KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/március
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!

• Bóna László: Dr. Atyák és Fiaik Őrült tudósok feltámadása
• Harmat György: Brando szigetei
• Sipos Júlia: Forró tudomány Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Forgách András: Remekművek a zsebnoteszból Mike Leigh
• Bori Erzsébet: Proli akcentus Ken Loach
• Mátyássy Miklós: Megaklip Evita
MÉDIA
• Muhi Klára: A mozgókép nevű kisgömböc Beszélgetés a médiaoktatásról
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Junk Égi manna

• Nyírő András: Ötvenmillió jogsértő Internet
KRITIKA
• Csejdy András: Fekete humor, színpompás technoir Sekély sírhant
• Simó György: A fehér szemét dicsősége Larry Flint, a provokátor
• Nádori Péter: Az abszurd közmegegyezés Csinibaba
• Bérczes László: Gödörben Az asszony
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Lidércfény
• Báron György: Lopott szépség
• Békés Pál: Salemi boszorkányok
• Reuss Gabriella: Hatalmas aranyos
• Bánföldi Tibor: Vad éjszakák
• Hirsch Tibor: 101 kiskutya
• Kosztolni Ildikó: Szép kis nap
• Hungler Tímea: Fészkes fenevadak
• Harmat György: Támad a Mars!
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lőj a zongoristára!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lidércfény

Békés Pál

 

A Lidércfény Thomas Hardy utolsó regénye. Nem a halál vetett véget prózaírói pályafutásának, hanem a kritikusok. A végletesen komor alkatú író még közel harminc évet élt Jude történetének megjelentetése után, ám ettől kezdve csak költeményeket publikált. Mint keserűen megjegyezte: a kritikusok abból a téves feltételezésből indulnak ki, hogy „a világot azért teremtették, hogy kellemes tartózkodási hely legyen az ember számára.” Az ítészek egyébként csupán a viktoriánus Anglia világlátását vetítették az irodalomra, és konstatálták azt, amit a kor olvasója is észrevételezhetett: Thomas Hardy gondolkodásmódja alapjában tér el a századforduló közfelfogásától. Az embert nem a természetet a szellem erejével igába hajtó hősnek látta, hanem a vak végzet játékszerének, akit odafentről madzagon rángatnak titokzatos és sötét erők.

Az első világégés fényénél azután tisztábban látszott Thomas Hardy tragikus alakja. Élete végén beköszöntött hozzá a hírnév: 81. születésnapján fiatal író köszöntötte, nyilvános levélben szolgáltatva elégtételt a kritika negyed századdal korábbi vakságáért: „Mindenben, amit ön leírt, olyan ember szól, akit tradíció nevelt, büszkeség támogatott, és aki kitartott a vereségek súlya alatt is.”

Thomas Hardy megérte regényei színpadi adaptációinak, megfilmesítési kísérleteinek sorát. A kísérletek mindmáig tartanak.

Michael Winterbottom próbálkozása a sikeresek közé tartozik. Jude, a tanulni vágyó falusi kőfaragó és Sue, a független városi lány szenvedélyes szerelme két egymáshoz méltó ember verejtékes küzdelme egymásért. A konvenciókkal – ha nehezen is – de megküzdenek (együttélésük törvénytelen), de a végzettel szemben nincs ellenszerük. Amikor sorsuk már-már jobbra fordulna, a férfi előző házasságából származó nyolcéves fia-hogy meneküljön a nyomorúságból – felakasztja Jude és Sue két közös gyermekét, majd önmagát.

A történet komor, sötét tónusú képekben fogalmazódik. Thomas Hardy, az író és Michael Winterbottom a rendező világa hibátlanul illeszkedik egymáshoz. 1996 mozilátogatója nem lepődik meg azon, amit az 1896-os történet kortárs olvasója elfogadhatatlannak tartott: hogy nincs megoldás és nincs fölmentés, és csak remélhetjük, hogy van remény.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/03 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1437