KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
   2015/január
KÉZDI-KOVÁCS ZSOLT
• Gelencsér Gábor: Director doctus Kézdi-Kovács Zsolt (1936−2014)
• Kézdi-Kovács Zsolt: Nulladik, kiindulási pont Erdély leírása a XX. század végén
• Bilsiczky Balázs: Feledhetetlen múlt Erdély leírása a XX. század végén
VIDÉKI MAGYARORSZÁG
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 1. rész
MAGYAR BÖRTÖNFILMEK
• Soós Tamás Dénes: „Nincs feloldozás” Beszélgetés Gerő Marcellel és Monory-Mész Andrással
• Horeczky Krisztina: Kibukottak Gerő Marcell: Káin gyermekei
• Kolozsi László: Fiatalkorú és bűnöző Magyar börtönfilmek
ZSENIMOZI
• Andorka György: Agyak a tartályban A mindenség elmélete; Kódjátszma
• Huber Zoltán: Az évszázad embere Einstein moziba megy
MIKE NICHOLS
• Baski Sándor: A szerző, aki ott se volt Mike Nichols (1931 – 2014)
• Varró Attila: Két Robinson között Diploma előtt
VETERÁN AKCIÓHŐSÖK
• Szabó Ádám: Halálközelben Az akció öregkora
ANIMÁCIÓ
• Orosz Anna Ida: Rajzceruza és digitális ecset Anilogue 2014
• Varga Zoltán: A jegesmedvéket lelövik, ugye? Bucsi Réka: Symphony No. 42
ÚJ RAJ
• Kránicz Bence: Téli mesék Magyar Filmhét: Generációk
• Sipos Júlia: A távollét elviselhetetlen könnyűsége Menjek/maradjak
• Margitházi Beja: Hozott anyagból Füredi Zoltán: Világpark
KÖNYV
• Kelecsényi László: Vedd könnyedén Makk Károly: Szeretni kell
• Orosdy Dániel: A nevető bohóc szomorúsága Robin Williams
• Kovács Gellért: A világhírű duplőr Itt forgott – Főszerepben Budapest
KRITIKA
• Vajda Judit: Álomlányok Swing
• Vincze Teréz: Csehov Anatóliában Téli álom
MOZI
• Lichter Péter: Shirley – A valóság látomásai
• Jankovics Márton: 20.000 nap a Földön
• Kolozsi László: Sils Maria felhői
• Schreiber András: Keresztút
• Huber Zoltán: Spanyol affér
• Kovács Kata: Büszkeség és bányászélet
• Varró Attila: Hős6os
• Parádi Orsolya: Apropó szerelem
• Vajda Judit: Annie
• Forgács Nóra Kinga: Újrahasznosított szerelem
• Sepsi László: Exodus – Istenek és királyok
• Rusznyák Csaba: A hobbit: Az öt sereg csatája
DVD
• Záhonyi-Ábel Márk: Emberek a havason
• Gelencsér Gábor: Szerelmem, Elektra
• Pápai Zsolt: Az orvosdoktor
• Soós Tamás Dénes: Legénylakás
• Pápai Zsolt: Missouri fejvadász
• Géczi Zoltán: Super
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

Bucsi Réka: Symphony No. 42

A jegesmedvéket lelövik, ugye?

Varga Zoltán

Animációs Oscar-jelölt szürreália-szimfónia.

A Szellemirtók 2 egyik jelenetében életre kelnek egy szőrmebunda egykori „gazdái”, azaz a megnyúzott állatok, s visszakövetelvén jogos tulajdonukat, megszöknek a ruha viselőjétől. Bizarr és többértelmű geg, amely igen közel áll az animációs gondolkodásmódhoz is. Sokáig váratott magára, hogy valaki ehhez hasonló, szürrealisztikus és társadalomkritikus ötletek garmadájára építsen komplex világot – egészen mostanáig. Bucsi Réka Symphony No. 42 című, digitálisan létrehozott rajzfilmje az animáció több evidenciaként kezelt motívumát állítja új fénytörésbe, s ember és természet kapcsolataira rákérdező szatíraként is kiváló. Nem mellesleg a kortárs magyar mozgókép egyik legelismertebb, számos fesztiváldíjjal kitüntetett darabja; az Oscar-esélyes animációk közé sem véletlenül került be.

Nemcsak címével utal Beethovenre a Symphony No. 42, hanem egy epizódszereplőjeként is fellépteti a zeneszerzőt, sőt legismertebb művéből is felhasznál egy részletet; ismétlődésekre és variációkra építő szerkezete pedig inkább a zenei építkezéshez áll közel, mintsem a hagyományos elbeszélő logikához. Olyan rövidebb-hosszabb szituációk, jelenetek, eseménytöredékek katalógusát kínálja a film, amelyet nem ok-okozati logika köt össze, hanem a képtartalom szürreális fantáziája és abszurd hangvétele, illetve ember, állat és – a legtágabb, azaz a kozmikus dimenzió értelmében vett – természet hármassága fog egybe.

E negyvenkét tételes szürreália-szimfónia példátlanul erős felütéssel adja meg az alaphangot: emberforma rókakezek rajzolják meg az atommodell ábráját – középütt a visszapislogó-visszanéző mindent látó szemmel –, majd a fára akasztott séma előtt a róka (megvilágosodván? végsőkig elkeseredvén?) főbe lövi magát (!). Ha az abszurditásnak ezt a dózisát nem is éri el valamennyi következő ötlet, a legtöbb jó úton halad efelé; így láthatunk többek között fenyőket öklendező állatfigurát, horgászás közben meglőtt jegesmedvét, fűnyíróval szembetalálkozó kalapos delfint, fókával ölelkező nőt, vagy villanykörteként felfénylő szentjánosbogarakat.

Ha esetlegesnek tűnik is a képek kapcsolódása, valójában szoros összefüggések létesülnek közöttük: visszatérő figurák, folytatódó mozgások, továbbszőtt motívumok hálózzák be a Symphony No. 42 sajátos, de nem előzménytelen elbeszélői módszerét. Bár a Symphony No. 42 a modern film olyan alkotóira utal direkten, mint Godard (Bolond Pierrot) és Kubrick (2001 - Űrodüsszeia), legközelebbi élőszereplős rokona mégis inkább Buñuel, s tőle is A szabadság fantomja. A mozaik- vagy tablószerű elbeszélésmód (lásd Filmvilág 2010/11) frusztráló alkalmazásával, a racionális logika és a mindennapi konvenciók fejtetőre állításával s nem utolsó sorban az állatszimbolikával (lásd a struccot) Buñuel filmje értelemvesztett és kiismerhetetlen világba kalauzol, akárcsak Bucsi Réka animációja – még jeges humoruk is hasonló. A Symphony No. 42 ugyanakkor az animációban óriási hagyománnyal bíró sorozatelvű elbeszélésmód (melynek alapváltozata a „variációk egy témára”-típus) eseteként is értelmezhető. Nálunk sok tekintetben Vajda Béla Moto perpetuója jutott el a sorozatelvű elbeszélésmód legelvontabb alkalmazásáig, felvetve akár az ember és a világmindenség viszonyának örök dilemmáit is – e törekvésében a Symphony No. 42 a Moto perpetuo örököse, kérdésfeltevését azonban más élőlényekre is kiterjeszti.

Bucsi Réka filmje ugyanis az egyik legalapvetőbb animációs motívum, az emberi tulajdonságokkal felruházott állat figuratípusával folytat komoly játékot; maszkot öltő, bicikliző, bulizó számítógépező állatok éppúgy előfordulnak benne, mint természetes megjelenésükhöz közelebb álló – jórészt áldozatszerepbe kényszerülő – állatepizodisták. Megjelenítésük a képalkotásban is halmozza a paradoxonokat: az animáció számára ugyancsak kiemelkedően fontos kétértelmű térhasználat – itt legkivált a külső és a belső összemosódása – a szürrealista festészetből René Magritte rejtélyességet favorizáló munkáit idézi. A Symphony No. 42 egyúttal annak is eminens példája, hogy a legeredetibb animációk hangsávjában – különösen a zene minimalizálásával és a szavak elhagyásával – a zörej a kreativitás elsődleges közege (Filmvilág 2011/9). A Lukács Péter Benjámin hangmérnöki munkáját dicsérő szikár és pontos, egyszerre mosolyogtató és nyugtalanító hangzásvilág kulcsfontosságú része a provokatív és enigmatikus víziónak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/01 43-43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12060