KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
   2015/április
MAGYAR MŰHELY
• Sághy Miklós: A képzelet vasfüggönye A magyar filmek nyugat-képe
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 4. rész
• Bilsiczky Balázs: Párhuzamos valóságok Beszélgetés Zsigmond Dezsővel
• Várkonyi Benedek: Kossuthkifli és forradalom Beszélgetés Fehér Bélával
TUDÓSOK A MOZIBAN: ROBOTOK ÉVSZÁZADA
• Baski Sándor: Robotmatiné A robot gyermekkora
• Sepsi László: Katarzis és aprómunka A kortárs robotika
• Pernecker Dávid: A holnap markában Futurama-sorozat
JONATHAN GLAZER
• Huber Zoltán: Tiszta kép Jonathan Glazer
• Csiger Ádám: Idegen közöttünk Jonathan Glazer: A felszín alatt
CORMAC MCCARTHY
• Pernecker Dávid: A hiábavalóság szavai Cormac McCarthy-adaptációk
• Huber Zoltán: A hűség nem elég James Franco: Isten gyermeke
FRITZ LANG
• Martin Ferenc: Fenyegető képek Fritz Lang amerikai bűnfilmjei
• Murai András: A forma hatalma Martin Ferenc: A félelem képei
• Schreiber András: Félelem és tömegpszichózis Fritz Lang Dr. Mabuse-filmjei
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: Rögrealizmus Berlin
• Szalkai Réka: Aki nincs ott, lemarad Rotterdam
KÖNYV
• Roboz Gábor: Nagy falat David Cronenberg: Konzum
• Horányi Attila: Dupla R, a különc Michael Feeney Callan: Robert Redford
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Flaubert én vagyok! Posy Simmonds: Gemma Bovery
• Vajda Judit: Cherchez la femme! Anne Fontaine: Gemma Bovery
KÉPREGÉNY
• Bayer Antal: Mindennapi rajzaink Francia szerzői képregények
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Terasz kilátással Laurent Cantet: Havannai éjszaka
• Forgács Nóra Kinga: A test beszél Jean-Pierre Améris: Marie története
• Schubert Gusztáv: Örömzene Sólyom András: Fischer Iván
MOZI
• Baski Sándor: A hírnév ára
• Kránicz Bence: A tenger dala
• Barkóczi Janka: Samba
• Simor Eszter: Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel
• Kovács Kata: Szeleburdi svéd család nyaral
• Csiger Ádám: Toszkánai esküvő
• Huber Zoltán: Bérhaverok
• Kovács Bálint: Üzlet bármi áron
• Margitházi Beja: A hangok
• Sepsi László: Éjszakai hajsza
• Géczi Zoltán: Focus – A látszat csal
• Tüske Zsuzsanna: A szomszéd fiú
• Varró Attila: Hamupipőke
• Jankovics Márton: Utam az iskolába
DVD
• Pápai Zsolt: Conan, a barbár (1982)
• Soós Tamás Dénes: Cha-cha-cha
• Kránicz Bence: Jenkik
• Kránicz Bence: Afrika királynője
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Szuperhősök: dömping és fordulópont

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képregény

Francia szerzői képregények

Mindennapi rajzaink

Bayer Antal

A franciák rég hozzászoktak, hogy a képregények nemcsak fantasztikus szupermenekről, hanem hétköznapi hősökről is szólhatnak.

A könyvesboltokban a szórakoztató bestsellerek viszik a prímet, a mozikba a blockbuster zsánerfilmek vonzzák a nézőt, mégsem gondolja senki, hogy nincs is olyan, hogy szépirodalom vagy művészfilm. A képregények tekintetében azonban keveseknek jut eszébe, hogy nem csak kalandos és humoros sztorik léteznek, hanem szerzői művek is.

Legalábbis nálunk. Igaz, más országokban is viszonylag friss keletű a felismerés, Amerikában például a Maus áttörése kellett ahhoz az 1980-as évek vége felé, hogy az addig csak underground, alternatív, radar alatti területről feljebb emelkedjenek a szélesebb olvasóközönséghez a nagy hirtelen „graphic novel”-nek nevezett, nem megrendelésre, nem végtelen sorozat részeiként készült képregényfajták. Amin azonban Franciaországban csak mosolyognak, hiszen ott már közel ötven évvel ezelőtt polgárjogot nyert és (nem is kicsiny) réspiacot alakított ki magának az önkifejező, a hétköznapokból merítő, intellektuális igényű, ám az olvasmányosság szempontját sem elhanyagoló „bande dessinée d’auteur”. Az alábbi összeállításban az utóbbi néhány évből mutatunk be néhány szerzőt és művet.


Mielőtt a jelenről beszélnénk, feltétlenül meg kell említeni azt a néhány alkotót, akik bátran ugrottak fejest az ismeretlenbe az 1970-es évek elején. Az akkori legnépszerűbb, főként a tizenéveseket megcélzó hetilap, a Pilote keretei egy idő után szűknek bizonyultak a számukra. Noha maga a főszerkesztő, René Goscinny (az Asterix és Lucky Luke képregények világhírű írója) bátorította fiatal munkatársait az önmegvalósításra, elérkezett az a pont, amelyen túl a generációkülönbség törést okozott. Nikita Mandryka, Claire Bretécher és Marcel Gotlib ekkor alapított saját képregénymagazint L’Echo des Savanes címen. Az új lapban a szerzők kitárulkoztak, magánéletükről, lelkivilágukról, saját és nemzedékük problémáiról készítettek képregényeket, minden tabu nélkül. Hamar kiderült, hogy ez a törekvés tökéletesen találkozik egy olyan generációnak az igényeivel, amely már képregényeken nőtt fel, így az alkotók számára is meglepően gyorsan alakult ki egy új olvasótábor. A magyar származású Gotlibnak mind a Pilote idejéből, mind ebből a fékevesztett korszakából számos képregénye jelent meg magyarul is a Kretén humormagazinban, például Hörg professzor áltudományos prezentációi és Perverz Tata kalandjai.

A ma negyvenes francia képregényalkotó generáció számára ezek voltak a meghatározó olvasmányélmények, amelyek mellett feltétlenül meg kell említeni a karikatúrákon kívül rövid képregényeket is közlő szatirikus Charlie Hebdót, köztük az idén januárban meggyilkolt Cabu és Wolinski munkáit.

A szerzői képregény legkézenfekvőbb alfaja az önéletrajzi ihletésű mű. Ezek közül minden bizonnyal a legismertebb Marjane Satrapi Persepolisa, amelyben iráni gyermekkorát és későbbi visszatérését meséli el. Ez a képregény – amelyből cannes-i díjnyertes animációs film készült – beszerezhető magyarul, ahogy Satrapi egy másik, könnyedebb hangvételű munkája, az Asszonybeszéd (Broderies) is.

Szintén saját életét használta fel kiindulópontnak Frédéric Boilet (aki hosszabb időre Japánba költözött), főleg Love Hotelben, amelyet Benoît Peeters író közreműködésével készített, és amelyben a szerelem, a szex és a párkapcsolat kérdéseinek, illetve ezek ürügyén a társadalomfelfogás eltérő megközelítéseivel szembesült. Még nála is bátrabbat lépett azonban fiatal barátnője, a kambodzsai származású Aurélia Aurita, amikor minden tabu és hamis szégyenérzet nélkül vezetett képregényes naplót kettőjük intimitásáról. A naplót, amelyet eredetileg csak kettőjüknek szánta, éppen Boilet biztatására küldte meg egy kiadónak. A Fraise et chocolat (Eper és csokoládé) váratlan sikerének – és a borítékolható botránynak – a hatásait és következményeit pedig egy újabb kötetben írta-rajzolta ki magából. A Buzz-moi (szójáték Virgine Despentes híres regényének a címével és a felhajtásra használt anglicizmussal) fő témája a szerző szembesülése azzal a ténnyel, hogy művének ismeretében egyes olvasói milyen mértékű bizalmaskodást, sőt szinte birtokvágyat engednek meg maguknak.

Talán éppen ezt a túlzott közelséget próbálják elkerülni azok a művek, amelyeknek az alkotói csak részben azonosulnak főszereplőjükkel. Itt érdemes megjegyezni, hogy képregények esetében az egyes szám első személyes narráció kicsit másképp érvényesül, mint prózában, hiszen a főszereplőnek „muszáj” megjelennie a történetben, igen fura lenne, ha 50-100 oldalon keresztül az ő szemszögéből látnánk az eseményeket. Blutchnak igen gyakran kell elmagyaráznia, hogy bár azonos a keresztneve díjnyertes képregényének, a Le Petit Christiannak a főszereplőjével, nem a saját gyermekkorát meséli el. Valójában ennél is furfangosabb a szerző, hiszen az idő és a helyszín stimmel, és csak találgathatunk, hogy az élmények közül melyek történtek meg vele, melyek másokkal a környezetében, és melyek „történhettek volna meg”. Kicsit hasonló a helyzet az Adèle élete díjnyertes film eredetijének, a Le bleu est une couleur chaude (A kék meleg szín) című képregénynek a szerzőjénél. Julie Maroh határozottan cáfolja, hogy története önéletrajzi elemeket tartalmazna, ám mivel hősnőjéhez hasonlóan vállaltan leszbikus, a narráció tökéletes hitelessége miatt sok olvasója nem hiszi ezt el neki.

Leleményes csavarral él a Le retour à la terre (Vissza a vidékhez) című rövid sorozat írója, Jean-Yves Ferri. Amikor barátja, a tősgyökeres párizsi Manu Larcenet bejelentette neki, hogy vidékre költözik, Ferri (aki viszont egy egészen kis faluban született, és gazdálkodóként él ma is) elképzelte, mi mindennel fog járni ez a totálisan valószínűtlen életmódváltás. A főszereplő Manu Larssinet szinte minden tekintetben azonos Larcenet-vel (aki rajzolja is a sorozatot) – eltekintve attól az apróságtól, hogy a történetek teljes mértékben kitaláltak. Érdekesség, hogy a valóságban Larcenet sokkal jobban helytáll elképzelt altegójánál, és a mai napig kitart vidéken.

Kitalált azonban a főszereplője Manu Larcenet saját legfontosabb művének, a Le combat ordinaire-nek (Hétköznapi harc), mégis könnyen azonosítjuk szerzőjével, annyira hitelesnek érezzük, hogy a neurotikus fényképészt, Marcót kísértő, gyakran meg is bénító egzisztenciális kérdések múltról, jelenről, jövőről ugyanolyan élénken foglalkoztatják alkotóját. A négykötetes sorozat tökéletes példája annak, hogy egy képregény akkor is lehet izgalmas, ha „nem történik benne semmi”, akkor is le tudják kötni percekre a képek az olvasót, ha alig tartalmaznak szöveget, és hogy a képregény olvasásának, átélésének, feldolgozásának messze nincs vége az album utolsó oldalával. Bár tipikusan nemzedéki képregény, hiszen folyamatosan átszövik a 2000-es évek franciaországi aktuálpolitikai eseményei, egészen biztosan tartós érték marad, amit bizonyít a szaporodó idegen nyelvű kiadások száma és a tervezett megfilmesítés.

Szintén átlépi a nyelvi határokat, sőt a kulturális határokat is az elefántcsontparti születésű Marguerite Abouet által írt, és férje, a francia Clément Oubrerie által rajzolt Aya de Yopougon sorozat, amelyből rövidesen a magyar mozikban is látható rajzfilm készült. Bizonyos szempontból bevallott példaképe, a Persepolis ellentétének is tekinthető ez a képregény, hiszen Abouet, aki 12 éves kora óta él Franciaországban, reálisabb, árnyaltabb képet szeretne festeni szülőhazájáról, mint az közhelyes nyomor, amelyet Európában elkönyvelnek róla.

Közvetettebb, de tetten érhető az önéletrajzi ihlet Pascal Rabaté kitűnő képregényében, a Les petits ruisseaux-ban (Kis patakok) is. A párhuzamosan filmrendezői karriert is folytató alkotó (ezt a képregényt is vászonra vitte pár éve) egy kisvárosban született és nőtt fel, így közelről megismerte a francia vidéki kisközösségek életét. Lenyűgözte az idősebb emberek látszólag szokásokba dermedt létezése, és elmerengett, mit csináltak korábban, mit fognak még csinálni később. A képregény, amelynek a témája a kevés megmaradt tabuk egyike – az idősebbek szexualitása – így valójában egy állókép roppant izgalmas megmozgatása mindkét irányban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 50-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12144