KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/március
• Zoltai Dénes: A bartóki ihletés Motívumok, témák, modell
• Gombár József: A magyar filmforgalmazás egy évtizede és távlatai
• Létay Vera: Nem minden remekmű elsőfilm Ballagás
• Lázár István: Éljen a budapesti Yard A svéd, akinek nyoma veszett
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (2.)

• Elbert János: Pókláb erdő lovasai A véres trón
• Takács Ferenc: Érosz és Sátán Canterbury mesék
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
• Boros István: A rózsaszínű Párduc esete
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (2.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (2.)
• Hámori András: Amerikai századforduló Londoni beszélgetés Miloš Formannal
LÁTTUK MÉG
• Ambrus Katalin: Tigriscsapáson
• Grawátsch Péter: Tévúton
• Kemény György: Münchhausen báró csodálatos kalandjai
• Kovács András Bálint: Ess, eső, ess!
• Schéry András: A macska rejtélyes halála
• Bende Monika: Rally
• Róna-Tas Ákos: Menedékhely
• Csala Károly: Minden rendben
• Loránd Gábor: Trófea
TELEVÍZÓ
• Fekete Sándor: A Szabadság tér Petőfije
• Veress József: Köszönöm, rosszul vagyunk Védtelen utazók
• Pánczél György: Színész-vallomások Tíz dráma –hatvan percben
• Simor András: Kordokumentum
• Nógrádi Gábor: Képmagnósok, figyelem!
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Az Ambersonok tündöklése
• Karcsai Kulcsár István: Van, aki forrón szereti
KÖNYV
• Nemeskürty István: Tóbiás Áron: Korda Sándor
• Gellért Gyöngyi: A film Fekete-Afrikában
POSTA
• Gummer Jenő: Januári szám Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Ballagás

Nem minden remekmű elsőfilm

Létay Vera

 

Ebben az évben, mint az előrejelzések ígérik, elsőfilmesek raja tűnik fel a látóhatáron a sejtelmes vonal mögül, ahonnét a magyar film erősítését érkezni véljük. Lódobogás és trombitaszó helyett egyelőre tornacipős lábak rohamának, disco-zenének, s az óraközi szünet zsibongásának formátlan hangjait halljuk közeledni.

Vajon mit is várunk az új jövevényektől, az új nemzedék képviselőitől? Ne legyünk szégyenlősek, valljuk be nyíltan: remekműveket. Tudjuk, Eizenstein huszonhét éves volt, amikor a Patyomkin páncélost megalkotta, Orson Welles huszonhat évesen készítette az Aranypolgárt, miért ne reménykedhetnénk új Eizensteinek és Orson Wellesek jelentkezésében? Józanságunk és bőséges tapasztalatunk persze nyomban léhűt bennünket, hogy ezeket a badar vágyálmokat akárcsak magunk számára is nyíltan megfogalmazzuk, az elsőfilmeseknek mégis meg kell küzdeniük a kimondatlan csalódással, amit azzal a sajnálatos ténnyel okoznak nézőnek és kritikusinak, hogy a várakozással ellentétben mégsem találtatnak a filmművészet új Messiásának. De meg kell küzdeniük a fogadtatás más kellemetlenségeivel is, amely éppen a Messiás-várás képtelenségének felismeréséből, s az azt követő buzgó lelkiismeretfurdalásból születik: a túlzott jóindulattal. Az engedékenység bántóbb lehet az érzékeny fül számára, mint a szigor, különösen abban a közegben, ahol olyan elsőfilmekre emlékeznek, mint a Liliomfi, a Sodrásban, az Álmodozások kora, a Tízezer nap, a Feldobott kő, Szindbád, a Bohóc a falon, a Sípoló macskakő vagy a Jutalomutazás.

Az érkezőt leplezetlen kíváncsiság vizsgáztatja: ki ő? honnét jött? hogyan látja a világot? kit képvisel, ha képvisel egyáltalán valakit saját személyén kívül? mit akar? mit tud? milyen az ízlése, műveltsége, felkészültsége, vérmérséklete? Kik az eszményképei? Barátunk lesz, netalán ellenfelünk? Segít eligazodni a világban, vagy csak szaporítja a szavak, képek, jelek gépesített regimentjét, amely naponta átmasírozik értelmünkön, idegrendszerünkön?

Az elsőfilmes. Almási Tamás egyelőre szűkszavú, talányos választ ad mindezekre a kérdésekre. A középiskolás osztály útja a szalagavató ünnepélytől a ballagásig mintha újabb változata volna a korábbi markánsabb iskola- vagy iskolatábor-filmeknek, amelyek egy kisebb közösség életében az egész ifjúságot, vagy netalán az egész társadalmat érintő erővonalakat óhajtják modellálni. A fiatalok egyetlen összeforrott tömbként dübörögnek előre az utcán az Edda Művek zenéjére – „Kölyköd voltam, véredből lettem ...” –, dinamikus színrelépésükkel reményt ébresztve, hogy ezúttal talán többet tudunk meg az érőfélben levő nemzedékről az olyan jól ismert gimnázium-érvényességű diákpanaszoknál, hogy a tanárok maradiak, karrieristák vagy jobb esetben túlságosan engedékenyek, az ifjúság valami jobbat és nemesebbet akar, de nem tudja pontosan, mit, hogy vágynak az igazi demokráciára, de nem képesek élni vele, hogy a szülők mindent megadnak csemetéiknek, de igazi eszményképek, igazi útmutatás után hiába sóvárognak a szakállt, bajuszt eresztett, vagy éppen anyányi gyerekek. A Ballagás azonban nem lép tovább a köztudatba bevésődött „mai ifjúság” képnél, amelyet a nyugdíjas mozibérlettel rendelkező, előítéletmentes nyolcvanéves is megrajzolhatna, ha a szorgalmas mozibajárás mellett még az unokáknak járó ifjúsági lapokat is olvassa.

A magam részéről nem tudom pontosan, hogy valóban milyen is ez a „mai ifjúság”, de gyanítom, hogy könnyen kézre álló, általánosító jelzőkkel sem a „mai”, sem a „tegnapi” ifjúságot nem lehet minősíteni. A konkrétum nyelvén szólva, a Ballagás végzős középiskolás osztálya egy fajta fordított iskolai világot, állandósult pünkösdi királyságot mutat megtestesülni: regulától megfélemlített diákok helyett, a tanulók önérzetét és személyiségét tisztelő, modern pedagógiai elvektől megfélemlített tanárokat látunk riadtan szűkölni. Csak a gyerekek felszabadult elvein és nagylelkűségén múlik, hogy kukoricára nem térdepeltetik őket.

A szalagavató ünnepély után, amikor éjszaka az ifjúságtól és némi szeszes italtól mámoros srácok majdnem lerombolják a fél iskolát, letépik a képeket, tablókat, összetörik a szertárakat, slaggal locsolják a falakat (dinamittal csak azért nem robbantják fel, mert a szülőktől elfelejtettek kérni karácsonyra), az igazgató a brechti gondolatmenet nyomán, miszerint a népet nem lehet leváltani, arra a végső megállapításra jut: egy egész osztályt érettségi előtt nem lehet kicsapni. És a tanítás tovább folyik az ázott, szomorú falak között, s az osztályt nem büntetik meg.

A gyeplőt a száguldó lovak közé dobják, azok vágtatnak egy darabig, majd megbántottan megállnak, s válogatott csemegén tartott, elkényeztetett csikók elégikus panaszba kezdenek, hogy megalázzák, nem értik meg őket. stb. Arról már nem is beszélve, hogy a ballagáson viselt disco-ruhát 2500 forint helyett 1800-ból kell előállítani. Mire a ballagás napja elérkezik, már meglegyintette őket az első csalódás lehelete. Jöhet az Élet, a brutális nagy É-vel. Az egyetemi almaszedés, a brutális nagy A-val.

A film mintha kissé túlságosan is komolyan venné az ábrázolt drámai kérdéseket, nem használja eléggé az irónia mérőegységét, mely segítségével a dolgok valódi jelentőségüket nyerhetnék el, s nem sejteti a háttérben a kis é-vel írott élet nyersebb és hétköznapibb körvonalait.

A fiatalok persze üdék és kedvesek (feltehetően egy valódi középiskolás osztály amatőr szereplői), a kollektív jelenetekben zabolátlanul felszabadultak, egyéni megnyilvánulásaikban azonban elfogódottak, nem tudják érvényesíteni egyéniségüket. Ha az utcán egyenként találkoznánk velük, nem valószínű, hogy felismernénk őket A felnőtt színészek játékáról még ennél is kevesebb jót mondhatunk, merevek és sematikusak (talán a kiugrott fiatal tanárt játszó Horváth Péter kivételével). Máriássy Ferenc operatőr első nagyfilmjében gyors, robbanékony, eleven szemű – ígéretes indulást látunk.

Kezdő rendezők első opuszukat gyakran azzal a görcsös mindentakarással készítik, mintha az egyúttal az utolsó is volna: mindössze az egész világot akarják belezsúfolni, múltat, jelent és jövőt, a tejutat és az univerzumot. Munkájuk sokszor éppen a felemelhetetlen súly alatt roppan meg. Almási Tamás szerényebbnek és bölcsebbnek mutatkozott ennél: csak annyit emelt, amiről előre tudta, hogy könnyedén elbírja. De talán túl kevésre taksálta erejét, A forgatókönyv (Almási Tamás és Nagy András munkája) mintha lyuggatott papírmaséból készült volna.

És itt ennél a pontnál nem árt elgondolkoznunk a filmgyártás tantestületének liberalizmusán is, vajon a helyes művészpedagógiai elveket szolgálja-e az alkotóműhelyek jótékony engedékenysége, amely kiérleletlen, törékeny forgatókönyvvel engedi életük első, talán egész pályájukat meghatározó útjára az elsőfilmes rendezőket. Azsa nyitottság, amely az új és új egyéniségek jelentkezését fogadja, persze rendkívül dicséretes, a magyar filmgyártást külföldön is tisztelik a nagyvonalúságáért, ahogyan folyamatosan lehetőséget ad névtelen fiatalemberek számára, hogy megtegyék életük nagy próbáját. Ugyanakkor a felelősség is óriási. Most nem elsősorban arra a hatalmas anyagi és erkölcsi kockázatra gondolok, amellyel az ismert, nevek biztosítéka nélkül (és még azzal együtt is) egy-egy új film elkészítése velejár, inkább arra a bizonyos emberi tényezőre, amellyel a forgatókönyv-elfogadás vértelenebb szakaszában lehetne kedvezően befolyásolni egy-egy művészpálya alakulását. Magyarán, nem kellene olyan könnyen meghatódni attól a puszta ténytől, ha egy fiatal rendezőjelölt eget kér. Rendben van, adják meg neki az eget, de előbb követeljenek meg tőle egy biztos építésű, erős szerkezetű, az érzelem és gondolat motorjait egyaránt jól működtető forgatókönyvet, amelynek szárnyán majd repülhet

A magyar filmművészetnek nem Ikaroszokra, megolvadt szárnyú hősi halottakra van szüksége, hanem Daidaloszokra, akik repülés után szerencsésen földet érnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/03 12-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7516