Magyar filmDizseri Eszter: A kecskeméti rajzfilmstúdióHírös képekMátyás Péter
Dizseri Eszter, hűséges krónikásként, immár harmadik könyvében dolgozza fel a magyar animáció történetét.
A magyar animációs filmművészet az elmúlt fél évszázadban egyedülálló sikereket ért el, fesztiváldíjak tucatjait söpörve be. A hűvösvölgyi Pannónia vidéki telephelyén 1971-ben alakult meg a kecskeméti rajzfilmstúdió. Létrejöttében társadalmi és politikai elvárások egyaránt szerepet játszottak. A hatvanas évek végére megnőtt az igény a szórakoztatásra és ismeretterjesztésre, a Magyar Televízió megrendelései egyre bővültek, és a szocialista államokban is sorra alakultak az animációs műhelyek. Dr. Romány Pál a Bács-Kiskun megyei pártbizottság első titkára és Gajdócsi István megyei tanácselnök járták ki a pártállami társaiknál, hogy az új stúdió megvalósulhasson. Az ötlet az anyavállalatot menedzserként irányító Matolcsy György fejében született meg, aki az új telephely vezetését Mikulás Ferencre bízta. Az új vezető otthonról a népművészeti emlékek tiszteletét hozta magával, korábban pedig a Bács Filmnél dolgozva filmes kapcsolatokra tett szert. Budapestről néhány technikai eszközt, míg Kecskemét városától egy régi polgári házat kaptak, ám amikor ennek mennyezete beszakadt, a város a Miron villát utalta ki számukra, amelyet Kerényi József építész alakított át rajzfilmstúdióvá.
A stáb tagjait több mint félszáz jelentkezőből válogatta ki a bíráló bizottság. Az első generációs rajzolók, mint Horváth Mária, Tóth Pál, Ujvári László, Madarász Zoltán, Hernádi Oszkár és mások mára a Stúdió elismert rendezői lettek. Kezdetben rendszeres oktatásban részesültek, Gáspár Imre (animáció), Palkó Pál (grafika) és Pethő Zsolt (zeneelmélet) mellett a pantomim ismereteket a helyi színház színészeitől és vezetőjétől, Ruszt Józseftől sajátították el a hallgatók. Az első külföldi rajzfilmsorozat, amelyhez tervezéssel hozzájárultak, az Egér a Marson volt (Temesi Miklós, 1975). Ezt követte a hazai megrendelésre készült Vizipók-csodapók (1977), majd az első szerzői film, Hegyi Füstös László Regölése (1979), később pedig Horváth Mária fesztiválsikert arató Az éjszaka csodái és Molnár Péter: Majd a tisztáson című filmjei 1982-ből. Egy évvel korábban érkezett Kecskemétre Szoboszlay Péter számos díjazott filmjével a háta mögött, 1984-ben Balázs Béla-díjat kapott. Itt talált otthonra a korábbi sikerei ellenére Romániából távozni kényszerülő Szilágyi Varga Zoltán vagy a festő Miklós Árpád is. A nyolcvanas évek közepétől ösztöndíjasok jöttek tanulni külföldről, cserébe viszont a stúdió alkotói mehettek tanítani Európába és Amerikába. Mikulás Ferenc időről-időre meghívta a Pannónia nagy ikonjait is, Jankovics Marcellt, Gyulai Líviuszt, vagy Gémes Józsefet. A kecskeméti filmstúdió a rendszerváltás után független alkotóműhellyé lett, 1991-ben a levált a Pannóniáról, két évvel később pedig az alapító tagok többségi tulajdont szerezve megalakították a Kecskemétfilm Kft.-t. A város 1985-től rendszeresen ismétlődő találkozóhelye az animációs művészeteknek, kétévente világfesztivált rendeznek, ahol a műfaj elitje bemutatkozhatott John Halastól Norstejnig és ©vankmajerig.
Dizseri Eszter a Pannónia egykori propagandistája hűséges krónikásként immár harmadik könyvében dolgozza fel a magyar animáció történetét (Kockáról kockára – A magyar animáció krónikája 1948-1998, És mégis mozog – A magyar animáció mesterei, 2007). A kecskeméti rajzfilmstúdió hiánypótló munka, amely egy sikerekben gazdag műfaj jeles fejezetét helyezi fókuszába. A szerző elbújik az interjúk és kritikai részletek mögé, a szemtanúkat hagyja beszélni maga helyett. Inkább csak szerkeszt, leltárt készít, munkáját hasznos adattár és filmográfiai összeállítás egészíti ki, megpúpozva egy negyven oldalas, színes fotógalériával. Az ítélkezés, az esztétikai megközelítés hiányában viszont a szerző helyett a politikusok és az alkotók, a kritikusok és a menedzserek beszélnek, helyenként lényegtelen és érdektelen dolgokat mondva, és a rövid rendezői portrékban is többnyire csak általános információkat kapunk. A könyv leginkább egy felduzzasztott ismeretterjesztő prospektusra emlékeztet, mint amikor néhány színes képet és rövid leírást kapunk egy ismeretlen ország látnivalóiról. Minket érdekelt volna, mitől különbözik Tóth Pál Leo és Fredje (1986) más filmektől, mitől jelentősebb az egyik életmű a másiknál. Dizseri szándékosan menekül az esztétikumtól, ám a neutrális számbevétel miatt itt minden egyformán szürke vagy színes, attól függően, hogy könyvként vagy csak katalógusként tekintünk rá.
Balassi Kiadó, 2009.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1164 átlag: 5.48 |
 |
|
