KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/február
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Langyforgató Beszélgetés Bereményi Gézával
• Szőke András: „Valami” Harcmezőre küldött könyvek
• Kardos István: Szerepzavar Harcmezőre küldött könyvek
• Jancsó Miklós: Levél-féle a drebbuchról Harcmezőre küldött könyvek
• Varga Balázs: Eltüsszentett forgatókönyvek Negatív filmtörténet
• Simó György: Közös nevező Beszélgetés egy alakuló filmes csoportról
• Reményi József Tamás: A vonal egyik végén Beszélgetés Lengyel Lászlóval
• Kende János: Egy kurátor feljegyzéseiből

• Csejdy András: Csend és hó és halál Fargo
• Lajos Géza: Azok a csodálatos Coen-fiúk Portré
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Eurochart
• Bikácsy Gergely: Krampusz-isten a fagylaltozóban Isteni komédia

• Bikácsy Gergely: A bűn Ikaruszai Orson Welles
• Déri Zsolt: Fényösvény Beszélgetés Henri Alekannal
FESZTIVÁL
• Forgács Iván: Kései napfelkelte Várna
VIDEÓ
• Vitézy Zsófia: Táncoló kamera
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Magyar kosztüm Szökés
• Ardai Zoltán: Go West Honfoglalás
• Turcsányi Sándor: Vérszörf Szürkülettől pirkadatig
• Fáy Miklós: Tarantino-zenék
LÁTTUK MÉG
• Déri Zsolt: Gyóntatószék
• Simó György: Szájból szájba
• Tamás Amaryllis: Őt is anya szülte
• Simó György: Zűr az űrben
• Hungler Tímea: Elvált nők klubja
• Nagy Eszter: Hajszál híján szeretem
• Speier Dávid: Mindhalálig
POSTA
• Szomjas György: Tisztelt Szerkesztőség!
• Bakács Tibor Settenkedő: Tisztelt Szomjas György!

• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés egy alakuló filmes csoportról

Közös nevező

Simó György

Néhány producer, rendező, operatőr és forgatókönyvíró elhatározta, együtt kívánnak részt venni a filmes közéletben. Erről beszél Durst György, Herskó János és Németh Gábor.

Hogyan született meg a stúdióalapítás ötlete?

Durst György: Volt három, négy, hat ember, akikkel naponta beszélgettem filmes dolgokról, könyvekről, borról, nőkről, egyebekről. Nagyjából ugyanazokat gondoltuk a filmkészítés jelenlegi állapotáról, hasonlóak voltak a terveink, ötleteink, elképzeléseink. Mégis külön-külön jutottunk arra a következtetésre, hogy kijelenthetnénk magunkról, hogy vagyunk, s a főiskolás diplomafilmek után is szeretnénk valamit együtt csinálni. Én ezt a műhelyt szabad, alkotó emberek közös felismerésen alapuló társulásának képzelem el. Abban ez a csapat mindenképpen egyetért, hogy átélhető történeteket akar elmesélni mozgóképben.

Ennél azért valamivel ambiciózusabbnak tűnik az a szöveg, amit megfogalmaztatok. „Másképpen kell közelítenünk a filmkészítéshez”, „nemcsak a véleményünkkel akarunk jelen lenni, hanem a filmjeinkkel akarunk részt venni a magyar és a világfilmes közéletében”, írjátok. Amit most elmondtatok, abból egy esetlegesen alakuló formáció képe rajzolódik ki. Ráadásul a csapat nagyon eltérő alkotókból áll.

Herskó János: Az a lényeg, hogy lehessen együttműködésből készülő filmeket létrehozni. Ehhez értettem valamikor, és amíg nem leszek teljesen érelmeszesedéses, addig segítek, és talán még én is tudok filmet csinálni. Ha másképp nem, akkor úgy, ahogy a Kenyereslány balladájában tettem –, kiállok és elmondok egy történetet.

Ez a vállalkozás produkciós iroda is egyben. Mitől fog ez jobban működni a létező irodáknál, stúdióknál?

Durst György: A hetvenes évek vége felé a Balázs Béla Stúdió Pasaréti úti irodáiban időről-időre felbukkant Herskó János. Álltak a folyosón a „gyerekek”, akik akkor már jegyzett rendezők voltak, Gazdag Gyula, Ember Judit, Dárday István és a többiek, Herskó pedig bent nézte a filmjeiket. Éreztem, hogy ez az ember valamit adott nekik, amitől még mindig ő a Mester. Most tanított a főiskolán, hallgatnak rá, van tekintélye, dramaturgiai érzéke, sőt, kedve is van az együttműködéshez. Németh Gábor az irodalom felől érkezett a csapatba, ami azért nagyon szerencsés, mert a filmgyártásunk egyik legnagyobb baja az, hogy hiányoznak a jól megírt történetek. Nálunk a diplomás filmrendezőkkel elhitették, hogy tudnak forgatókönyvet írni, pedig dehogy. Az én szerepem pedig annyi, hogy megpróbálok a vállalkozáshoz pénzt szerezni.

Herskó János: A főiskolán azt ajánlottam a tanítványaimnak, hogy ha van valami ötletük, kérjenek fel fiatal írókat, hogy dolgozzák ki. Kiderült, hogy ez így működik. Évtizedek óta először láttam igazi forgatókönyvet! A BBS valaha azért alakult, mert az akkori végzősöknek legalább öt évet kellett várniuk, amíg megcsinálhatták az első filmjüket. Ma már az öregekkel is ez a helyzet: Magyarországon öt-hat évente egyszer, halálfélelemben lehet filmet készíteni.

Németh Gábor: Egészen különböző módon és fokon hiszünk ebben a dologban. Én nem szeretem már azokat a mondatokat, hogy ingyen is megcsinálom, mert a filmért élek, halok. Az ingyenmunka nekem azt jelenti, hogy nem tudok rendesen dolgozni. Ha Magyarországon nincs közvetlen és természetes viszony az elvégzett munka és annak pénzben kifejező értéke között, akkor azt kell és lehet csinálni, amit Herskó János és a CzabánPálos duó csinált a Ballada esetében. A saját munkájukat tekintették tőkének. De én ezt inkább hosszú távú befektetésnek nevezném. Ez a műhely ilyen értelemben virtuális bank. Én hozom a munkámat, és hiszek benne, hogy kamatozni fog, akár nagyon is anyagias értelemben.

Ha a filmszakma morális és szervezeti válságban van, akkor minden új műhelynek meg kéne kísérelnie válaszokat adni a létező problémákra.

Németh Gábor: A válasz talán az a botrányos gesztus lehet, hogy nem minden áron akarunk keresztbe tenni a másiknak. Nem kell tizenkét embernek szerelembe esnie ahhoz, hogy segíthessenek egymásnak. Ha őszintén elmondják, mit gondolnak a másik munkájáról, az maga akkora segítség, amekkorát elég ritkán kap az ember ebben az országban.

Herskó János: Általában arról szólnak a beszélgetéseim, hogy milyen naiv vagyok, ha azt hiszem, hogy össze lehet hozni embereket, akik háromszor képesek elbeszélgetni anélkül, hogy legyilkolnák egymást. Szerintem viszont ha ez nem lehetséges, akkor azonnal abba kell hagyni. Igenis lehet dolgokat csinálni: Pálosékkal például most azt próbáljuk ki, hogy a forgatókönyvhöz videón hangulatokat forgatunk, és így, együtt adjuk be pályázatokra. Hadd lássák a pénzosztók, hogy mit támogatnak.

Németh Gábor: Eddig többnyire az volt a helyzet, hogy „adj uramisten, de azonnal” kellett forgatókönyvet írnom. Jön a beadási határidő, van mondjuk hat hét, csináljunk valamit, aztán majd meglátjuk. Ez nagyjából arra elég, hogy írjon az ember egy rossz forgatókönyvet. Letelik a hat hét, és beadod. Pedig talán, ha volna rá idő, utána írnál egy kevésbé rosszat, aztán egy még kevésbé rosszat, a végére meg, ne adj isten, akár még össze is jöhetne valami. Jó volna, ha ebben a műhelyben el lehetne idáig jutni. Az ember ma azt érzi, hogy nem szabad tévedni, és ilyenkor törvényszerűen akkorát téved, amekkorát csak lehet. Meg vagy fosztva a piszmogás jogától.

Herskó János: Akármilyen jó a forgatókönyv, a film az, ami igazán látszik. A színész, a játék, a környezet, a hangulat. Az amerikaiak sem írnak sokkal jobb forgatókönyveket, de van egy titkuk: az a színész mondja a szöveget, akinek elhiszed. Bejön a színész, és azonnal tudod, hogy ez a pali most hazudni fog. Magyar filmben meg bejön, mond valamit és kész. Ha egy jelenetnél kiderül, hogy a színész képtelen elmondani a történetet, akkor vagy keresünk helyette mást, vagy megváltoztatjuk a szöveget.

Ilyen egyszerű lenne az egész, hogy csupán dolgozni kell akarni, vagy mégis van abban valami, amiről Magyarországon minden második ember panaszkodik, hogy tudniillik nincs pénz?

Herskó János: Több pénz nem lesz, de munka annak, aki akarja, igen. Múltkor levittem a paplanjaimat újratollaztatni, a paplankészítő felismerte a nevemet, és azt kérdezte: „Mondja, az isten szerelmére, miért nem csinálnak olyan filmeket, amelyek rólunk szólnak? A mostaniakat nem lehet nézni, az amerikai filmeket már unjuk.” Én azt hiszem, ha jó történeteket csinálnánk, és valaki adna egy mozit, ahol négyszáz forint helyett százért lehetne nézni a filmeket, akkor felszökne a mozilátogatók száma. Vissza kéne szoktatni az embereket a magyar moziba. Mellesleg a jó történeteket talán a televíziók is megvennék tőlünk, és így olcsón eljuthatnának az emberekhez.

Durst György: Ismerjük a KVB low-budget filmről szóló tervezetét Az MMA forrásaiból el kellene különíteni egy alapot, ahonnan néhányszor tízmillió forintot lehetne kérni olcsó gyártású filmekre. Ennyiből is lehet filmeket csinálni, de ha ennyi sincs, akkor kétmillióból is tudunk filmet csinálni. Inkább, mint hogy évekig álljon a pénz egyes filmek gyártóinál, mert a teljes költségvetésnek csak egy része van meg, annyiból pedig nem akarják elkezdeni. Mi meg vagyunk fertőzve a filmcsinálással. Ez életünk legnagyobb szerelme.

Herskó János: Én ezt úgy fejezem ki, hogy minden körülmények között szeretek történeteket, viccet, anekdotát mesélni. Gábor pedig megírni szereti őket.

Németh Gábor: Az én helyzetem nagyon furcsa. Ha prózát írtam, az mindig a történetmesélés lehetetlenségéről szólt. Amikor forgatókönyvet írok, kénytelen vagyok ezt az elemi kételyt felfüggeszteni, mert nem ezért fizetnek. Kénytelen vagyok lányos érzékenységemet félretenni, és belemenni teljesen ordenáré dramaturgiákba. A filmírás lényege, hogy ezt nem tudod megúszni. Ezért én ezt alkalmazott viszonynak gondolom.

Herskó János: Persze Gábor élvezős kurva, mert remek dialógot tud írni. Ez a filmből, különösen a magyar filmből hiányzik az utóbbi időben. Nem úgy beszélnek a vásznon, hogy nézőként azt mondhassam: hopp, ezt értem! Nem csak a mondatot, hanem azt is, ami valójában történt.

Németh Gábor: Megtisztelő és zavarba ejtő, ahogy János felkurvázott, élvezni tényleg élvezek, de sajnos fogalmam sincs, milyenek a dialógusaim. Ugyanis még soha nem hallhattam őket moziban, színész szájából. Nem derülhetett ki, hogy működnek-e.

Herskó János: Ez borzasztóan élvezetes és tanulságos játék. A főiskolán a növendékeimnek egy órás anyagot kellett készíteniük Parti Nagy Lajos írásaiból. El sem tudtam képzelni, hogyan lehet azokból a posztmodern szövegekből filmet csinálni. Aztán volt néhány jelenet, amin a vágó hullára röhögte magát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/02 12-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1398