Kritika

Nicolas Winding Refn: Csak Isten bocsáthat meg

Nincs gáz

Tüske Zsuzsanna

A Drive amerikai kultuszdarabja után a thaiföldi westernfilm valódi helyszínét Twin Peaks jelenti

Két évvel ezelőtt egy titokzatos, skorpió-mintás dzsekit viselő fiatalember önzetlen szerelemtől vezérelt, heroikus küzdelmével és néhány könyörtelen kalapácsütéssel egyenes utat tört magának a legendára éhes szívekhez és megmutatta, hogy néz egy valódi kultikus mozihős. A Drive - Gázt! és Sofőrje halhatatlanná válásáért a messzi északról Hollywoodig jutott Nicolas Winding Refn felelt, aki idegen vidékről jött szerzőként legalább annyi meglepetést tartogat közönségének, mint kiszámíthatatlan, arctalan hősei. A nagy alkotók és klasszikus műfajok iránti tisztelete látványos formákat ölt ugyan, emellett azonban sokszor olyan vehemenciával rúgja fel a hagyományos elbeszélés és a zsánerkódex szabályait, ahogy másik kultfigurája, a közveszélyes bűnöző, Charlie Bronson küldi be az ütéseket az útjába kerülőknek.

Refn időről-időre a nyers brutalitás vibráló színeivel festi tele a filmvásznat, amellyel olykor kínosan közel kerül saját hőse, a Bronson által megjelenített, durva, művészi öncélúsághoz: palettája egyik szélén hiperrealista koppenhágai drognepper-drámák állnak, véres leszámolások körül táncoló kézikamerával (Pusher-trilógia) – a másikon azonban olyan minimalista, elliptikus szerkesztésű szerzői víziók, amelyeknél a történet puszta dekódolása is komoly feladat elé állítja közönségét (Fear X). Ez utóbbi tünetcsoporthoz tartozik legújabb alkotása a rendezője által „thaiföldi westernként” aposztrofált Csak Isten bocsáthat meg is. Az idei film, amelyet Ryan Gosling és Refn újabb szerelemgyermekeként, így a Drive egyenes ági leszármazottjaként vártak a rajongók, bemutatása után azonnal száműzetésben landolt a család másik feketebáránya, a 2009-es A vikingek felemelkedése ólomsúlyú viking-eposza mellett. A nagy szerzői előképekkel rendelkező rendező ezúttal ugyan nem belezős Tarkovszkijt készített - elmondása szerint, míg a Drive-nál a ’80-as évek autós kultfilmjei és a Grimm-mesék archetipikus hősei ihlették, ezúttal a mexikói Alejandro Jodorowsky experimentális alkotásai szolgáltak szabásmintaként. Mindemellett azt sem tagadhatná, hogy a Lynch-életmű szürrealizmusának árnyalatai is alaptónust jelentettek szokatlan hangulatú, misztikus erőszakmozijában.

A Thaiföldön játszódó történet fő motívumát – lassan már szerzői kézjegyként - ezúttal is a bosszú jelenti, de ebben az esetben a hős nem egy megváltást jelentő, potenciális családot védelmez, hanem saját családjáért vezekel: gyilkos bátyjának lemészárlásáért kellene revansot vennie a helyi hatóságon, drogbárónő édesanyja határozott követelésére. A Kristin Scott Thomas által alakított nőstényördög mellett (akinek alakja a Veszett a világ visszataszító anyfigurájával ápol közeli rokonságot), fő ellenségként a valódi Ősgonosz jelenik meg, egy saját törvényektől vezérelt, brutális rendőrfőnök személyében. Ebben a nyomasztó figurákkal benépesített, vörös színekkel fűtött, szennyel teli, fullasztó világban kellene rendet csinálnia a hajdani harcművész hősnek, aki azonban ehelyett többnyire katatón tekintettel bámul maga elé. Az új Gosling-alterego, szemben a Drive sofőrjével, bánatosan ücsörgő, lesajnált kisöccs, a karakter passzivitásának következtében pedig a cselekmény is olyan tempóban halad, akár az elmélázós bosszúhadjárat. A figura és vele együtt a néző is idegenben, álom és valóság útvesztőiben kallódik, amelyek titokzatos nyugalmát csupán a rendőrfőnök különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságai és az őket követő bizarr karaoke-performanszok epizódjai törik meg időről-időre.

A kritikai vihart kavart, az elliptikus víziókat és sokkoló brutalitást váltogató opusz tehát a legnagyobb jóindulattal sem mondható nézőbarát darabnak - a Drive-Gázt!-ban tiszta formában felfedezhető bűnügyi és melodrámai minták helyett ezúttal durván roncsolt műfaji és elbeszélői szövettel kell beérnünk: nézőként bölcsebb és biztonságosabb eleve szürreális szeánszra készülni, ahol David Lynch a díszvendég, az úticél pedig a Fekete Barlang.

Csak Isten bocsáthat meg (Only God Forgives) – amerikai-svéd-thai, 2013. Rendezte és írta: Nicolas Winding Refn. Kép: Larry Smith. Zene: Cliff Martinez. Szereplők: Ryan Gosling (Julien), Kristin Scott Thomas (Jenna), Vithaya Pansringarm (Chang), Yayaying Rhata Phongam (Mai), Tom Burke (Billy). Gyártó: Bold Films / Wild Bunch / Film I Vast. Forgalmazó: Vertigo Media Kft. Feliratos. 90 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/08 50-50. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11486

Cikk értékelése:

szavazat: 1329 átlag: 5.47