KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
   2013/augusztus
MAGYAR MŰHELY
• Czirják Pál: A Tiszánál A Tutajosok jubileuma
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Vox animae Kecskemét - KAFF
• Zalán Vince: Hány deka halhatatlanság? Macskássy Gyula-album
• Varga Zoltán: Zeusz, az animátor Ray Harryhausen mozimágiája
SZERZŐI SOROZATOK
• Baski Sándor: Variációk önkizsákmányolásra Szerzői filmes sorozatok
• Ruprech Dániel: Szeretetéhség, boldogságfogyókúra Ulrich Seidl: Paradicsom-trilógia
• Kránicz Bence: Elhull, eliramlik Richard Linklater trilógiája
JAPÁN ZSÁNER
• Csiger Ádám: A túlélés művészete Nindzsafilmek – 2. rész
• Sepsi László: A gyermek odabent Amerikai kaiju
SZOVJET UTÓPIA
• Csóka Máté Oresztész: A csillag kialszik A szovjet sci-fi jövőképe
• Schubert Gusztáv: Mi volt holnap? Szovjet utópiák
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Kiskorúsított hőseink Magyar gyerekfilmek
SZOVJET UTÓPIA
• T. Szepesy Jenő: Halálzóna Andrej Iszkanov
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: „Lépcsőházfüggő vagyok” Beszélgetés Gárdos Péterrel
• Sipos Júlia: On the Spot – Budapest Beszélgetés S. Takács Andrással
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Szembesítések Wiesbaden: Go East
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: A túlélés szabályai Max Brooks: World War Z – A zombi világháború története
KRITIKA
• Tüske Zsuzsanna: Nincs gáz Nicolas Winding Refn: Csak Isten bocsáthat meg
• Barkóczi Janka: Szex, hazugság, Liberace Túl a csillogáson
• Margitházi Beja: Doku-játék Groó Diana: Regina
• Margitházi Beja: Doku-játék Groó Diana: Regina
• Huber Zoltán: Mai magyar létkérdés Menjek/Maradjak
DVD
• Czirják Pál: A kis Valentinó
• Varga Zoltán: A texasi láncfűrészes: Az örökség
• Czirják Pál: III. Richárd
• Soós Tamás: A vasöklű férfi
• Kaplan György: Bosszútól fűtve
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: A láthatatlan író Gárdonyi 150

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Gárdonyi 150

A láthatatlan író

Kelecsényi László

A magyar próza 20. század eleji nagy nemzedékéből talán Gárdonyi az egyedüli, akinek semmi köze se lett a filmgyártáshoz. Még Krúdy is írt filmes tárgyú tárcákat, egyiket épp a Filmvilág közölte újra a mozgókép 100 éves évadában. Akinek szorosabb viszonya alakult ki a műtermek világával, az se lett túl boldog tőle. Gondoljunk Móriczra; ő igen epésen nyilatkozott arról, hogy a filmesek mit műveltek az írásaival. (Talán csak a Hortobágy a kivétel.) Gárdonyi mit sem törődött ilyen hívságokkal; egri remeteként fütyült rá, mit művelnek a tízedik múzsa rakoncátlan szolgálói. Azok annál inkább lecsaptak a munkáira. A némafilm idején a Göre Gábor históriák kellettek. Érthető, hogy miért. Az azonban egészen bizonyosan megállapítható, anélkül, hogy egyet is láthatnánk, mert elvesztek, hogy Gárdonyi műnépi-műnyelvi humorát a némafilm nem tudta a maga javára fordítani.

Az egri remete azért lett divatos filmszerző a tízes években, mert rendezőjére akadt. A fiatalon, mindössze 41 éves korában meghalt Damó Oszkár Egerben volt mozitulajdonos, így vált Gárdonyi prófétájává, ráérezve, hogy a GG által írt GG történetek a puszta cselekményükkel is elnyerhetik a vidéki nézők kegyeit. Két rendezés (Göre Gábor kalandozásai Budapesten, Göre Martsa lakodalma) biztosan az övé, és egy harmadikról (Göre Gábor legújabb eresztése) is feltételezhetjük, hogy az. A kommün után csehszlovákiai, azaz felvidéki emigrációba menekülő Damó 1922-ben akár távirányítással is megrendezhette szívének kedves írója mókázásának filmváltozatát.

Ezek a filmek elvesztek, miképpen az Egri csillagok szintén 1923-ban forgatott 2100 méteres, hat felvonásos változata is, melyet Fejős Pál rendezett, akinek éppen emiatt a gazdasági csődöt okozó, a maga korában szuperprodukciónak számító film miatt kellett külföldre mennie. Szerencséjére, mert odakinn olyan mesterek mellett gyakorolta szakmát, mint Max Reinhardt és Fritz Lang. Nincs módunk összehasonlítani az ő filmjét Várkonyi Zoltánéval. Csak reménykedhetünk, hogy egyszer talán előkerül Fejős Egri csillagokja, amely a leírások szerint inkább Bornemissza Gergely és Cecey Éva közös sorsára koncentrált, és nem a nagy történelmi tablóra. A korabeli filmtechnika fejlettségét, azaz fejletlenségét ismerve nem is lehetett másként. Akkortájt nőtt ki a földből néhány valódi filmpalota a fővárosban, de ennek a Gárdonyi-adaptációnak a legérdekesebb vetítése kétségkívül a gödöllői Grassalkovich kastély színháztermében volt, melyet személyes jelenlétével megtisztelt Horthy Miklós kormányzó. Fejős ekkor azonban már külföldön tartózkodott.

 

*

 

A hangosfilm beköszönte utáni másfél évtizedben öt alkalommal is rávetették magukat a témakereső rendezők Gárdonyi műveire. Ezekből a filmekből három (Ida regénye, Göre Gábor visszatér, Isten rabjai) teljes egészében látható ma is, kettő töredékben maradt fenn (A bor, Tűz a hegyen). Az utóbbi befejezetlenül maradt, de akkor a stábnak ez is volt a szándéka. Az 1924-ben elhunyt Gárdonyi többnyire alkalmas, könnyen gyúrható-alakítható sztorikat hagyott az utókorra. Jogutóda, aki egykoron sokat rontott az Egri csillagok újabb kötetkiadásain, a filmesek kalandorságával nem sokat törődött, talán nem jött tisztába az új médium új lehetőségeivel.

A bor az egykoron túlontúl divatos népszínmű újabb adaptációja. Rendezője, György István, Damó Oszkár után, valóságos Gárdonyi-specialista lett; később is használta kedves szerzőjét, ő követte el a Göre Gábor visszatér című darabot. Ebben a töredékben fennmaradt filmemlékben Jávor Pál mulat, iszik és verekszik, mint indulatait fékezni képtelen falurossza, aztán hirtelen váltással megjavul, hogy feleségül vehesse mátkáját.

  A három újranézhető film között széles törésvonal húzódik. Egyik oldalon áll a Székely István rendezte Ida regénye – a másikon az újabb Göre Gábor… és az Isten rabjai Pacséry Ágoston munkája. A törésvonal egy évszám: 1938. Honi filmtörténetben járatosak számára nem kell különösebben magyarázni, miért az. A filmszakma – eufemisztikus kifejezéssel élve – kurzusváltása érződik a két utóbbi alkotáson. Abban egyformák, hogy mindegyikük szabadon kezeli a Gárdonyi-alapot, hiszen nem klasszicizálódott prózai művekről van szó, sőt, a Göre… esetében egyenesen csak motívumokról. A szellem változott, de gyökeresen.

  Székely profiként jól tudta és alkalmazta az arányosság elvét. Meddig kell és lehet ragaszkodni egy korábban megírt történet elemeihez? Hol kell belenyúlni az írói ábrázolásba? Mikor kell humoros poénokkal megtűzdelni a döccenő sztorit? Hol a nóta helye? Ugyanis mindig kell egy sláger. Itt a szinte diákként lett pályakezdő, Fényes Szabolcs dala: „Oda vagyok magáért”. Ez az 1934-es film jól szemlélteti Jócsik Lajos pár évvel későbbi megállapításait: a társadalmi-gazdasági problémák megoldása, nem a munka, hanem egy jó házasság. Az elszegényedett úriembernek (a filmben kultúrmérnök, Gárdonyinál még festőművész) feleségül kell vennie egy gazdag lányt, és akkor minden rendben, nem kell dolgozni. Az Ida regénye filmváltozatában az após (Rajnay Gábor) borral kereskedik, az orvos (Pethes Sándor) nem akar kezelni senkit, legföljebb a tejesember (Mály Gerő) dolgozik.

  A későbbi Gárdonyi-adaptációkból eltűnik mindenféle gond és baj. Van persze baj, elég nagy baj, történelmi gond: fiú az apja ellen fordul, alattomos, idegen kérő zavarja meg a tatárjárásban vesztes Béla király udvarát. De segít az ima és az áldozat. Az Istennek ajánlott Margit hercegnő – még nem szent – csak apáca, vezekel, könyörög, lemond szerelméről, a világról, még Scaevolaként a forró levesbe is belenyúl, de az ókori hőssel ellentétben nem égeti meg a kezét. „Mindenki rab”, Gárdonyi és az adaptáló rendező, Pacséry szerint is, és akkor már jobb Isten rabjának lenni, nem földi hívságoknak. Komor világszemlélet ez, ám manapság is követőkre akad. Ebben a 13. században játszódó történetben Gárdonyi filozófiája van belesűrítve. Rossz élettapasztalataiból párlódott szerelemfelfogása: kerüld a nőt! Az Isten rabjaira szűkítve: kerüld a szerelmet, főképp a szexualitást. Gárdonyi amúgy legprűdebb íróink egyike. A preferált történelmi regényei eltakarják ezt a vonását. Égi és földi szerelem azokban is van, például a soha filmre nem vitt A láthatatlan emberben, de beteljesülés soha. Maradnak az égi remények.

  A Göre Gábor visszatér esetében egyenesen a mennyek országa a fő helyszín. A Tompa Sándor játszotta falusi bíró csak álmodja, hogy hazatér rendet csinálni. Nemeskürty István így jellemzi ezt az 1940-es filmet: „Az első háborús évek sületlen kultúrpolitikáját legárulkodóbban Gárdonyi Géza bumfordi parasztfigurájának, Göre Gábornak ürügyén készített film mutatja” – (A képpé varázsolt idő. Magvető, 1983.) Bár meglehet, manapság, a szórakoztatás ürügyén zajló kereskedelmi tévézés korában, ez már bizonyos nívót képvisel, mert a léc mára sokkal lejjebb került. Azon kívül látható a filmben egy különleges epizód, amely a maga korában meglepőnek hathatott. Göre Gábor és kis csapata ellátogat a filmgyárba, ahol éppen egy Göre-filmet forgatnak. Tompa Sándor megkettőződik, látja műtermi alakmását. Ez azért, akkor és ott, nem mindennapi filmes önreflexió a Gárdonyi-rajongó, György István részéről.

 

*

 

Nehéz magyarnak lenni – hajtogatják a második világháború idején forgatott filmek szereplői. Ha valamikor, akkor 1944-ben biztosan még nehezebb volt. A Tűz a hegyen stábja ezt különösen megtapasztalhatta. Szőts István asszisztensként dolgozott a Göre-filmben. Valószínűleg már korábban ráérzett az íróra, hiszen Gárdonyi történelmi regényei nemzedékek kötelező olvasmányai voltak, s akkor még a kisdiákok szót is fogadtak tanáraik ajánlásainak. Ő azonban egy regénybetétbe szeretett bele: a Hegyen égő tűz, a Hosszúhajú veszedelem egyik története alapján kezdett forgatni valamit, Tűz a hegyen címen. Ezúttal tényleg a valami a leghelyesebb kifejezés, ugyanis a produkció soha nem készült el. Tatay Sándor, a forgatókönyvíró írta le igen alaposan a munka körülményeit. 1944 nyarán vágtak bele, mikor a front már az országhatárhoz közeledett, és húzták a munkát, amíg csak lehetett. Ugyanis a filmezés ürügyén a részvevők felmentést kaptak. Badacsony és Szigliget környékén zajlott a „nem-forgatás”, amely bővelkedett komikus epizódokban. Pedig egy tragikusan végződő szerelmi dráma állt a történet középpontjában, majdnem olyan tragikus, mint a bő évtizeddel későbbi Ház a sziklák alatt, egy másik Tatay-mű. A stáb az akkor még nem alkotóházi funkciót betöltő Esterházy-kastélyban lakott. Az egyik művészi képsorhoz szükség lett volna a tóban fürdőző fiatal lányokra. A falubeliek közül persze senki sem vállalta, hogy ruhátlanul mutatkozzék a kamera előtt. Az asszisztencia elindult hát, hogy a keszthelyi meg a pápai piroslámpás házakból szerződtessenek szereplőket. A fizetett szerelem lányai hitetlenkedve hallgatták a fura kívánságot; mondták is, mit különcködnek a művészek, ezt az igényt sokkal egyszerűbben ki lehet elégíteni. Minek ahhoz a Balaton vize! Az októberi nyilas puccs aztán gyorsan véget vetett a produkciónak. Képsorok őrzik a terv emlékét a folyton átkeresztelt archívumban. Péterfy András rendező tervezgette, hogy egy werkfilmet hozzon létre belőle, de az ügy megfeneklett. Pedig Görbe János és Szellay Alice, az Emberek a havason főszereplői dolgoztak Szőts keze alá.

 

*

 

Két és fél évtizedes szünet után jutott szóhoz újra Gárdonyi Géza a filmvásznon. Addigra már szinte az összes fontos Jókai- és Mikszáth-regény rákerült az átdolgozók listájára, és a nézők megkapták a lehetőségét annak, hogy ne olvassák a Szegény gazdagokat, Az aranyembert, a Különös házasságot vagy a Noszty fiú esetét, csak nézzék a mozgóképeket. Csak az Egri csillagoknak kellett sokáig várnia, hogy 1968-ban végre újabb filmváltozat készüljön belőle – a magyar néphadsereg hathatós segítségével. Gondolom az ürömi hegyoldalban statisztáló sorkatonák jobban örültek ennek a feladatnak, mikor megtudták, bajtársaik miféle éles akcióban vettek részt 1968. augusztus 20-a után.

  Várkonyi Zoltán rendező az ilyesféle hazai szuperprodukciók mesterének számított. Ezt a filmjét nem tudjuk összemérni Fejős Páléval, csak Várkonyi hasonló mozgóképi teljesítményeivel. Bárhogy kerülgetjük, nem lehet kitérni a megállapítás elől. Az Egri csillagok alatta maradt a korábbi (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán), valamint a későbbi (Fekete gyémántok) Jókai-szuperek nívójánál. Gárdonyiban lenne a hiba? Vagy a megszokott átíró (Erdődy János) hibádzik itt? De hiszen egy gyakorlott történész, az írónak sem utolsó Nemeskürty követte el a forgatókönyvet. Esetleg a túl gyors operatőrcsere? Hogy pár héttel a forgatás kezdete előtt leváltották a Jókai-specialista Hildebrand Istvánt? Törhetjük a fejünket a helyes válaszon, de amit a vásznon látunk, akkor is csalódást hoz. A második részt betöltő várostrom képsorai még hagyján, de az addig vezető út csak egy színes képeskönyv, nem több. Felmondják a történetet, anélkül, hogy minket is bevonnának az élménybe. Az a feszültség hiányzik innét, ami a Jókai-filmekben felszikrázott. Lecke-felmondásnak hat Vicuska és Gergő gyerekkori török-kalandja, miként az isztambuli kiruccanás is színes képeskönyvként nézhető, nem érezzük az életveszély tétjét.

  Akárhogy is van, mégis Gárdonyi Géza e műve nyerte a 2005-ös Nagy Könyv-seregszemlét. Az olvasóknak győztes sztori kellett, és az Egri csillagok leszorította a dobogó tetejéről A Pál utcai fiúkat. Hogy ebben mennyi volt a filmváltozat szerepe? Sok – maradjunk ennyiben. (A keményebb tanulságokat kínáló Iskola a határon a 71. helyen végzett a százas listán.)

 

*

 

A komolyan vehető gárdonyizásból a tévé sem maradhatott ki. Másfél évtized lepergése alatt három regényt képernyősítettek a szorgos Szabadság téri dramaturgián. Ezek közül A lámpás – Gárdonyi leginkább önéletrajzi munkája – érdemel nagyobb figyelmet. Nemcsak a színészek miatt. A fő- /majdhogynem cím/szereplő Kozák András mellett ugyanis Pécsi Sándor, Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán, Bessenyei Ferenc, Őze Lajos tűnnek föl apró, néha csak párpercnyi villanásra. Hajdufy Miklós jól osztott szerepeket – tehette, könnyű dolga akadt akkor és ott. Gárdonyinál a nők rosszul járnak. Oltárkép vagy szajha? Korai életcsalódása miatt ilyen alternatívák éltek az íróban. Hálás szerepet egyetlen regényében sem szánt a gyengédebb nemnek, nála tényleg a(z erkölcsileg) gyengébb genderhez tartoznak a hölgyek.

A pár évvel később újraforgatott Ida regénye is ezt igazolja. Félix László adaptációjáról nem lehet semmi jót mondani. A négy évtizeddel korábbi mozi változat mindenféle nézőpontból veri tévé-utódát. Székely István – utólag is hajtsuk meg előtte a fejünket – vérprofi adaptáló. Ez a mindhiába színes képernyő-másolat álmatag, lassúan gyermeteg, szürkeségbe vesző. Egyszóval: unalmas. A színészek is azok. Oszter Sándor humortalan Jávor utód, Ágay Irén csillogó szeszélyének nyoma sincs Venczel Vera már cseppet sem hamvas bájaiban, no és a csínytevő-kópés Rajnay Gáborhoz képest Nagy Attila csak a borhoz értő bumfordi medve. Az újranézhetetlen, mert sehová föl nem töltött harmadik tévé-filmből, Az öreg tekintetesből csak Mádi Szabó Gábor egy tömbből faragott szoboralakja villan elő az emlékezet házimozijából.

 

*

 

Gárdonyi egri magányában valóságos filozófiát költött az ember rabságából. Nem a fizikai, Török Bálint féle fogságból, hanem a lelki-szellemi fogvatartottságból. Ha filmről írt volna – miképpen sosem tette – megkölthette volna a rabságtól szenvedő filmesek alakjait. Hogy miféle rabságot nyögnek a tízedik múzsa szolgálói? Hát az irodalomét. Annak kényszerét, hogy ha tervezésre kerül a sor, majd’ mindenki a könyvespolcán kezd turkálni. Valamirevaló író nem menekülhet előlük – haló poraiban végképpen nem. A láthatatlan ember, talán a legszebb szerelmes regénye, eddig megúszta. Amerikában már régen filmre vitték volna a catalaunumi csatát, mit se törődve Zéta vágyódásával Emőke iránt. De hát ilyen költségvetésű magyar mozgóképre még a Vajna-pénztár se merne gondolni.

Fiatalok, irány a könyvtár, azaz a MEK, i-padon is olvasható ez a szép szerelmes regény, éjszakai Combino-járaton különösen ajánlott a mű. Talán ez volna a százötven éve világra jött mester legszebb születésnapi ajándéka.

 

 

A szerző néhány adatért Balogh Gyöngyi filmtörténésznek tartozik köszönettel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/08 8-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11474