KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
   2020/május
MAGYAR MŰHELY
• P. Szabó Dénes: A viszály magvai Jancsó-filmek a rendszerváltásról
• Kormos Balázs: Négy fal között Párhuzamos montázs: Panelkapcsolat / Ernelláék Farkaséknál
• Kelecsényi László: Barátságos kapcsolatok Beszélgetés Szekfü Andrással
SZLÁVOK ÉS MAGYAROK
• Szíjártó Imre: Magyar hangja Magyar-orosz filmszótár
• Forgács Iván: Találkoztunk déli szlávokkal is Magyar – szerb/horvát/bolgár filmszótár
• Szász Csongor: Tabutörténetek és kórképírók Vajdasági magyar filmszociográfiák
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Fekete kesztyűs kézzel Dario Argento-portré – 1. rész
• Huber Zoltán: Florida, narancsok, kemény arcok Willeford-adaptációk
• Fekete Tamás: Hajtóvadászat nácikra Vadászok
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Szabó G. Ádám: Egy nemzet hanyatlása és felemelkedése Képregény-legendák: Skalp / Felvonulás
ÚJ RAJ
• Benke Attila: Hétköznapi antihősök Taika Waititi
FESZTIVÁL
• Csákvári Géza: Hatalmak és sorstragédiák Berlin
• Pazár Sarolta: Természeti erők Észt filmhét
FILMEMLÉKEZET
• Geréb Anna: Két elszalasztott filmszerep Gaál Franciska
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: Hozott lelkek Egy másik életben
• Baski Sándor: A szex és a város Fülledt utcák
STREAMLINE MOZI
• Huber Zoltán: Szex, szerelem, gyengédség Szexoktatás
• Árva Márton: Tápláléklánc A platform
KRITIKA
• Pauló-Varga Ákos: A bűnös pásztor Corpus Christi
• László Ferenc: A Kodály-paradoxon A mi Kodályunk
MOZI
• Kovács Bálint: Saint Frances
• Huber Zoltán: Proxima
• Baski Sándor: A vadászat
• Roboz Gábor: A képeslap gyilkosságok
• Kovács Kata: Még mindig hiszek
• Sághy Miklós: A Pásztor
DVD
• Gelencsér Gábor: Szabó István-díszdoboz
• Benke Attila: Fekete pillangó
• Kránicz Bence: Majdnem híres
• Kovács Patrik: Géniusz
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képregény legendák

Képregény-legendák: Skalp / Felvonulás

Egy nemzet hanyatlása és felemelkedése

Szabó G. Ádám

Jason Aaron, valamint a John Lewis, Andrew Aydin-páros képregényei röntgenlenyomatok napjaink Amerikájáról.

 

Marlon Brando gyakran beszél önéletrajzában (E dalra tanított anyám) az elesettek iránti szolidaritásáról. Memoárjában kiemelt szerephez jutnak az afro-és az őslakos amerikaiak – a wounded knee-i mészárlásról a vele a Tűz!-ben együtt dolgozó Gillo Pontecorvóval sajnos eredménytelenül próbált tető alá hozni egy filmet, emlékezetes gesztusa A keresztapáért járó Oscar visszautasítása. Egy apacs lányt küldött a díjátadógálára önmaga helyett, jelezve felháborodását az indiánokkal szembeni inkorrekt bánásmód miatt.

Noha a színészlegenda vélhetően nem ilyesfajta elégtételre gondolt, a kilencedik művészet részben orvosolta a kisebbségekkel szembeni méltatlan hozzáállás problémáját. Iszonyatosan beletalált a korszellembe a DC Vertigo által publikált Skalp (Scalped, 2007-2012) és a Top Shelf Productions Felvonulása (March, 2013-2016): míg előbbi ifj. George Bush érájára hajaz, utóbbit az Obama-ciklus levegője járja át. Jason Aaron későbbi, Southern Bastards című redneck noirjának előfutáraként kilátástalanságban tengődő őslakos amerikaiakról számol be a Skalpban és a képregényt 2020-ban lapozva nem tudjuk figyelmen kívül hagyni Amerika jelenlegi elnökének rasszista szólamait. Fiatalkorára tekint vissza a lapokon John Lewis (1940 –), Georgia ötös számú választókörzetének 1986 óta folyamatosan megválasztott demokrata és afroamerikai kongresszusi képviselője (társszerzője a kommunikációs asszisztense, a bő negyven évvel fiatalabb Andrew Aydin): a Felvonulás a progresszív, erőszakmentes politizálás reményteli képregényátirata.

Múlt és jelen kölcsönhatására épül mindkét, egyébként különböző stílusú mű. 30 évvel korábbi gyilkosság ismétlődik újra, a régi, illetve az aktuális bűntény alaposan felforgatja az érintett oglala lakota törzset (Skalp), Lewis képviselő Barack Obama beiktatásának napján emlékszik vissza a ’60-as évek polgárjogi mozgalmaira (Felvonulás). E tematika az alkotások szerkezetét is befolyásolja: epizodikus struktúrával operál Jason Aaron crime comicja, míg az idős afroamerikai politikus szabálytalan flashback-struktúrában gyűjti össze politikai, valamint privát impresszióit. Mindkét képregénynek erőssége a jellemrajz: a Skalp kaleidoszkóp-narratívája a kamaszként hátrahagyott, majd egykori otthonába idegenként hazatérő Dash-re („Rossz Ló”) összpontosít – a figura elveszett gyerekkorát igyekszik visszanyerni, anyja, Gina gyilkosának letartóztatásával az őt egy életen át gyötrő kínokat szüntetné meg. Racionalitás és indulatos törtetés között őrlődő, gengszterizmusra vetemedő (hmong bűnözők és korrupt szenátorok pénzéből kaszinót alapító) törzsfőnökként jelenik meg Vörös Holló, fehér származása és az ereiben alig csörgedező kikapu vér miatt öngyűlölővé, majd anya-és gyerekgyilkossá züllik Diesel, vagyis Gina barátja, míg Franklin Falls Down nyomozó becsületes rendőrből válik embertelen kínok révén edzett seriffé. Carol, a törzsfőnök-bandavezér drogfüggő lánya felelősségteljes nővé érve int búcsút nyomorító múltjának és beidegződéseinek, Dino („Szegény Medve”) kitörésről ábrándozó fiatalként ellentétes sorsot él át és bűnözővé süllyed. Valamennyi karaktert önvizsgálatra bírják az események, reakcióik gyakran egymásra hatnak – a szülők nem kívánják a gyermekeiket, a letűnt tradíciókat képviselő, hibákat vétő ősök bűnei az utódok rossz döntéseiben ismétlődnek. Aaron képregénye elutasít minden autoritást: Dash az FBI téglájaként áll rá Vörös Hollóra a dél-dakotai Pine Ridge-ről mintázott Prérirózsa Rezervátumban. Feljebbvalója a társai-barátai életét követelő (a szövetségiekkel végző, életfogytiglani büntetését töltő Leonard Peltier ügyére utaló) kettős gyilkosság folytán megszállott őrültté bomlott Nitz ügynök, miközben Vörös Holló is jobbkezévé fogadja a beépült Dash-t, aki így sokáig önállótlanul, két, ellentétes célokért küzdő hatalmasság markában vergődik. Aaron olykor életkép-fragmentumokkal (egy mélyszegénységben élő öreg őslakos házaspár vagy egy fekete svindler epizódjaival) merül el a posványban, de a sztorit nem önti el a pesszimizmus – a Skalp megváltástörténet. Dash a történet végén túllép önnön árnyékán, profán módon Vörös Holló is rálel a saját útjára, míg Nitz vagy a pszichopata, totemállat-vízióktól bolondult Catcher beleragadnak saját traumáikba és a vesztükbe rohannak. Szociodrámaként, neowesternként és csavaros bűnthrillerként egyaránt hiteles képregény a Skalp. Feszültségdús mozzanatai egy pillanatra sem hiteltelenítik a karaktereket vagy csorbítják a társadalmi áthallások (párhuzamok a Little Bighorn-i ütközettel és Wounded Knee-vel, az al-Kaida és Bush terrorellenes megtorlóakciói, a dél-dakotai nincstelenek metamfetamin-főzdéi, az egykori indián harcosok rács mögé került eszmetársa, Lawrence Belcourt nyílt Peltier-alteregó) élét. Homoszexuális árulással spékelt gengszterháború-szála ugyanolyan jól megfér a rémálomba invitáló spiritualizmus mellett, mint a hazárdjátékbarlangba pozícionált végső összecsapás.

*

Jason Aaron antihősei indulataik zabolázásával lehettek többek, a Felvonulás főhősének útja kevésbé kanyargós. John Lewis képviselő gyerekként szülei alabamai csirkefarmján prédikál, 25 éves korában önmegtartóztató, ám határozott afroamerikai aktivistaként száll síkra George Wallace szegregációs politikája ellen, Gandhi, illetve a szerző mentora, Dr. Martin Luther King, Jr. pacifizmusát tűzi zászlajára. Béke és agresszió ellentétére húzott grafikus memoárjában Lewis ütlegeléseket visel el, tűri a mississippi börtön szigorát, a rasszista étteremtulajdonosokat, a belé nevelt „Ne keveredj bajba!”-tanítást érvekre, a „Kerülj jó bajba!”-hitvallásra cseréli. Sosem az öklével érvényesül: ideológiája, jósága lendítik át a holtpontokon. 1963 augusztusában, Washingtonban szólal fel a feketék munka- és szabadságjogaiért, az 1965 márciusi, Selmából Montgomerybe vezető szavazójogi békemeneten a kirekesztő, ún. Jim Crow-törvényeket védelmező – a Skalphoz hasonlóan –, megfélemlítő hatósággal rúgja össze a port. Beszámolója korántsem kritikátlan, nemcsak az establishment visszaéléseiről (színesbőrűek hátrányba kerülése ügyintézéskor, szavazati joggal bíró feketék nevének nyilvánosságra hozatala, meleg aktivisták lejáratása) hullik le a lepel – Lewis háttérbe vonuló narrátorként tudósít Martin Luther King és Diane Nash aktivista vitáiról, a népjóléti programokat ösztönző, ám Vietnamba csapatokat küldő Lyndon B. Johnson ellentmondásos személyiségéről. Emlékirata (a Walking with the Wind című könyve után) olyan részletes, hogy többször is úgy érezzük, dokumentumfilmet nézünk (sok televíziós bejátszást és címoldalt látni), de szerencsére a szerzők jó arányérzékkel helyezik el a történelmi fordulópontokat, így újra lelkesen pörgethetjük a lapokat.

R. M. Guéra főrajzoló, valamint Davide Furno vagy Francesco Francavilla (Skalp), illetve a Swallow Me Whole-t kreáló, valós személyeket precíz realizmussal, fekete-fehérben kontúrozó Nate Powell (Felvonulás) stilisztikai megoldásai ugyancsak beszédesek. Guéra karcos paneleken vizsgálja a semmittevésben tespedők vagy a szebb életről álmodozók bűnbe torkolló hétköznapjait, a Skalp izzó-lucskos, barna rajzaiból csak úgy árad a rezervátum vérmocskos bűze. Powell fehér háttereken szétszórt apró képkockákon, negatív teres oldalakon dúcolja alá Lewis és Aydin szavait – a Skalpban hibátlanok a Dash és anyja eltávolodását kiemelő, ellentétes nézésirányú panelek és a szereplők belső monológjait feltáró, más színű szövegbuborékok, a Felvonulás ügyesen rendezett, párbeszédorientált szakaszait dinamikusan váltják az elfajuló tüntetések kivágatai. Más referenciákkal is bírnak Aaron és Lewis szerzői képregényei. A kb. ezeroldalas alkotások bújása ugyanis egy-egy minőségi tévésorozat évadjainak követésével rokonítható, mi több, a Skalp (melyből a Bad Boys 3. direktorai végül lefújt pilotot rendeztek a WGN Americának) és a Felvonulás hol stílusukban, hol témavilágukban hasonló szériákkal kapcsolhatók össze: Jason Aaron védjegyei a Drótból és a Deadwoodból rémlenek, Lewis, Aydin és Powell mintha Az elnök embereit formálnák képregénnyé.

Női egyenjogúság tör utat a #MeToo és a Time’s Up-mozgalmakat követően, az afroamerikaiak egyre nagyobb teret nyernek, a szexuális másságról regények és tévésorozatok sora szól. Odafigyelnek a latinókra, ázsiaiakra, ellenben az őslakosokról továbbra sem kíván tudomást venni a szemüket csekély szociális juttatásokkal, élelemiszerutalványokkal kiszúró amerikai kormány, a média vagy az internetes fórumozók. Brando több évtizedes álma máig vár a teljes beteljesülésre és az ehhez vezető lassú ösvényen mindenképpen szükség van a Skalp oldalain átszűrődő elkötelezettségre. Lewis és az amúgy fehér Aaron ugyanis lemondanak a pionírszemszögről (lásd: Wind River) és a saját történetüket jó ideig elmondani képtelen hátrányos helyzetűeket emelik főalakokká, mérsékelve a paternalista nézőpont túlsúlyát – a Skalp és a Felvonulás aktuálisabbak, mint valaha.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/05 36-39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14523