KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/február
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Langyforgató Beszélgetés Bereményi Gézával
• Szőke András: „Valami” Harcmezőre küldött könyvek
• Kardos István: Szerepzavar Harcmezőre küldött könyvek
• Jancsó Miklós: Levél-féle a drebbuchról Harcmezőre küldött könyvek
• Varga Balázs: Eltüsszentett forgatókönyvek Negatív filmtörténet
• Simó György: Közös nevező Beszélgetés egy alakuló filmes csoportról
• Reményi József Tamás: A vonal egyik végén Beszélgetés Lengyel Lászlóval
• Kende János: Egy kurátor feljegyzéseiből

• Csejdy András: Csend és hó és halál Fargo
• Lajos Géza: Azok a csodálatos Coen-fiúk Portré
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Eurochart
• Bikácsy Gergely: Krampusz-isten a fagylaltozóban Isteni komédia

• Bikácsy Gergely: A bűn Ikaruszai Orson Welles
• Déri Zsolt: Fényösvény Beszélgetés Henri Alekannal
FESZTIVÁL
• Forgács Iván: Kései napfelkelte Várna
VIDEÓ
• Vitézy Zsófia: Táncoló kamera
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Magyar kosztüm Szökés
• Ardai Zoltán: Go West Honfoglalás
• Turcsányi Sándor: Vérszörf Szürkülettől pirkadatig
• Fáy Miklós: Tarantino-zenék
LÁTTUK MÉG
• Déri Zsolt: Gyóntatószék
• Simó György: Szájból szájba
• Tamás Amaryllis: Őt is anya szülte
• Simó György: Zűr az űrben
• Hungler Tímea: Elvált nők klubja
• Nagy Eszter: Hajszál híján szeretem
• Speier Dávid: Mindhalálig
POSTA
• Szomjas György: Tisztelt Szerkesztőség!
• Bakács Tibor Settenkedő: Tisztelt Szomjas György!

• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Bereményi Gézával

Langyforgató

Schubert Gusztáv

Az utóbbi évtizedek magyar filmgyártásának a forgatókönyvírás a gyenge pontja. A zsenialitás, a stílusforradalom nem megrendelhető, de a szakértelem igen. Producer, dramaturg, forgatókönyvíró. Elfelejtett mesterségek.

 

A kilencvenes évek magyar vagy európai művészfilmjét nézve szembeötlő, mennyire hiányzik az a dramaturgiai érzék, amely a papa mozijának gyatrább darabjaiban is kifogástalanul működött. A filmművészet maholnap a terjengős, agyonbeszélt, rosszul megcsinált mozii szinonimája lesz. Zsenik persze ma is akadnak. De hol vannak a mesteremberek, akik idejében szólnának, ez a jelenet túl hosszú, ez felesleges. Hol vannak a profi forgatókönyv- és dialógusírók?

A magyar film az ötvenes évek végén épp akkor kapcsolódott a nyugat-európai filmgyártáshoz, amikor az új hullám elindult. Onnantól a rendezőre épülő szerzői filmek készültek, a forgatókönyv egy darabka vázlat volt, amire aztán a rendező rögtönzött a forgatáson. Godard sorsa megmutatja ennek a módszernek a határait. Nálunk többeknek kapóra jött ez a metódus, még a cenzoroknak is, merthogy valakivel tárgyalni kellett, valakit felelőssé kellett tenni a filmért. A szerzői film készítőjében megtalálták az egyszemélyi felelőst. Egy jó filmnek mindig a címe jut eszünkbe először. Akkoriban nagyon jó filmek készültek, melyeknek a rendező neve volt a címe. „Láttad X. Y. filmjét?” A filmkritikusokat is megbabonázta a szerzői film teóriája, nem a filmről írtak, hanem a rendezőről. A filmgyártás új irányt vett, nem a forgatókönyvre, hanem névre és megbízhatóságra adták a pénzt. A forgatókönyvíró fehér holló volt, vagy a rendező írta a filmet, vagy egy író, de a rendező legtöbbször akkor is odaíratta a nevét a forgatókönyvre. Az európai filmgyártás mai sorsát meghatározta, hogy ilyen makacsul kitartott az új hullám mellett. Elvesztek a történetek. Pedig a filmnek talán legfontosabb tulajdonsága, hogy képes elbeszélni egy történetet. Az új hullámos esztétikát követő filmek nem elmondani akartak valamit, hanem térbeliek akartak lenni, olyanok mint a szobrok.. Akkoriban a concept art volt a nagy divat a képzőművészetben. Konceptuálisak lettek a filmek is. Akkoriban írta valamelyik magyar újság, talán egy francia lapból másolhatták, hogy Hollywood elnéptelenedett és üres papírlapokat emelget a szél a néptelen irodákban..

 

K. O. Győzött az új hullám.

Egy pillanatra talán úgy látszódott. De aztán jött az új raj, Coppola és a többiek. Visszahozták a történetet, sikeres regényekből forgattak filmet. Nyugat-Európában gúnykacaj fogadta őket. Csakhogy az amerikai – A visszacsalogatták a közönséget a filmhez, ha az európai filmeseken múlt volna, akkor a közönség nem járt volna moziba.

 

Mielőtt reménytelenül konzervativaknak látszanánk, azért tegyük hozzá, a kasszasiker nem minden, sokféle közönség van, némelyik csak pár ezer, néhány tízezer emberből áll. Egy film értékét abszolút nézőszám helyett inkább azon lehet lemérni, mennyire tudta elfogadtatni magát saját közönségével. Kérdés csak az, egy milliókban gondolkodó filmgyár megelégszik-e egy tízezres piaccal. Lényegében ezt a kérdést tette föl az új hullám és az avantgard is. Ki akarták kapcsolni a piac diktatúráját. Csakhogy ma már világosan látszik, hogy paradox mádon nem a művészet szabadságához jutottak el ezen az úton, hanem az üres mozikhoz, a jelek szerint piac nélkül filmművészet sincs.

A filmkészítésben tulajdonképpen két művészi. mozzanat van, a többi technika, amit tudatosan meg lehet tervezni. Ez a két művészi, vagyis ösztönös, tudatalatti, megtervezhetetlen mozzanat a filmgyártásban a téma felbukkanása, mert arra nincs magyarázat, hogy miért éppen az a téma- bukkan föl, illetve a színészek kiválasztása, mert ott is- sok múlik a megérzésen. A film azé, aki a témát kitalálja, aki beleszeret a témába. Az amerikai filmgyártásban létezik egy személy, akinek szívügye és elemi érdeke, hogy egy film lelkét, a témát megtalálja, és pénzt szerezzen a filmreviteléhez, ez az ember a producer. A magyar filmgyártásban még: mindig nincs meg az az anyagi és művészi felelősség, ami valakit producerré tehet_ A magyar producerek – tisztelet a kivételnek – még a régi, be idegződések szerint dolgoznak Úgy tesznek, mintha azok volnának.

 

Egy filmgyártás ezek szerint akkor működik jól, ha a technikai kérdések megoldását szakemberekre, a művészi feladatokat pedig művészekre bízzák, és nem keverik össze a feladatköröket. A forgatókönyvíró hová tartozik?

A forgatókönyv az egyik legfontosabb része a filmkészítésnek, mert benne ölt testet a téma, ugyanakkor azonban a forgatókönyvíró, és ez volt az elmúlt időszak egyik legnagyobb tévedése, nem művész. A forgatókönyvírás azért nem művészet, mert elenyészően kevés benne az ösztönös mozzanat. Tankönyvek szólnak arról, hogy ha megvan a téma, hogyan lehet azt a legtökéletesebben kibontani. Vannak bizonyos tapasztalatból leszűrt törvények és sémák, amiket be kell tartani ahhoz, hogy a film működhessen. Mondjuk tíz percenként szükség van egy plot-pointra, amikor fordulatot vesznek az események. Ha a rendező lírai filmet csinál az édesanyja életéről, oda is plot-point kell, azon egyszerű oknál fogva, hogy az anya életében is voltak fordulópontok. Az sem véletlen, hogy egy ideális játékfilm másfél órás. Sokat töprengtem azon, vajon miért éppen másfél óránál gyengül a néző teherbíró képessége. Egyetlenegy tevékenységet ismerek, amelyet a belső óránk másfélórás fázisokra bont, az alvást. Másfél órán keresztül alszunk laza testtel, nyugodtan, álomtalanul, és másfél óránként hirtelen megmerevedik a testünk, szemgolyónk cikázni kezd a szemhéjunk alatt és álomképek bombázzák a szemidegeinket. Talán ezzel a belső ritmussal is összefügg, hogy ezen a másfél órán belül vannak hosszabbnak és rövidebbnek érzett filmek. Minden másfél óra másképpen múlik. És ez is nagyban függ a témától. Aki kitalálja a témát, az már szinte a filmidőt is kitalálja. Minden nagy rendezőnél másképp múlik az idő. Az első öt percben már megköttetik a megállapodás a néző és a film között, hogy ennek a filmnek így fog múlni az ideje. A film többek között arra való, hogy megszüntesse az időt, a maga módján szabja meg a mi időnket. Nemcsak az események ritmusa gyorsítja vagy lassítja az időt, hanem a filmbeli tér tágassága, a zene, a dalok, egy arc, a beállítások. Egy igazán jó játékfilmben a téma törvényei szerint múlik az idő. Minden témának megvan a maga ideális kifejtési ideje, és ezt a forgatókönyvírónak tudnia kell.

Még egy nagyon fontos szabályt kell említenem a témával kapcsolatban, egy igazán jó játékfilm minden egyes jelentében ugyanarról szól. A Taxisofőr például, amit nagyon szeretek és ideálisnak tartom a kifejtését, a magány körül köröz. Persze mindig máshol fogja meg és sohasem nevezi néven. Egy játékfilm forgatókönyvén számon lehet kérni a téma megszűnését, hiányát, az elkanyarodást a témától, a téma monoton ismételgetését. Tehát a fokozás is kötelező ebben a másfél órában. A téma, a film, sőt a néző is követeli, hogy merítsék ki őt tökéletesen.

 

Az egyszeregyről, a szakma alapműveleteiről beszélgetünk. Miért van az, hogy az evidenciák nem magától értetődőek többé? Mintha valami Alyos amnézia bánt volna el velünk, a stiláris alapok teljesen szétmállottak és semmibe tűntek.

Én inkább tökéletes bűnténynek nevezném azt, ami most folyik, tudniillik továbbra is nevek követelik a megfilmesítésüket, nem pedig témák, továbbra is olyanok olvassák a forgatókönyvet és döntik el, hogy abból film legyen, akik nem a témára figyelnek, hanem a megvalósító személyét tartják garanciának arra, hogy abból jó film lesz. Még a nézők is, ha magyar filmre vesznek jegyet, a rendező nevére mennek be, nem a téma vagy a sztár-színész miatt. Van olyan film, amely nem felel meg a témájának, nem ideális a témakifejtése, mégis sokan megnézik, mert az embereket érdekelné. De ne felejtsük el, ha erről a filmről mondjuk félmillió ember csalódottan jön ki, akkor itt igazából félmillió nézőt veszítettünk. Tehát ma Magyarországon még a nézőszám, a kasszasiker sem perdöntő, nem jelzi pontosan a helyzetet. A képet csak értő és kockáztatni merő producerek tehetnék világossá és élessé. Mi odázza el a probléma megoldását? Az, hogy egy magyar film, ha megfeszül sem lehet kasszasiker, mivel olyan kicsi a piaca. Aki magyar filmre adja a pénzét az a bukásra fizet be, mert ha egymillió nézője lesz a filmnek, akkor sem hozza vissza a beléfektetett 60-80-100 milliót.

 

Az anyagi bukás tehát elkerülhetetlen, az erkölcsi viszont nem. Mégis évről-évre elkészülnek azok a magyarfilmek, amelyekbe soha semmiféle közönség nem fog beleszeretni. A piac, ha volna, visszadobná a selejtet, elbátortalanítaná a kontárokat, a jelenlegi gyakorlat, melyben a forgatókönyv alapján kuratórium dönt egy-egy film támogatásáról, képes lehet-e erre a szabályozó szerepre?

A forgatókönyvön igenis le lehet mérni, hogy milyen film lesz belőle. Három oldalban összefoglalni egy filmet még csak hívő ember számára lehet. Egy témának vagy projektnek az igazi súlyát egy tizenöt-harminc oldalas vázlatban lehet megmutatni. De az igazi döntő pillanat, amikor eldől egy film sorsa, az a forgatókönyv elkészülte. A téma a forgatókönyvben megkaphatja a maga ideális formáját. Van tehát ideálisan megcsinált forgatókönyv és rosszul megcsinált forgatókönyv, és ezt mérlegelni lehet. Nem kell hozzá nagy tudomány, csak figyelmes olvasás. Nem azzal van baj, hogy a film léte vagy nemléte a forgatókönyv elbírálásával dől el, hanem a felelősségelhárítóssal. Azzal, hogy a bírálat igazából elmarad.

Én még nem láttam jó forgatókönyvet kallódni, rossz forgatókönyvet filmmé válni, annál inkább. Es olyan bizottsággal, kuratóriummal sem találkoztam, mely annyira hitt volna egy témában, hogy megadta volna a leforgatásához szükséges pénzösszeget. A kuratórium nálunk nem témákra adja a pénzt, hanem a rendező személyére. Az az érdeke, hogy minél kevesebb embert haragítson meg, mert a visszautasítottak ide-oda rohangálnak és panaszkodnak, és akkor a testület rossz hírbe keveredik. A kuratóriumnak tehát nem az az érdeke, hogy egy producer bátorságával kiálljon a sikert ígérő témák, forgatókönyvek mellett, hanem a langyos ügymenet, mindenkinek ad egy kicsi szeletet a tortából.

Producerek kellenek. Találkoztam már ilyenekkel, a filmszakmából jöttek, gyártásvezetők, felvételvezetők, a film szakemberei és szerelmesei, akik fölismerik a témában a filmet, és mernek érte kockáztatni. És már olyat is láttam, hogy egy független magyar produceri irodában a témához választottak – magyar – rendezőt, nem pedig fordítva. Csoda volt, a magyar filmkészítés nagy pillanata.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/02 04-05. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1393