KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
   2013/augusztus
MAGYAR MŰHELY
• Czirják Pál: A Tiszánál A Tutajosok jubileuma
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Vox animae Kecskemét - KAFF
• Zalán Vince: Hány deka halhatatlanság? Macskássy Gyula-album
• Varga Zoltán: Zeusz, az animátor Ray Harryhausen mozimágiája
SZERZŐI SOROZATOK
• Baski Sándor: Variációk önkizsákmányolásra Szerzői filmes sorozatok
• Ruprech Dániel: Szeretetéhség, boldogságfogyókúra Ulrich Seidl: Paradicsom-trilógia
• Kránicz Bence: Elhull, eliramlik Richard Linklater trilógiája
JAPÁN ZSÁNER
• Csiger Ádám: A túlélés művészete Nindzsafilmek – 2. rész
• Sepsi László: A gyermek odabent Amerikai kaiju
SZOVJET UTÓPIA
• Csóka Máté Oresztész: A csillag kialszik A szovjet sci-fi jövőképe
• Schubert Gusztáv: Mi volt holnap? Szovjet utópiák
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Kiskorúsított hőseink Magyar gyerekfilmek
SZOVJET UTÓPIA
• T. Szepesy Jenő: Halálzóna Andrej Iszkanov
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: „Lépcsőházfüggő vagyok” Beszélgetés Gárdos Péterrel
• Sipos Júlia: On the Spot – Budapest Beszélgetés S. Takács Andrással
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Szembesítések Wiesbaden: Go East
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: A túlélés szabályai Max Brooks: World War Z – A zombi világháború története
KRITIKA
• Tüske Zsuzsanna: Nincs gáz Nicolas Winding Refn: Csak Isten bocsáthat meg
• Barkóczi Janka: Szex, hazugság, Liberace Túl a csillogáson
• Margitházi Beja: Doku-játék Groó Diana: Regina
• Margitházi Beja: Doku-játék Groó Diana: Regina
• Huber Zoltán: Mai magyar létkérdés Menjek/Maradjak
DVD
• Czirják Pál: A kis Valentinó
• Varga Zoltán: A texasi láncfűrészes: Az örökség
• Czirják Pál: III. Richárd
• Soós Tamás: A vasöklű férfi
• Kaplan György: Bosszútól fűtve
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: A láthatatlan író Gárdonyi 150

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Nicolas Winding Refn: Csak Isten bocsáthat meg

Nincs gáz

Tüske Zsuzsanna

A Drive amerikai kultuszdarabja után a thaiföldi westernfilm valódi helyszínét Twin Peaks jelenti

Két évvel ezelőtt egy titokzatos, skorpió-mintás dzsekit viselő fiatalember önzetlen szerelemtől vezérelt, heroikus küzdelmével és néhány könyörtelen kalapácsütéssel egyenes utat tört magának a legendára éhes szívekhez és megmutatta, hogy néz egy valódi kultikus mozihős. A Drive - Gázt! és Sofőrje halhatatlanná válásáért a messzi északról Hollywoodig jutott Nicolas Winding Refn felelt, aki idegen vidékről jött szerzőként legalább annyi meglepetést tartogat közönségének, mint kiszámíthatatlan, arctalan hősei. A nagy alkotók és klasszikus műfajok iránti tisztelete látványos formákat ölt ugyan, emellett azonban sokszor olyan vehemenciával rúgja fel a hagyományos elbeszélés és a zsánerkódex szabályait, ahogy másik kultfigurája, a közveszélyes bűnöző, Charlie Bronson küldi be az ütéseket az útjába kerülőknek.

Refn időről-időre a nyers brutalitás vibráló színeivel festi tele a filmvásznat, amellyel olykor kínosan közel kerül saját hőse, a Bronson által megjelenített, durva, művészi öncélúsághoz: palettája egyik szélén hiperrealista koppenhágai drognepper-drámák állnak, véres leszámolások körül táncoló kézikamerával (Pusher-trilógia) – a másikon azonban olyan minimalista, elliptikus szerkesztésű szerzői víziók, amelyeknél a történet puszta dekódolása is komoly feladat elé állítja közönségét (Fear X). Ez utóbbi tünetcsoporthoz tartozik legújabb alkotása a rendezője által „thaiföldi westernként” aposztrofált Csak Isten bocsáthat meg is. Az idei film, amelyet Ryan Gosling és Refn újabb szerelemgyermekeként, így a Drive egyenes ági leszármazottjaként vártak a rajongók, bemutatása után azonnal száműzetésben landolt a család másik feketebáránya, a 2009-es A vikingek felemelkedése ólomsúlyú viking-eposza mellett. A nagy szerzői előképekkel rendelkező rendező ezúttal ugyan nem belezős Tarkovszkijt készített - elmondása szerint, míg a Drive-nál a ’80-as évek autós kultfilmjei és a Grimm-mesék archetipikus hősei ihlették, ezúttal a mexikói Alejandro Jodorowsky experimentális alkotásai szolgáltak szabásmintaként. Mindemellett azt sem tagadhatná, hogy a Lynch-életmű szürrealizmusának árnyalatai is alaptónust jelentettek szokatlan hangulatú, misztikus erőszakmozijában.

A Thaiföldön játszódó történet fő motívumát – lassan már szerzői kézjegyként - ezúttal is a bosszú jelenti, de ebben az esetben a hős nem egy megváltást jelentő, potenciális családot védelmez, hanem saját családjáért vezekel: gyilkos bátyjának lemészárlásáért kellene revansot vennie a helyi hatóságon, drogbárónő édesanyja határozott követelésére. A Kristin Scott Thomas által alakított nőstényördög mellett (akinek alakja a Veszett a világ visszataszító anyfigurájával ápol közeli rokonságot), fő ellenségként a valódi Ősgonosz jelenik meg, egy saját törvényektől vezérelt, brutális rendőrfőnök személyében. Ebben a nyomasztó figurákkal benépesített, vörös színekkel fűtött, szennyel teli, fullasztó világban kellene rendet csinálnia a hajdani harcművész hősnek, aki azonban ehelyett többnyire katatón tekintettel bámul maga elé. Az új Gosling-alterego, szemben a Drive sofőrjével, bánatosan ücsörgő, lesajnált kisöccs, a karakter passzivitásának következtében pedig a cselekmény is olyan tempóban halad, akár az elmélázós bosszúhadjárat. A figura és vele együtt a néző is idegenben, álom és valóság útvesztőiben kallódik, amelyek titokzatos nyugalmát csupán a rendőrfőnök különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságai és az őket követő bizarr karaoke-performanszok epizódjai törik meg időről-időre.

A kritikai vihart kavart, az elliptikus víziókat és sokkoló brutalitást váltogató opusz tehát a legnagyobb jóindulattal sem mondható nézőbarát darabnak - a Drive-Gázt!-ban tiszta formában felfedezhető bűnügyi és melodrámai minták helyett ezúttal durván roncsolt műfaji és elbeszélői szövettel kell beérnünk: nézőként bölcsebb és biztonságosabb eleve szürreális szeánszra készülni, ahol David Lynch a díszvendég, az úticél pedig a Fekete Barlang.

 

Csak Isten bocsáthat meg (Only God Forgives) – amerikai-svéd-thai, 2013. Rendezte és írta: Nicolas Winding Refn. Kép: Larry Smith. Zene: Cliff Martinez. Szereplők: Ryan Gosling (Julien), Kristin Scott Thomas (Jenna), Vithaya Pansringarm (Chang), Yayaying Rhata Phongam (Mai), Tom Burke (Billy). Gyártó: Bold Films / Wild Bunch / Film I Vast. Forgalmazó: Vertigo Media Kft. Feliratos. 90 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/08 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11486