KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
   2015/január
KÉZDI-KOVÁCS ZSOLT
• Gelencsér Gábor: Director doctus Kézdi-Kovács Zsolt (1936−2014)
• Kézdi-Kovács Zsolt: Nulladik, kiindulási pont Erdély leírása a XX. század végén
• Bilsiczky Balázs: Feledhetetlen múlt Erdély leírása a XX. század végén
VIDÉKI MAGYARORSZÁG
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 1. rész
MAGYAR BÖRTÖNFILMEK
• Soós Tamás Dénes: „Nincs feloldozás” Beszélgetés Gerő Marcellel és Monory-Mész Andrással
• Horeczky Krisztina: Kibukottak Gerő Marcell: Káin gyermekei
• Kolozsi László: Fiatalkorú és bűnöző Magyar börtönfilmek
ZSENIMOZI
• Andorka György: Agyak a tartályban A mindenség elmélete; Kódjátszma
• Huber Zoltán: Az évszázad embere Einstein moziba megy
MIKE NICHOLS
• Baski Sándor: A szerző, aki ott se volt Mike Nichols (1931 – 2014)
• Varró Attila: Két Robinson között Diploma előtt
VETERÁN AKCIÓHŐSÖK
• Szabó Ádám: Halálközelben Az akció öregkora
ANIMÁCIÓ
• Orosz Anna Ida: Rajzceruza és digitális ecset Anilogue 2014
• Varga Zoltán: A jegesmedvéket lelövik, ugye? Bucsi Réka: Symphony No. 42
ÚJ RAJ
• Kránicz Bence: Téli mesék Magyar Filmhét: Generációk
• Sipos Júlia: A távollét elviselhetetlen könnyűsége Menjek/maradjak
• Margitházi Beja: Hozott anyagból Füredi Zoltán: Világpark
KÖNYV
• Kelecsényi László: Vedd könnyedén Makk Károly: Szeretni kell
• Orosdy Dániel: A nevető bohóc szomorúsága Robin Williams
• Kovács Gellért: A világhírű duplőr Itt forgott – Főszerepben Budapest
KRITIKA
• Vajda Judit: Álomlányok Swing
• Vincze Teréz: Csehov Anatóliában Téli álom
MOZI
• Lichter Péter: Shirley – A valóság látomásai
• Jankovics Márton: 20.000 nap a Földön
• Kolozsi László: Sils Maria felhői
• Schreiber András: Keresztút
• Huber Zoltán: Spanyol affér
• Kovács Kata: Büszkeség és bányászélet
• Varró Attila: Hős6os
• Parádi Orsolya: Apropó szerelem
• Vajda Judit: Annie
• Forgács Nóra Kinga: Újrahasznosított szerelem
• Sepsi László: Exodus – Istenek és királyok
• Rusznyák Csaba: A hobbit: Az öt sereg csatája
DVD
• Záhonyi-Ábel Márk: Emberek a havason
• Gelencsér Gábor: Szerelmem, Elektra
• Pápai Zsolt: Az orvosdoktor
• Soós Tamás Dénes: Legénylakás
• Pápai Zsolt: Missouri fejvadász
• Géczi Zoltán: Super
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kézdi-Kovács Zsolt

Erdély leírása a XX. század végén

Feledhetetlen múlt

Bilsiczky Balázs

Kézdi-Kovács Zsolt grandiózus Erdély-sorozatának társrendező-producerével, Elek Judittal beszélgettünk.

Hogyan indult ez a monumentális vállalkozás?

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy egy óriási és példátlan teljesítményről beszélünk, amit Kézdi-Kovács Zsolt 1989 és 1995 között véghezvitt, és amit összefoglaló néven úgy hívunk, hogy Erdély leírása a XX. század végén. Összesen 156 órányi anyagot rögzítettek, szinte nem is volt olyan kis falu, ahol ne jártak volna. Az egészet Orbán Balázs csodálatos munkája, A Székelyföld leírása indította el, Zsolték viszont egész Erdélyt bejárták, kamerával, fényképezőgéppel és tollal. Azt pedig szintén tudni kell, hogy ez az anyag semmilyen másik történelmi időben nem jöhetett volna létre, csak abban a pillanatban, közvetlenül a román forradalom után.

Ez volt az az időszak, a forradalom utáni néhány év, amikor a diktatúra megszűnésének köszönhetően az emberek nyitottak lettek az iránt, hogy megszólaljanak és beszéljenek?

Igen, ez már tulajdonképpen Zsoltnak az És mégis című, ’91-es játékfilmjéből is kiderül. Visszatérve a kezdetekre: azt ugyan akkor még nem tudhatta, hogy micsoda hatalmas vállalkozásba fog bele, de a gondolat megszületését követően, amely szerint ő föl akarja térképezni egész Erdélyt, megkezdődött a szervezés, amiben az első számú partnere Szilágyi István, ma már Kossuth-díjas, Kolozsváron élő író volt, aki bevezette őt az ottani viszonyokba, és átadta neki a teljes kapcsolatrendszerét. Ennek eredményeként 86 szakértő, Erdélynek egy nagyszerű gárdája vett részt a kezdeti anyaggyűjtésben, akik végtelenül elkötelezetten, a forradalom utáni szabadság okozta mámorban kezdtek el dolgozni, hiszen végre szabadon beszélhettek a számukra legfontosabb dolgokról.

Fölosztották Erdélyt 14 régióra, ez benne van a csapókban, ami nagyon fontos. A jelenetek elejére betartott csapókon voltak ugyanis azok a fontos információk, amelyek tartalmazták az említett tájegységeket, a helységek pontos nevét, vagy annak a személynek vagy eseménynek a nevét, aki, vagy ami a felvétel tárgyát képezte, majd ezt követték sorrendben a felvett jelenetek sorszámai.

A forgatás előtt mindenki azt mondta, hogy egy dokumentumfilmet nem szoktak csapózni. Senki számára nem volt előre belátható, hogy ez az ambíció milyen mennyiséget fog előidézni felvételi órában, ha valaki következetesen végigcsinálja. Márpedig Zsolt végigcsinálta, ezért is ragaszkodott a csapózáshoz, és nagyon igaza volt, különben kezelhetetlenné vált volna az anyag.

Azt is megszervezte, hogy a szakértői gárda mellett filmes oldalról is jöjjenek emberek, akik feldolgoznak bizonyos területeket.

Zsolt már az elején azzal indult, hogy ezt úgysem bírja egy ember végigcsinálni, akkora vállalkozás. Ezért akart fiatal, a főiskoláról éppen hogy kikerült rendezőket maga köré gyűjteni (mint Kamondi Zoltán vagy Soós Péter), akik vállalkoznak arra, hogy egy-egy részterületet bejárnak, és a megadott témák alapján rögzítik a megbeszélteket. Zsoltnak viszont elég határozott elképzelése és rendezői akarata volt ennek az egésznek a feldolgozásával kapcsolatban, ami nem mindig találkozott a felkért munkatársak elképzelésével. Ez természetes, hiszen nem nézhette mindenki Zsolt szemével a világot, ezzel együtt ezek a felvételek is benne vannak ebben a 156 órányi anyagban, gyönyörű dolgok, például Vivi Dragané, aki a román karácsonyi és újévi részeket is forgatta. Az ő részvétele azért is volt rendkívül fontos, mert született erdélyi románként olyan közel tudott kerülni a filmezett közösségekhez, amire egy Budapestről, tolmáccsal érkezett filmes képtelen lett volna.

Mi történt az után, hogy ’95-ben befejeződött a forgatás?

’95 után minden olyan forrás elapadt, ami a leforgatott anyagot egészen a belőle készítendő filmek létrejöttéig támogatta volna. Zsolt nagyon szeretett volna foglalkozni vele, de semmiféle fogadókészség vagy pénz nem jött rá. Ráadásul egyre több idejét vették igénybe azok a tevékenységei, amelyek miatt föladta még a rendezői létét is, hogy más módon szolgálja a magyar filmgyártás ügyét. Messze nem voltunk még az Európai Unió tagja, amikor ő már Magyarországot képviselte az Unió szponzorációs testületében, az Eurimages-ban. Ezt megelőzően a francia Unifrance mintájára kitalálta a Magyar Filmuniót, majd később alapító-igazgatója lett a Magyar Filmszemlének is; tehát egy olyan komplex tevékenységet folytatott, ami mellett nagyon nehezen lehetett már időt és energiát szakítani egy ilyen hatalmas vállalkozásra.

Ugyanakkor végig rettenetes hiányérzete és fájdalma volt, hogy itt van ez a rendkívüli anyag – amit ő mindig is az élete legfontosabb művének tartott – és mégsem tud kész művé válni. Időnként tett kísérleteket arra, hogy valahonnan pénzt kerítsen – sikertelenül. Az egész anyag tetszhalott állapotban volt ettől a szűkösségtől.

Amikor beteg lett, akkor tudatosult benne, hogy talán csak rövid ideje maradt és még élesebben jött elő benne a hiányérzet és a fájdalom, hogy itt van ez a munka a maga amorf hatalmasságában, amivel valamit tennünk kellene. Ekkor jöttem én a képbe, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy nekiláthassunk. Itt kezdtek fontossá válni azok a jegyzetek, amelyeket minden forgatási nap után késő éjszakáig írt a jegyzetfüzeteibe, hogy mi történt aznap, beleértve a forgatás tényein kívül minden gondolatát és benyomását az adott témával kapcsolatban.

Ez elég segítség volt ahhoz, hogy 156 óra rögzített anyagot egyáltalán kezelni tudjanak?

Mindenképpen, de az hozzátartozik a történethez, hogy ezt az irdatlan mennyiséget egyrészt 16-os, színes filmre forgatták, a hangot pedig DAT magnóval vették fel kazettára. Ezt az első fázisban össze kell szinkronizálni, hogy a film egyáltalán megszólaljon. Ezen kívül V8-as magnóanyagra is forgattak, aminek megvan ugyan a saját szinkronja, de ez egy más minőségű videóanyag a kornak megfelelő kvalitásokkal.

Tehát ott volt egy olyan, hatalmas mennyiségű nyersanyag, amit ebben a formában nem lehetett kézbe venni, nem lehetett befűzni a vágóasztalra. Hála istennek azt találta ki Zsolt, hogy az egész muszter anyagot, az akkor nagyon új és nagyon modernnek számító Beta SP-re írják át, arra gondolva, hogy ezt vágni majd csak elektronikusan lehet. Ez mentette meg az anyagot olyan értelemben, hogy ez volt az a kiindulópont, amiből aztán huszonöt évvel később, már a 2012-13-ban megnyíló támogatások eredményeképpen bedigitalizált, később pedig szinkronizált hangos anyag lett.

Mindehhez Varga Zoltán vágói zsenialitása is kellett, hogy egyáltalán hozzáférjünk a Zsolt „kőkorszaki” számítógépén tárolt adatokhoz. Ő egyébként azóta is a gazdája és a tudója az egész Erdélynek és a rendszernek, ami ebből született, most már bedigitalizálva és ő mindenről tudja, hogy hol van. Ő építette fel azt a rendszert, Zsolttal együtt, ami nem csak kutathatóvá tette az anyagot, hanem azt is lehetővé teszi, hogy filmek készülhessenek belőle.

Hogyan lehetett kiválasztani egy ekkora anyagból, hogy milyen filmek készüljenek el?

Rájöttünk, hogy tematikusan kell kezelni az anyagot, különben parttalan lesz az egész. Még Zsolttal megállapodtunk abban, hogy mik azok a témák, amikből ő mindenképpen filmet szeretne csinálni. Ilyen volt a Kolozsvár, amihez Cs. Szabó István Hűlő árnyékban című visszaemlékezései szolgáltatták az alapot, vagy a Kopjafák és fatemplomok, Szilágyi István Fatornyok és a fatemplomok című, kiváló esszéje nyomán.

Ez a két rész azóta elkészült, ahogyan a Kezdet, karácsonyi és újévi népszokások is, amit szinte kiprovokáltam, hogy mondja el, hogyan, miért született ez az egész anyag, mi volt az, ami őt oda vitte? Amikor ezekre rákérdeztem, azt mondta, hogy „nézd meg újra az És mégist (Zsolt utolsó játékfilmje, ’91-ből), abban benne van. Megnéztem, és meg is találtam benne a válaszokat. Megkértem a Történelmi Interjúk Tárából Hanák Gábort, hogy készítsen interjút Zsolttal. Ebben elmondja, milyen belső indítékok vezették az Erdély leírása a XX. század végén felé.

Milyen anyagi forrásokból valósultak meg ezek a filmek?

Nekem az volt a dolgom, mint producernek, hogy pénzt szerezzek, és végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki e mellé az ügy mellé eddig odaállt, legyen az egy olyan önzetlen és lelkes barát, mint amilyen Baán László, legyen az a miniszter az NKA miniszteri keretével, vagy legyen Sára Sándor a Művészeti Akadémia részéről, vagy Andy Vajna a Filmalaptól.

De azt is el kell mondani, hogy a mi alkotói, emberfeletti és ingyenes erőfeszítéseink nélkül, és számtalan közreműködő önzetlen segítsége nélkül, mint például a kommentárokat felmondó színészek, akik szintén nem kaptak pénzt, ezek a filmek nem tudtak volna megszületni.

Hogyan tovább?

Nálunk fejlettebb és szerencsésebb országokban egy ilyen anyagra egy intézetet hívnak létre megfelelő állami költségvetéssel és technikai felszereltséggel, mert ez nem egy ember vagy egy családi vállalkozás feladata. Mert ki kell mondani, hogy ez az anyag nemzeti kultúránk része, páratlan tanúságtétel egy olyan erdélyi világról, amely ebben a formában mára már nem létezik többé; olyan érték, amelyet kötelességünk közkincsé tenni.

Amíg még létezem, filmeket szeretnék csinálni az anyagból, de ezek a filmek ezután se fognak tudni beleilleszkedni sem a televízió, sem a jelenlegi „ipari” filmgyártás keretei közé automatikusan; természetüknél fogva meg kell tartani a kézműves jellegüket, minden egyes darab külön formavilágát és hosszát, hiszen ezzel lehet megtartani ennek az egész anyagnak a páratlan gazdagságát.

De én bizakodó és optimista vagyok, most hogy a három film már létezik, hogy lesznek majd, akik felismerik, hogy folytatnunk kell a munkát és meg tudjuk teremteni ehhez az anyagi forrásokat is. Mert a folytatáshoz természetesen pénzre van szükség, de még fontosabb a szándék, hogy bárki kimutassa a támogatását.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/01 10-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12045