képről lassan elfordul, s háromszázhatvan fokos, ötperces kört ír le, miközben láthatóvá válik, ami a kép hátterében van: az akasztott ember, akit az asszonyok néznek.

A Népszabadság glosszaírója azzal fejezte be a cikkét: el a kezekkel Iványi Marcelltől! Egy huszonkét éves embertől azt vártam, ki fogod röhögni ezt a hirtelen nyakadba szakadt nyomulós érdeklődést, de elég jól bírod.

Iványi Marcell: A fesztivál után még Párizsból felhívtam anyámat a munkahelyén, hogy ne jöjjön ki a reptérre, mert én csak a kedvesemmel szeretnék ott találkozni, senki mással. Nem volt bent, de a kolléganője elmagyarázta nekem, hogy ott lesz három tévécsatorna, nyolc újságíró, fotósok, és ezt végig kell csinálni, mert fontos. Jó, mondtam, akkor én nem megyek haza. Persze nem igaz: rohantam, mint az állat, csak sajnos rossz jegyet vettem a gyorsmetróra. Ezért késtem le a repülőt.

Arany Pálma-díjas filmnek még Te sem voltál producere, ha jól emlékszem. Neked is új lehet a helyzet.

Durst György: Az. Két-három filmnek voltam a segítője mostanában, azt hiszem, azok is elég jók voltak, csak az az elszántság és tapasztalat hiányzott belőlük, amit ebben a filmben érvényesíteni tudtam. De ugyanilyen fontos filmnek tartom Szirtes András Lenzét, Klöpfler Tibor Lakatlan emberét és Szederkényi Júlia Paramicháját is. Mindegyikben benne volt a siker lehetősége. Most két dolog változott meg: egyrészt szerencsénk volt, másrészt valóban elegünk lett abból a hivatalos, bürokratikus nyammogásból, amin keresztül eddig a világba vezetett az út. Ezért vittük ki a filmet magunk. Emellett igaz az is: ha egy filmrendező nem tud legalább két nyelvet, akkor nem tudja magát eladni. Hiába van mellette okos vagy ügyes producer, az úgyis a saját hasznát keresi majd. A rendező ne hagyja élni a producerét, és maga vegye fel a telefont, ha valamit nem intéznek el neki.

A Ti tandemetekben ez kölcsönös?

Durst György: Igen, de ez a producernek hagyományos feladata, míg a rendezőnek nem.

Iványi Marcell: Életemben először kaptam úgy nyolcszázötvenezer forintot, hogy tudtam, én felelek érte. Mert a „Gyuri pénze”. A Főiskolán soha nem mondták meg nekünk, hogy egy-egy film valójában mennyibe került. Soha nem éreztem, hogy valakinek a pénzét szórom éppen el. Ez óriási hülyeség: a főiskola első napjától tudnia kellene minden hallgatónak, hogy ha filmet fog forgatni, akkor az drága mulatság. Coppola mondta, hogy szörnyű élete van, mert minden napja tízezer dollárba kerül.

Durst György: A külföldi osztály hallgatói, akik sokezer dollárt fizetnek egy félévre, komolyabban odafigyelnek arra, hogy mit kapnak a pénzükért. Végigkísérik a filmjüket, és ez látszik is rajtuk.

Iványi Marcell: Visszatérve a filmhez: engem először meglepett, hogy amikor befejeztük a forgatást, a producer elkezdett nyaggatni. A nyakamra járt, véleményt mondott, megjelent a laborban, feltűnt itt-ott. Mindeközben négy ember is volt – egy gyártásvezető és a hozzá tartozó produkciós cég –, akinek lett volna ideje azzal foglalkozni, hogy mi van a főcímmel, a labormunkával, de nem tették. Azt láttam, Durst az egyetlen ember, aki foglalkozik vele, mellesleg három filmet kísért így egyidőben végig. Ebből kaptam az energiát. Akkor megértettem, hogy tényleg csak akkor megy a dolog, ha magam csinálom. Rájöttem, nekem kell Párizsban felhívnom a Magyar Intézet igazgatóját, és kiharcolnom, hogy levetítsék Lucien Hervének a filmet. Nekem kell mindent végigcsinálnom, különben nem lesz semmi.

Te találtad ki, hogy hónod alatt a tekercsekkel bekopogtass a fesztivál párizsi irodájába?

Iványi Marcell: Ez talán Gyuri ötlete volt, de innentől kezdve már mindegy volt. Löktük egymást.

Mit jelentett az a félmondat, hogy a te pénzed van benne? Durst Györgyként, vagy Duna-televíziósként csináltad?

Durst György: Duna-televíziós pénzt jelent. Az a furcsa és különleges helyzet állt elő, hogy Sára Sándor tavaly áprilisban tett egy ajánlatot: tízmillió forintot ad egy évre, ha a Duna TV-n belül létrehozok egy, a Balázs Béla Stúdióhoz hasonló, Duna Műhely elnevezésű irodát. Ez találkozott azzal a vágyammal, hogy anélkül próbáljak a filmek körül valamit csinálni, hogy a kommersz, a referenciafilmek vagy a reklám világába kényszerülnék. A Balázs Béla Stúdióban is ezért dolgoztam, de ott egy idő után elegem lett a kollektív felelőtlenségből. Ettől függetlenül hosszan gondolkoztam azon, elfogadjam-e az ajánlatot. Rossz érzésem elsősorban a Duna TV megalakulása körüli zavaros dolgokkal volt kapcsolatos, mert ez korábban sokakat riasztott. Végül igent mondtam, de másfél oldalon leírtam a feltételeimet. Sára ideája és az enyém között egy alapvető eltérés volt: ő inkább egy Balázs Béla Stúdió típusú műhelyt szeretett volna tagsággal, vezetőséggel, választással, és kimerítő forgatókönyv-vitákkal. Én viszont ezt csináltam több mint tíz évig, és úgy láttam, hogy tovább nem folytatható. Végülis kimondatott, hogy enyém a döntés, de a balhét is nekem kell elvinnem.

A tízmillió fix éves összeg?

Durst György: Indulótőke, ami alkalmasint emelkedhet. Leginkább úgy, hogy a Duna TV reklámbevételeinek tizenöt-húsz százaléka ezt az alapot növeli.

Ez sok pénzt jelent?

Durst György: Nem olyan sokat. A Duna TV ’94-es reklámbevétele száztízmillió forint körül mozgott. Ez azt jelenti, hogy tizenöt-húszmillióval növekedhet a Duna Műhely támogatása. Ezzel már érdemes lenne csinálni egy kicsit komolyabb stúdiót is, akár önállóbban lehetne beszállni játékfilmek gyártásába.

De ez az összeg még nincs meg.

Durst György: Nincs. Csak a Duna TV elnöke által aláírt megállapodás létezik. Engem elsősorban az érdekel, hogy legalább tízmillió forint és a szabad döntési jogköröm meglegyen, különben nincs értelme csinálni.

A filmek eladása utáni pénz a Duna Műhelynél marad?

Durst György: Igen, a szerzői díjakat persze ki kell fizetni belőle. Sőt, a Duna Televízión belül adásba kerülő filmek után is megkapja a Műhely azt az összeget, amit a Duna Televízió egyébként kifizetne, ha a filmet külsőstől megvenné. Így például Marcell filmje után kapunk tizennyolcezer forintot.

Van bármilyen megkötés azzal kapcsolatban, hogy a Duna Műhely milyen filmeket támogathat?

Durst György: Sára egyetlen megkötést írt az Alapszabályba: a tízből egy milliót határon túli magyar fiatal tehetségeknek kell adni, amivel én teljesen egyet is értek.

A másik kilencmillió milyen filmekre ment el?

Durst György: Olyan filmeket szeretnék készíteni, amiket máshol nem lehet megcsinálni. Dokumentumfilmet, táncfilmet és verselemzést máshol is lehet készíteni, akár a Duna TV-ben, akár az MTV-ben. Én a Sárával való megbeszélésen elmondtam, hogy ha egy ilyen műhely létrejön, akkor filmre forgatott, főleg fekete-fehér műveket szeretnék készíteni, mégha ez drágább is. Azért, mert szebb. Láttam, hogy Sárában birkózott az operatőr és a televízió-elnök, de végülis belement. Azért a tíz támogatott produkcióból négy videóra készült.

A tízből melyiket szeretted nagyon?

Durst György: A Szélen kívül Lugosi Lugo filmjét, az Uránt. Most hívták meg Marseilles-be, egy rangos dokumentumfesztiválra. Ez is harmincötösre készült, fekete-fehér film.

Oda is zacskóban vitted el?

Durst György: Nem, a Médiawaveen találkoztam a fesztivál társigazgatójával, és ott adtam neki videón. Aztán Fésős András, Marcell osztálytársa készített egy filmet Különböző helyek címmel. A velencei fesztiválon forgatott rendezőinterjúkat, körülbelül arról, van-e értelme még filmet készíteni. Àgnes Vardától Wendersig vagy tizenhárom rendező válaszolt. A film előzménye Wenders korábbi filmje, a 666-os szoba...

Iványi Marcell: Wenders letett egy kamerát a velencei fesztivál alatt egy hotelszobába, és megkérte Godard-t, Fassbindert, Spielberget, Antonionit és másokat, használják. Bekapcsolhatták, és dumálhattak.

Durst György: A játékfilmszemlén tíz filmmel szerepelt a Duna Műhely. Benne voltam a Váratlan halál című nyolc részből álló összeállításban, amelyből két-három filmet szeretek. Aztán Cs. Nagy Sándor Caligulája és a Győrik Misa filmjei nyertek díjakat. Jó aránynak tartom, hogy a Műhely első évében sikerült három-négy említésre méltó filmet csinálni.

Hol találod meg ezeket az alkotókat? Keresed őket, vagy kopogtatnak?

Durst György: Nagy előny a Balázs Béla Stúdió-s múltam, mert ennek révén sokan ismernek. Emellett eljártam a főiskolás vizsgafilm-vetítésekre is, ahol megnéztem a filmeket és tudtam, mi az ami nekem tetszik.

Te hogy találtad meg Durstot?

Iványi Marcell: Korábban láttam már a Hunnia moziban, egy az elmúlt negyven év filmjeiről rendezett beszélgetés-sorozaton. Nem mutattak be minket egymásnak, de megtettük magunk, és leültünk egy percre. Mondta, hogy kellene neki rövidfilm-forgatókönyv. Korábban már gondolkoztam azon, hogy a Bíró Yvette főiskolai kurzusára írt Szelet beadom a BBS-hez, de bonyolultnak tűnt, úgyhogy hazamentem. Másnap bedobtam Gyurinak a szinopszist, és egy félóra múlva, amikor véletlenül megint arra keveredtem, már úgy beszélt róla, mint amit megcsinálunk. Adott egy könyvet, Ambrose Bierce kötetét, amit egész nyáron olvastam és rettenetesen tetszett. Két nap alatt kialakult, hogy együtt fogunk dolgozni.

A szinopszisban már minden ott volt a végül elkészült filmből?

Iványi Marcell: Egy oldalban írtam le. Amikor Bíró Yvette megmutatta Hervé képét, három órát adott arra, hogy megírjuk a szinopszist. Később írtam hozzá egy négyoldalas forgatókönyvet, aminek már nem sok értelme volt, de Yvette azt kérte, tegyem meg.

Hervé fotóját ismerted korábban?

Iványi Marcell: Nem.

Mennyit forgattatok?

Iványi Marcell: Négyszer forgattuk le a snittet. A harmadik lett a végső változat.

Ezek szerint kevés hagyományos utómunkát kellett végezni?

Iványi Marcell: Nem. A forgatás másnapján még ottmaradtunk, és egy napig rögzítettük a hangot Peter Conelly barátommal, a film hangmérnökével. Közel két hónapon keresztül dolgoztam rajta ezután. Meg kellett határozni pontosan azt is, hol kezdődjön a snitt, hol érjen véget, hova kerüljön a Hervé-fotó.

Miért a harmadik felvételt választottátok?

Iványi Marcell: Ez a felvétel délután kettőkor készült, és a nap éppen akkor került a jelenetben látható fa mögé. Ez nagyon szép lett. De ez sem tökéletes, vannak bajaim a filmmel, például a kamera mozgásának ritmusával. Az akasztás aktusát például nem akartam ilyen sokáig látni. Utólag ezen már nem lehetett változtatni, a felvételkor pedig nem volt lehetőségem visszanézni az anyagot. Arra hagyatkoztam, amit Haraszti Zsolt, az operatőr, minden felvétel után elmondott.

Mielőtt bevittétek volna a filmet a fesztiválirodára, levetítettétek Lucien Hervének. Mit szólt?

Iványi Marcell: Volt egy számomra nagyon fontos modata: jó, ha valaki nagyon érzékeny az olyan látnivalóra, amelyben nincs fölösleges mozzanat. Ezt igazán szép kritikának tartom.

A Szelet vetítették a Mediawave-en és a Magyar Filmszemlén is. Gondolsz-e arról valamit, hogy miért épp Cannes-ban, nemzetközi zsűri előtt szerepelt ilyen jól?

Iványi Marcell: Mit tudom én. Nem tetszett nekik, Coppolának meg igen.

Mondta?

Iványi Marcell: Mondta. Amúgy Gilles Jacob, a fesztiváligazgató egyedül, az előzsűri megkérdezése nélkül válogatta be a filmet. Ilyen ritkán van.

Durst György: Nem a mundér becsülete miatt, de a Mediawave-en – ahol az előzsűri tagja voltam – sokkal jobb volt a mezőny, mint Cannes-ban. Ez is magyarázat lehet.

Győrben nem fért be az első tízbe?

Durst György: Viccesnek hangzik, de nem. Tényleg nagyon nehezen fért be a versenybe.

Ahogy a cigányzenész mondja Yehudi Menuhinról a viccben: asztalnál meghalna.

Iványi Marcell: Kétségtelenül számít, honnan jönnek a filmek, milyen válogatásból. A Mediawave-re nyolcszáz film jelentkezett a világ minden tájáról. Cannes-ba ezek a filmek nem jutnak el. Az amerikai, angliai, és az összes többi Filmuniós bürokrata miatt nem jutnak el. A zsűri különdíját nyert másik rövidfilm ugyanúgy került ki Cannes-ba, mint az enyém. A rendező lányt ki akarták rúgni a filmiskolából a filmje miatt. Egy barátja intézte el, hogy a mű minden hivatalos utat megkerülve az előzsűri elé jusson.

Durst György: Cannes kirakat, ahol mindenkinek meg kell mutatnia magát. Nem szabad azt gondolni, hogy a világ legjobb filmjeinek felvonulása. Biztos, hogy a legpénzesebb fesztivál, és ha valaki ott díjat kap, sokkal könnyebben szerez pénzt a következő filmjére, mintha fődíjas lenne a Mediawave-en.

Júliusban kezded forgatni a következő filmet, amely egyben a diplomafilmed is. Miről szól?

Iványi Marcell: A munkacíme 33 kép. Egy három évvel korábbi rövidfilm-ötletemből született. A főszerepet egy amerikai-francia színész játssza, akivel Párizsban ismerkedtem össze, Geoffrey Carey a neve. Hollywoodban született, 74 óta Franciaországban él és játszik színházakban. Többek között Wenders A dolgok állásában, Luc Besson Nagy kékségében játszott. Már az első, rövidfilm-ötlet is két helyszínen játszódott: valaki jön valahová, miközben valahol másutt történik valami. Csak a végén derül ki, hogy aki jön, az egy színházba érkezik, ami pedig történik, az egy színdarab. A film félreértésekről és félrebeszélésekről szól. Hogy hiába beszélünk egy nyelven, nem értjük meg egymást. Nem ugyanazt értjük el. Így aztán mindenféle van a filmben, például három nyelv, a magyar, angol és francia, hetero- és homoszexuális kapcsolat, testvérszerelem és hazudott barátság.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/07 32-34. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=105