KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/július
MAGYAR MŰHELY
• Tóth Péter Pál: A képmutatás kora Dokumentumfilm és kreativitás
DROGFILMEK
• Géczi Zoltán: Fehér por Kokainkrónikák 1912–2010
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Háztájiból nagyüzem Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A játékból születhetnek jó filmek Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Muhi Klára: Értő bámészkodás Aniráma
MAGYAR FILM
• Mátyás Péter: Hírös képek Dizseri Eszter: A kecskeméti rajzfilmstúdió
OROSZ SCI-FI
• Wostry Ferenc: Moszkva nem hisz a könnyeknek Timur Bekmambetov fantasztikus filmjei
• Pintér Judit Nóra: Nosztalgia és trauma Tarkovszkij Solarisa
• Roboz Gábor: Na’vik mindenütt Az Avatar mintái
KALANDOK DIGITÁLIÁBAN
• Beregi Tamás: Konzolhuszárok A videojáték és a film
• Csordás Attila: Végtelen történetek Trailer és pixel
DROGFILMEK
• Jankovics Márton: A megvilágosodás rabszolgái Drogfilmek
KALANDOK DIGITÁLIÁBAN
• Sepsi László: Digitális öröklét A kortárs fantasy és a CGI
SPORTMOZI
• Schreiber András: Virtuális testmozgás Sport a számítógépen
• Baski Sándor: Fociláz Futball és film II.
TELEVÍZÓ
• Kemenes Tamás: A dobozember Tévé a köztereken
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Amikor a vörös farok csóválja Udine
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Amerikások Hunky Blues
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Foglalkozása: elbeszélő Robert Harris: A szellemíró
MOZI
• Vajda Judit: Szarul állnak a dolgok
• Klág Dávid: I Love You Philip Morris
• Kolozsi László: Semmit magamról
• Zalán Márk: Egy másik ember
• Forgács Nóra Kinga: Mediterrán finomságok
• Pápai Zsolt: Mártírok
• Tüske Zsuzsanna: Újrakezdők
• Alföldi Nóra: Szex és New York 2
• Varró Attila: Marmaduke
• Baski Sándor: Shrek 3D
• Roboz Gábor: Toy Story 3
• Sepsi László: Drágán add a rétedet
DVD
• Alföldi Nóra: A szív bajnokai
• Teszár Dávid: Szentjánosbogarak sírja
• Pápai Zsolt: Délutáni szerelem
• Nevelős Zoltán: Invictus – A legyőzhetetlen
DROGFILMEK
• Varró Attila: Filmkémia LSD és drugsploitation

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Sportmozi

Futball és film II.

Fociláz

Baski Sándor

A labdarúgás világát övező vágyak és szenvedélyek intenzitását, sokféleségét jóval könnyebb bemutatni, mint a játék izgalmát visszaadni.

 

Az egyik világmárka, jó szokásához híven, látványos – és vélhetően több millió dolláros büdzséből készült – reklámfilmmel köszöntötte az idei vébét. A hasonló opuszok koreográfiája általában ugyanaz: összegyűlik néhány világsztár valamely világtól elzárt helyen, és közösen bűvölik a labdát. Az Alejandro González Iñárritu rendezte háromperces imázsfilmben viszont a külvilág is megjelenik, a stilizáltan fényképezett meccsjeleneteket ugyanis rövid montázsok szakítják meg, amelyek azt hívatottak illusztrálni, hogy a pályán belüli történések, miként hatnak százmilliók életére. Wayne Rooney rosszul passzol, kiesik a válogatott, és Anglia népe máris a depresszió legmélyebb bugyraiban – némi adalék: a ’98-as vébén Argentína ellen elveszített tizenegyespárbajt követően állítólag 25 százalékkal több beteget vettek fel szívproblémákkal a szigetország korházaiban. Rooney jól csúszik be, a csapat győz, a tőzsde szárnyalni kezd, és másnaptól már minden harmadik újszülött kisfiú a Wayne nevet kapja. Ronaldinho biciklicseléből közben pillanatok alatt mém lesz, a Cannavaro dicsőségét zengő táncdal betör a toplistákra, Cristiano Ronaldónak szobrot állítanak hívei.

Iñárritu virtuóz és szellemes klipje akaratlanul is azt igazolja, hogy a labdarúgás világához tapadó vágyak, szenvedélyek, érzelmek intenzitását és sokféleségét jóval könnyebb bemutatni, mint a játék szépségét és izgalmát reprodukálni. A Játékos a filmekben többnyire egydimenziós figura, akit sorsa, ha kisebb-nagyobb kitérőkkel is, de az önmaga által kivívott siker felé vezényel. Számára tehát a Játék az érvényesülés eszköze, míg az alapvetően passzivitásra kárhoztatott Szurkolónak / Rajongónak mást és mást szimbolizál, függően attól, hogy milyen családban, közösségben és társadalomban él, illetőleg milyen személyes vágyai vannak. A „szurkolói filmekben” a játéknak meg sem kell jelennie – a stadion vagy a lelátó, mint helyszín, sokszor hiányzik is –, mégis főszerepet játszik az életükben, mint vágyaik katalizátora vagy mindennapi kultuszaik muníciója.



Az a szép zöld gyep


A futballistafilmekben a játékos célja és sorsa, hogy ő szerezze a mindent eldöntő gólt. A szurkolói filmek alaptípusában a főhősnek csupán egyetlen, de annál lényegesebb feladata van: eljutni valahogy a meccsre. Kiarostami Mossaferjében (1974) egy iráni kisvárosban élő tízéves fiú elhatározza, hogy a válogatott következő mérkőzését élőben fogja megnézni. Semmitől sem riad vissza, hogy pénzt szerezzen a buszjegyre és a belépőre: előbb az osztálytársait csapja be, majd grundcsapata közös tulajdonát, a labdát és a két kaput is eladja, végül szülei tudta nélkül utazik el Teheránba. Dacos lázadás, elvágyódás, bepillantás a felnőttek világába – ezt jelenti számára az utazás és a mérkőzés. Jafar Panahi futballrajongó főhősei ehhez képest sokkal kevesebbre vágynak: mindössze szurkolni szeretnének az iráni válogatottnak, együtt a többi nézővel a lelátón. Míg Kiarostami kisfiújának csak pénzre volt szüksége, hogy bejusson a meccsre, a Pályán kívül szereplőinek álruhát kell ölteniük, nők ugyanis nem léphetnek be a férfiak birodalmának nyilvánított stadionba. Nem szabadsághősök, nem lázadni akarnak a rendszer ellen, csupán egyenlő rajongói jogokat szeretnének, hogy ők is részesei lehessenek a közösségi élménynek. Irán csapata győz és kijut a 2006-os vébére, és bár a főszereplők egyetlen percet sem láthatnak a meccsből, legalább az utcai örömünnepélybe bekapcsolódhatnak (a filmet a sorsdöntő meccs idején, a helyszínen forgatták). Az Isteni játék fiatal bhutáni szerzeteseinek a politikai tiltások helyett a vallási konvenciókat kell kicselezniük, hogy láthassák a ’98-as világbajnokságot. Éjjelente kiszökdösnek a kolostorból egy közeli kocsmába, míg le nem buknak. A láma, érthető módon, nem tartja összeegyeztethetőnek az elmélyülésre nevelő buddhizmust a szenvedélyes rajongással, végül mégis engedélyezi tanítványainak, hogy a döntőt a kolostorból nézzék – ehhez már „csak” egy tévét és műholdvevőt kell szerezniük. A megtörtént eseményeken alapuló Isteni játék, amelyben az önmagukat alakító szereplőket egy valódi láma instruálta, a futball kulturális határokat átívelő gravitációs erejének legbájosabb illusztrációja.

Irántól és Tibettől nyugatabbra jóval prózaiabb akadályokon kell az ifjú szurkolóknak túljutniuk, hogy láthassák kedvenc csapatunk mérkőzését. A régi szép napok (Those Glory Glory Days, 1983) Tottenham-fanatikus tinilányainak sikerül összegyűjteniük a pénzt a csapat FA-kupa döntőjére, mégsem tudnak belépőt szerezni, pedig egyikük a stadionban éjszakázik, hogy másnap reggel elsőként állhasson be a jegyre várakozók sorába. Ugyanő később gondolkodás nélkül kilopja a rokona pénztárcájában megpillantott tiszteletjegyeket. A Wembley előtt azonban rendőrök várják a négy lányt, a történelmi kupagyőzelmet így csak a rádión keresztül követhetik. A Purely Belter (2000) két newcastle-i kamaszfiúja szezonbérletre vágyik, és miután limlomok eladásából, illetőleg pitiáner bolti lopásokból nem jön össze elég pénz, egy hirtelen jött ötlet nyomán megpróbálnak kirabolni egy bankot, ahonnan épp csak annyi összeget vinnének el, amennyi a bérlethez kell. A régi szép napok lányai a játék, és a játékosok imádatán túl képmutató, kispolgár szüleik és tanáraik ellen is lázadnak, Gerry és Sewell számára viszont a bérlet a kitörést, a feljebb kapaszkodás reményét és némi állandóságot hozna.

A zűrös prolicsaládból származó Gerry-nek még ennél is többet szimbolizál a Newcastle stadionja. Az egyik iskolai foglalkozáson arra kéri tanára, hogy mesélje el valamelyik „első élményét”. A fiú elérzékenyülve idézi fel azt a napot, amikor apja először vitte ki a St James' Parkba. Nem a játék maradt meg emlékeiben, hanem apja gondoskodása, ahogy ráadta a kabátját, amikor fázott, és a „világ legfinomabb teája”, amit a szünetben vett neki. Később derül csak ki, hogy ezek nem az ő, hanem Sewell barátja emlékei. Gerry soha nem járt még a stadionban, részeges apjától a verésen kívül mást nem is kapott, sőt épp az apja az, aki a bérletre összegyűjtött pénzt elveszi tőle. A fiú számára így a Newcastle arénája egy olyan intimitás átélésének reményét jelenti, amelyet csak barátja elmondásából ismer. A bérlet végül csak álom marad, de sikerül találniuk egy kiskaput, pontosabban egy erkélyt a stadionnal szomszédos panelház egyik emeletén, ahonnan élőben nézhetik a mérkőzéseket. A futball, mint a világ legdemokratikusabb sportja, alanyi jogon jár mindenkinek, legalábbis ezt sugallja a finálé, ahogy a többi, hasonló témájú film is a Pályán kívültől az Isteni játékig.



Istenek kezében


A játékosok akkor is részesei a rajongó mindennapjainak, ha éppen szünetel a bajnokság. A pályák kultikus hősei nem abban nyújtanak segítséget, hogy hogyan kell ollózva gólt rúgni – bár erre is van példa: a Hotshotban (1987) egy amerikai futballista Pelétől kér útmutatást technikája tökéletesítéséhez –, hanem a mindennapi élet problémáinak elsimításában. A Csavard be, mint Beckham tinilánya még erősen egyoldalú kommunikációt folytat példaképe poszterével, Beckham „mindössze” az inspirációt jelenti számára, A régi szép napok főhősének képzeletében viszont rendre megjelennek idoljai, és olyan élénken telepednek rá a valóságra, hogy az már-már a skizofrénia határát súrolja. Barátnőivel a szentélyben (azaz a Tottenham pályáján) beavatási szertartást tartanak, amelynek csúcspontján – az eskütétel és a kezdőkörben történő kakasjelmezes hódolás után – kedvenc játékosuk ereklyeként őrzött rágóját rituálisan elrágják. Ken Loach filmjében (Barátom, Eric) a legenda végül szó szerint le is lép a falvédőről: Eric Cantona, a Manchester United egykori sztárja, házi pszichológusként életvezetési tanácsokat osztogat névrokonának. Az egyszeri postásnak példaképe segít kilábalni a depresszióból, a fináléban pedig szurkolótársaival közösen, „Erik király” zászlaja alatt – az ő maszkját viselve – győzik le a környéket terrorizáló gengsztert.

Az argentinok Maradona-kultuszához viszonyítva azonban még a manchesteriek Cantona-rajongása is eltörpül. Ha az egykori csatárzsenit nemzeti hősnek nevezzük, még igen keveset mondtunk; az „isteni Diego” eposzi jelzője már közelebb visz a valósághoz. Carlos Sorin filmje (El Camino de San Diego, 2006) megpróbálja érzékeltetni a kultusz nagyságát. 2004 áprilisában Maradonát szívrohammal szállították korházba. A hírre egész Argentína felbolydult, több ezren indultak útnak az ország különböző pontjairól, hogy meglátogassák a beteg sztárt. Köztük van Sorin filmjének főhőse, Tati Benítez is, az egyszerű vidéki favágó, aki az év mind a 365 napján áldoz a Maradona-kultusz oltárán. Egy erdőben talált fatörzsben felismerni véli idolja arcvonásait, és úgy dönt, elzarándokol vele a Buenos Aires-i kórházhoz. Útja során, ahogy az a road movie műfajában megszokott, mindenféle embertípussal találkozik, a „szobrot” mindenhol megcsodálják, van, aki látja benne a legenda vonásait, van, aki nem, de senki nem tekinti a férfit bolondnak, hiszen az isteni Diego imádatában ők is ugyanúgy osztoznak. Tati végül személyesen nem találkozhat Maradonával, nem úgy Az Istenek kezében (In The Hands of the Gods, 2007) című brit dokumentumfilm freestyle futballistái, akik Angliából utaznak Észak- és Dél-Amerikán át Argentínába, hogy példaképükkel dekázgathassanak párat. A kacskaringós út legvégén össze is jön a találkozó, mindössze pár másodpercig tart, de az angol fiatalok számára ugyanolyan katartikus élményt jelent, mint amilyen Tati számára lett volna.

A Maradona-rajongást nem véletlenül lehet a legjobban vallási hasonlatokkal leírni. Dél-Amerika legtöbb részén a futball valóban összefonódik a köznapi spiritualitással, ahogyan azt Walter Salles és Daniela Thomas filmjének (Linha de passe) nyitójelenete is sugallja, egymásra vágva a lelátón amulettjeiket csókolgató szurkolók révületét egy hangosan imádkozó gyülekezet extázisával. Az egymással rivalizáló kluboknak ráadásul saját védőszentjeik vannak, a szurkolók hozzájuk fohászkodnak a mérkőzések előtt, közben és után. A brazil Rómeó és Júlia megházasodik (O Casamento de Romeu e Julieta, 2005) ennek a megszállottságnak próbálja a komikus oldalát bemutatni sajátos Shakespeare parafrázisával. Júlia szenvedélyes Palmeiras-fan, apja, aki a klub igazgatótanácsának is tagja, már azelőtt szurkolóként regisztráltatta, hogy megszületett volna, Rómeó és családja viszont három generációra visszamenőleg Corinthians-drukker. Júlia apja már több szívrohamon átesett, a lány ezért arra kéri barátját, az érzelmi sokkot elkerülendő, a szülők előtt tetesse magát Palmeiras-szurkolónak. Rómeó a szerelme kedvéért sok mindenre képes – bemagolja és felmondja a Palmeiras történetét az após-jelöltnek – de amikor a gyűlölt csapat mezét is fel kell húznia, elfogy a türelme.



Homo futballfanaticus


A fanatizmus legextrémebb formáját – látszólag – a futballhuliganizmus jelenti. A kemény mag tagjai 100%-ig azonosulnak a klubbal, a többi szurkolóval ellentétben azonban nem hajlandóak beletörődni a passzív szerepbe – a zászlólengetés és a skandálás önmagában nem elégíti ki őket –, a pályán zajló szimbolikus csatát ezért a pályán kívül valódi összecsapással és valódi vérrel akarják újrajátszani a rivális csapat fanatikusai ellen. Ahogy azt Alan Clarke tévéfilmje (The Firm, 1988) kiválóan illusztrálja, nem többek primitív (férfi)ösztönök által mozgatott, szánni való figuráknál – az utóbbi évek huligán-filmjei (mint a Futball faktor, a Huligánok vagy a The Firm 2009-es remake-je) viszont, a kötelező ejnye-bejnyézés mellett, modern városi gladiátorokként mutatják be őket.

A kőegyszerűségű futballhuligánhoz képest az „igazi szurkoló”, akit valóban a csapata játéka érdekel, sokkalta extrémebb figura, már ami a megszállottság patologikus mélységeit illeti. A minden idők legjobb futball témájú könyvének tartott Focilázban (1992) Nick Hornby saját magán demonstrálta, hogyan működik a fanatikus szurkoló pszichéje. Hogy milyen az, amikor ébredés után azonnal, mindenféle apropó nélkül, mérkőzésjelenetek kezdenek peregni az ember lelki szeme előtt, hogy életét nem januártól decemberig tartó években, hanem augusztustól májusig húzódó szezonokban méri, és személyes sorsfordulói – szerelem, házasság, válás – emlékezetében összefolynak a korabeli meccsek képeivel. A filmverzió, amelynek maga Hornby készítette el a forgatókönyvét, egy párkapcsolat történetén keresztül illusztrálja a könyvben írottakat (a magyar keresztségben az címet kapta). A főhős egy harmincas Arsenal-drukker tanár, Paul (Colin Firth), akinek semmilyen különösebb életcélja nincs, túl azon, hogy ott akar lenni csapata minden hazai mérkőzésén. Új kolléganője, Sarah, tökéletes ellentéte, lelkiismeretes, pedáns és kimért. Kapcsolatuk első szakaszában természetesen képtelen a férfi focimániáját megérteni – Paul még közös lakásukat is legszívesebben az Arsenal stadionjának tőszomszédságában venné meg –, gyerekesnek, önzőnek és felelőtlennek tartja őt, olyan embernek, aki nem tudja magát elkötelezni. Paullal valóban nehéz együtt élni, kedélyállapota ugyanis szorosan összefügg csapata tabellán elfoglalt helyével. „Már nem is emlékszem, hogy az élet azért szar, mert az Arsenal szar, vagy fordítva” – hangzik el egy monológjában. Ezt a világlátást a háromszög-kapcsolat harmadik tagja, Sarah nem tudja elfogadni, és egy veszekedés közben a lehető legszerencsétlenebb mondattal vág vissza: „De hát ez csak egy játék!”.

A Focilázhoz hasonló szurkolói filmekből, ha más esetleg nem is, annyi egészen biztosan kiderül: ez nem csak egy játék.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/07 44-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10230