KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/május
KUROSAWA 100
• Lajta Gábor: Filmalkímia Kurosawa, a mozgóképfestő
• Báron György: A vasút kapujában Rashomon-variációk
SKANDINÁV VÉR
• Klág Dávid: A dán døg Nicolas Winding Refn
• Szalkai Réka: Egy vérbeli szerencsejátékos Beszélgetés Winding Refn-nel
• Schubert Gusztáv: Svéd para Niels Alden Oplev: A tetovált lány
• Pintér Judit Nóra: Belső pokol Lars von Trier: Antikrisztus
ANIMA-TREND
• Varga Zoltán: Összeraklak, szétszedlek A gyurmafilm paradoxonai
• G. Kovács László: Lázadás, szürrealizmus, szabadság Beszélgetés Jan ©vankmajerrel
• Roboz Gábor: Szörnysimogató Dean DeBlois - Chris Sanders: Így neveld a sárkányodat
• Zalán Vince: Mentőöv nélkül? Beszélgetés M. Tóth Gézával
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Múltnak mámora Berlin
TELEVÍZÓ
• Ruprech Dániel: Az FBI titkos ügyei X-akták; A rejtély
• Schreiber András: Démon képében Női látnokok
• Baski Sándor: A jegesmedvék nem azok, aminek látszanak Lost-kultusz
KÖNYV
• Varga Zoltán: Műfaji képeskönyvek 101 horror film…; 101 sci-fi film…
KRITIKA
• Csillag Márton: Szívükben bomba van Jean-Pierre Jeunet: Micmacs – (N)agyban megy a kavarás
• Vajda Judit: Apáról fiúra Mátyássy Áron: Átok
• Barkóczi Janka: Filmforgalmazás 2.0 Helyzetek és gyakorlatok
MOZI
• Forgács Nóra Kinga:
• Nevelős Zoltán: Revans
• Géczi Zoltán: Brooklyn mélyén
• Baski Sándor: 52-es történet
• Barkóczi Janka: Sivatag virága
• Varró Attila: Tébolyultak
• Vajda Judit: Kínai lány
• Sepsi László: Vinyan – Az elveszett lelkek
• Tüske Zsuzsanna: Kedves John
• Roboz Gábor: Emlékezz rám
• Fekete Tamás: Titánok harca
• Alföldi Nóra: Túl jó nő a csajom
• Gelencsér Gábor: Kígyótojás
• Salamon Tamás: (500) nap nyár
• Varga Zoltán: Pillangó úrfi
• Alföldi Nóra: The Great Buck Howard – Tökéletlen trükk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mátyássy Áron: Átok

Apáról fiúra

Vajda Judit

A családfő temetése lavinát indít el a gyászoló família életében, a balatoni idill rémálommá válik. Művészi szappanopera az Utolsó idők rendezőjétől.

Rendhagyó temetésre gyűlik össze a Balatonnál a középosztálybeli Szalay család. A szelíd anya, Lula, brüsszeli EU-s munkájából német szerelmével a lány, Eszter, öccse, Marci (egy igazi tahó, aki még akkor is bunkó, amikor kedves), továbbá felesége, a morcos Kata és 14 éves kislányuk, a visszahúzódó és sokszor mellőzött Luca érkezik az apa hamvait a tóba szórni. István halála azonban olyan lavinát indít el a gyászoló család életében, amire egyikük sem számított – a családfő ugyanis nemcsak a budapesti lakást, a szőlőt a pincével és a balatoni villát hagyja rájuk… A címbeli Átok így nemcsak a szőlő, illetve az abból termelt bor fantázianevére vonatkozik, hanem kiterjeszthető, hiszen csakhamar szó szerint is átokká válik az atyai örökség.

A halott apa sötét titkáról a négyrészes mű második epizódjában hullik le a lepel, és ezt követően ennek fényében tárulnak fel a viszonyok, a valódi érzések. A keserű hagyaték próbájává válik nemcsak a szerelemnek, a szeretetnek, de mágnesként vonzza magához a többi tragédiát, melyek egymásnak dőlő dominóláncként érkeznek szép sorban. Lassanként pedig mindenkiről lepattogzik a máz: a szélsőséges, feszült helyzetben kiderül, ki mit gondol és érez valójában.

A 41. Magyar Filmszemlén a legjobb tévéfilmnek járó fődíjat elnyert Átok több szempontból is nagyjátékfilmes invencióval készült (nem véletlen, hogy Mátyássy Áron minisorozatának négy része egyben, egy 100 perces film formájában a moziforgalmazásba is eljutott). Remekül kidolgozottak a figurák. Még a pár vonással felrajzolt karakterek is életre kelnek – Marci haverjai is rendelkeznek például olyan egyénített vonásokkal, melyeknek köszönhetően emlékezni fogunk rájuk még akkor is, ha épp csak felvillannak egyszer-egyszer (egyikük például nem tudja megjegyezni barátja feleségének a nevét, és rendszeresen máshogy szólítja). A jól eltalált karaktereket elsőrendű színészi játék kelti életre – Bánsági Ildikótól vagy Tilo Wernertől ez persze nem meglepő; sokkal szokatlanabb azonban, hogy létrejött az a szerencsés és ritka helyzet, hogy még a gyerekszereplők is hibátlanul játszanak.

Az alkotást ezenkívül az operatőri munka is a tévéfilmes átlag fölé emeli: a Győri Márk fényképezte filmet nem uralják el a belsők, csodálatos fényekkel megragadott külsők egész sorát látjuk, és a plánozás sem tipikusan tévés. Totált (tájképet) és premier, sőt szuper plánt egyaránt kapunk, és még a váltakozásukból keletkező feszültségre is nagyban építenek az alkotók, ahogy gyakoriak az extrém kameraállások is. Művészi kifejezőeszközként pedig afféle gyorsmontázsokként sokszor villannak fel a hősök hangulatát tükröző vágóképek a különféle tárgyakról, a természetről, a táj részleteiről.

Nem szabad ugyanakkor elfelejtkezni róla, hogy az Átok mégiscsak igazi szappanopera – mind tartalmi, mind formai eszközeit tekintve. A 25 perces epizódokból álló mű melodrámai alaphelyzetből indul (haláleset, sötét titok a múltból), és a többi szappanoperához hasonlóan már-már természetellenesen halmozza a katasztrófákat és a szélsőséges határhelyzeteket. A baljós történéseket fenyegető zene jelzi, egy-egy rész pedig általában súlyos, váratlan vagy drámai helyzettel, esetleg kétséges kimenetelű eseménnyel (cliffhangerrel) zárul (van, hogy egy nyugtalanító rosszulléthez érkező mentőautóval, van, hogy megválaszolatlan lánykéréssel búcsúzunk a hősöktől). Jellemző ezen kívül a véletlenre építő dramaturgia, ami főleg az utolsó részben válik feltűnővé (és zavaróvá). Az Átok viszont nem a végtelenségig nyújtott széria, csak minisorozat, nem dolgozik tehát annyi epizóddal, mint a többi szappanopera – és ez végül hiányérzetet kelt a közönségben. Az alkotás ugyanis nem véget ér, hanem egyszerűen csak félbeszakad, ami nemcsak azért probléma, mert a konzervatívabb tévés műfajokban a néző nem szereti a nyitott befejezést, hanem mert – ha az események további menetének egy része ki is található – több figura sorsa is elrendezetlenül, megoldatlanul marad.

Szórványos hibái ellenére azonban az Átok – sajnos és szerencsére – igazi fehér holló: egy igényes és művészi kortárs tévés munka. Olyan, amiből ha több hasonlót adnának, akkor a televízión keresztül is valódi értékhez juthatnánk.

ÁTOK – magyar, 2009. Rendezte: Mátyássy Áron. Írta: Gál Péter, Szászi Zsuzsanna, Tóth Csaba és Zakál Edit. Kép: Győri Márk. Zene: Hérincs Dániel. Vágó: Gothár Márton. Hang: Hollósi László. Producer: Fodor Gergely. Szereplők: Bánsági Ildikó (Lula), Pálfi Katalin (Eszter), Hevér Gábor (Marci), Szamosi Zsófia (Kata), Tilo Werner (Patrice). Gyártó: Budapest Film Produkciós Kft. Forgalmazó: Filmklik. 100 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/05 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10125