KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
   2015/április
MAGYAR MŰHELY
• Sághy Miklós: A képzelet vasfüggönye A magyar filmek nyugat-képe
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 4. rész
• Bilsiczky Balázs: Párhuzamos valóságok Beszélgetés Zsigmond Dezsővel
• Várkonyi Benedek: Kossuthkifli és forradalom Beszélgetés Fehér Bélával
TUDÓSOK A MOZIBAN: ROBOTOK ÉVSZÁZADA
• Baski Sándor: Robotmatiné A robot gyermekkora
• Sepsi László: Katarzis és aprómunka A kortárs robotika
• Pernecker Dávid: A holnap markában Futurama-sorozat
JONATHAN GLAZER
• Huber Zoltán: Tiszta kép Jonathan Glazer
• Csiger Ádám: Idegen közöttünk Jonathan Glazer: A felszín alatt
CORMAC MCCARTHY
• Pernecker Dávid: A hiábavalóság szavai Cormac McCarthy-adaptációk
• Huber Zoltán: A hűség nem elég James Franco: Isten gyermeke
FRITZ LANG
• Martin Ferenc: Fenyegető képek Fritz Lang amerikai bűnfilmjei
• Murai András: A forma hatalma Martin Ferenc: A félelem képei
• Schreiber András: Félelem és tömegpszichózis Fritz Lang Dr. Mabuse-filmjei
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: Rögrealizmus Berlin
• Szalkai Réka: Aki nincs ott, lemarad Rotterdam
KÖNYV
• Roboz Gábor: Nagy falat David Cronenberg: Konzum
• Horányi Attila: Dupla R, a különc Michael Feeney Callan: Robert Redford
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Flaubert én vagyok! Posy Simmonds: Gemma Bovery
• Vajda Judit: Cherchez la femme! Anne Fontaine: Gemma Bovery
KÉPREGÉNY
• Bayer Antal: Mindennapi rajzaink Francia szerzői képregények
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Terasz kilátással Laurent Cantet: Havannai éjszaka
• Forgács Nóra Kinga: A test beszél Jean-Pierre Améris: Marie története
• Schubert Gusztáv: Örömzene Sólyom András: Fischer Iván
MOZI
• Baski Sándor: A hírnév ára
• Kránicz Bence: A tenger dala
• Barkóczi Janka: Samba
• Simor Eszter: Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel
• Kovács Kata: Szeleburdi svéd család nyaral
• Csiger Ádám: Toszkánai esküvő
• Huber Zoltán: Bérhaverok
• Kovács Bálint: Üzlet bármi áron
• Margitházi Beja: A hangok
• Sepsi László: Éjszakai hajsza
• Géczi Zoltán: Focus – A látszat csal
• Tüske Zsuzsanna: A szomszéd fiú
• Varró Attila: Hamupipőke
• Jankovics Márton: Utam az iskolába
DVD
• Pápai Zsolt: Conan, a barbár (1982)
• Soós Tamás Dénes: Cha-cha-cha
• Kránicz Bence: Jenkik
• Kránicz Bence: Afrika királynője
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Szuperhősök: dömping és fordulópont

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fritz Lang

Fritz Lang Dr. Mabuse-filmjei

Félelem és tömegpszichózis

Schreiber András

Mabuse örök – Norbert Jacques és Fritz Lang csúcsra járatta a káoszhívő szupergonosz figuráját.

Fritz Lang Mabuse-filmjeit áthatja a félelem kollektív pszichózisa. A weimari időszakban forgatott Doktor Mabuse, a játékos (1922) és a Doktor Mabuse végrendelete (1933) hatalomvágytól motivált cselekménye a tömeges rettegés és elmebaj irányába mutat, s onnan is eredeztethető. Persze, a korabeli német film eleve fogékony volt a vesztes világháborút követő össznépi hangulatra, mintha az expresszionizmus is az eltemetett világbirodalmi álmok sírhantján szökött volna szárba. S a német nép tömeges pszichózisát – vagy, ahogy azt a Frankfurter Zeitung zsurnalisztái a húszas évek végén a weimari állapotokra vonatkoztatva nevezték: Angstpsychose der Bevölkerung – csak tovább táplálta a weimari köztársaság látszatkonszolidációjának sikertelensége. Népszuverenitás kontra infláció, nyomor, gátlástalan nyerészkedés és folyamatos államcsínykísérletek. No meg politikai gyilkosságok – a Doktor Mabuse, a játékost a német hiperinfláció évében, 1922 áprilisában mutatták be Berlinben, két hónappal később a Königsallén fanatikus nacionalisták meggyilkolták Walther Rathenau külügyminisztert. Az Organisation Consul merényletének oka (vagy épp szellemi forrása) természetesen nem Lang démoni mozija, hanem a német-szovjet viszonyt rendező rapallói szerződés. A történelem csupán igazolta a fikciót.

Ahogy persze a mesét is erősen inspirálta a (történelmi) közeg. A Doktor Mabuse, a játékos esetében nem is lehetett ez másként, lévén a Lang-mozi irodalmi alapját egy szociálisan érzékeny újságíró, Norbert Jacques jegyzi. A luxemburgit (épp 1922-ben) német állampolgárságra cserélő Jacques (először a Berliner Illistrieren hasábjain folytatásokban megjelent) regényében kitapintható a szerző riporteri vénája, fogékonysága – az esetében Thomas Mann által is méltatott – szépirodalmi dokumentarizmusra, ahogy részletesen elmerül a poszt-világháborús német társadalomban, kitérve munkanélküliségre, lázadásokra, alkohol- és drogfüggőségre, szerencsejátékokra, tőzsdejátszmákra, az újkapitalista Raffke-jelenségre, a német pénzpiac összeomlására, szexuális szabadosságra és az akkoriban egyre divatosabb okkultizmusra. Elszabadult az ördög Németországban – vélte Jacques egyik társadalomkritikus cikkében. Ennek a démoni erőnek az egyszemélyi megtestesítője lett regényében a játék- és konspirációfüggő, autoriter pszichiáter. S alig egy évtizeddel később a fiktív Mabuséból nagyon is valóságos történelmi személy lett, csupán a hipnotikus varázsigéje változott: a Tsi-Nan-Fu-t felváltotta a Sieg Heil.

Jacquesra természetesen a mozi is hatott. A Doktor Caligari és Feuillade Fantomas-filmjei (illetve az azokat megalapozó regények) nem csupán a Lang-adaptáció, de a regény közvetlen előképei is. Mabuse azonban sokkalta valóságosabbnak hat regényben, vásznon egyaránt. Figurája Fantomasnál összetettebb, hatalomvágyának indítékai, szemben Caligarival, nem maradnak absztrakt félhomályban. A cél és az idea a káosz. Mabuse eszközei nem merülnek ki az okkult és tudományos elmekontrollban, a megtévesztés és álcázás nagymestere, aki a civilizációs vívmányokat is önmaguk ellen fordítja, nem csak az embereket, akikre sakkfiguraként tekint (leginkább) egyszemélyes játszmájában. Mabuse új kollektív tudatot akar teremteni, így vágva rendet a felfokozott káoszban. „A terror szakadékába kell taszítanunk a világot” – hirdet programot Mabuse.

„Csak egy kis lökés kell” – mondja egy emberöltővel később a Batman káoszkapitánya. Christopher és Jonathan Nolan Jokere éppúgy (és deklaráltan) Mabuse köpönyegéből bújt elő, mint Ernst Stavro Blofeld vagy Kayser Söze. Igaz, a filmes szupergonoszok ihletője már nem Jacques – mára már szinte elfeledett – regénye, hanem Lang mozija. A Doktor Mabuse, a játékos volt Lang első igazán nagyszabású vállalkozása (az egy évvel korábbi Az éjféli vándor csupán előtanulmányként hat), s az első olyan alkotása, amely rendezőgenerációk sorára gyakorolt elsöprő erejű hatást. Lang – és forgatókönyvírótársa, ekkoriban felesége, Thea von Harbou – épp annyit tartott meg és vett át Jacques regényéből, amennyi a négyórás filmidő feszültség teli kitöltéséhez szükséges. Dokumentarizmus, a Jacques-i részletgazdag szociográfia és démoni fantasztikum úgy kerül közös nevezőre (a díszleteket a Caligari építésze, Hermann Warm tervezte, egyes kontrasztos, fény-árnyék játékra építő világítások megelőlegezik az M bravúros plakátjelenetét), hogy a tempó pillanatra sem enged feszességéből. Ehhez persze az is kellett, hogy Lang tisztában legyen nemcsak a weimari társadalmi változásokkal, de Mabuse lélektanával is. „Nincs szerelem, csak vágy van” – mondja Mabuse a kiszemelt nőnek. A doktor nem hisz a mély érzelmekben, senkit és semmit nem szeret. Mabusénak csak vágyai vannak, ezért képes bármire, hogy a vágyakból valóság legyen. Az ilyen ember természetesen saját magát sem szereti, luciferi tervei mögött az önismeret hiánya és az öngyűlölet húzódik meg. A Mabuse beszédes név, kétféleképp is ki lehet ejteni. Németesen ott rejtőzik benne a böse, azaz a gonosz, míg franciás akcentussal a név az önbecsapásra utal: je m’abuse. Érdekes, hogy Jacquesnak ez utóbbi nem jutott eszébe (Hans Jelmoli svájci komponista hívta fel rá a figyelmét), s mintha Lang jobban megértette volna Mabusét, amikor szembemenve a regény lezárásával nem öli meg a doktort, hanem – természetesen a lehetséges folytatás előkészítéseként is – elmegyógyintézetbe záratja. Kétfenekű logika: a kudarcba fulladt vágykísérletek végkifejlete a totális elmebaj, miközben az őrület a tettek igazolása is.

Nem véletlen, hogy a folytatás, a Doktor Mabuse végrendelete legfontosabb helyszíne az elmeotthon, s hogy a végkifejlet kísértetiesen emlékeztet az évtizeddel korábban készült opus fináléjára. Csakhogy szó sincs arról, hogy Lang ismételte volna önmagát; következetesen ábrázolta azt, hogy a felsőbbrendűség téveszméjétől és hatalomvágytól hajtott őrült gondolatok miként fertőzik meg az arra nyitottak elméjét. A két film közötti időben Lang a világuralmi cselszövésekről és a ragályos rettegésről is forgatott egy-egy filmet – a Doktor Mabuse, a játékos mellett a zabolátlan szerkezetű A kémek (1927) és a Lustmord és Angstpscyhose frigyéből fogant, már-már minimalista M (1930) is előzménye az 1933-as Mabuse-mozinak. Érdekes, hogy Goebbels mennyire félreértette az M szándékait, és – a Niebelungok mellett a rendező főműveként emlegetve – a nemzetiszocialista erkölcs darabjaként tekintett rá. Doktor Goebbels persze szintén Mabuse-epigon volt, már a titulus is árulkodó, ha belegondolunk, hogyan vélekedett a Doktor Mabuse végrendeletének forgatókönyvét részben jegyző Jacques az efféle címekről egy 1928-as esszéjében: „a doktor, professzor és gróf tiszteletet parancsoló titulusok, amelyeket viselőik gyakran, mint egy függönyt aggatnak nevük elé, eltakarva vele valódi szándékaikat”. S ha nincs efféle cím, akkor kreálni kell egyet, mint amilyen a Führer vagy a Kárpátok géniusza.

A Doktor Mabuse végrendeletét nem tudták az épp hatalomra kerülő nácik félreérteni, rögvest betiltották. Lang adomája szerint Goebbels egyidejűleg közölte vele a cenzúra tényét és abbéli reményét, hogy a rendező elvállalja az újonnan létrejövő filmközpont irányítását. „Az anyám zsidó” – emlékeztette a rendező Goebbelst. „Az a zsidó, akire mi mondjuk” – jött a válasz. S mindez a német filmesek tiszteletére rendezett fogadáson – Jacques mintha csak megjósolta volna: 1923-as novellájában (Doktor Mabuse a sajtóbálon) a halottnak hitt pszichiáter újságírók manipulálásával kívánja helyreállítani megtépázott hírnevét.

Goebbels mephistói ajánlata után Fritz Lang sietve távozott Németországból, és csak az ötvenes évek végén tért vissza. Utolsó rendezése a Dr. Mabuse ezer szeme, benne a nácik által épített Luxor Hotel, ahol Mabuse újabb mesteri tervre készül, a szálloda minden szobájába optikai berendezést helyez, hogy a lakókat megfigyelje és manipulálja. Lang bravúrosan épít a hidegháborús paranoiára: egy idő után a lakók is figyelni kezdik egymást. Ráadásul a Dr. Mabuse ezer szeme nem csupán a megfigyelésre alapozó hatalmi pozíciót veszi górcső alá, de magát a szkopofíliát, a nézelődési kedvet, amelynek épp az ötvenes-hatvanas években rohamosan terjedő össznépi televíziózás adott táptalajt.

Biztosak lehetünk benne: ha Lang mérte volna a digitális korszakot, negyedik Mabuse-opusának cselekményét a Zuckerberg-galaxisba helyezi. Így csak annyi biztos, hogy Jacques és Lang megteremtették a politikai-társadalmi kalandfilm szupergonoszának kriminálpszichológiailag is tűpontos prototípusát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 38-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12137