KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
   2020/május
MAGYAR MŰHELY
• P. Szabó Dénes: A viszály magvai Jancsó-filmek a rendszerváltásról
• Kormos Balázs: Négy fal között Párhuzamos montázs: Panelkapcsolat / Ernelláék Farkaséknál
• Kelecsényi László: Barátságos kapcsolatok Beszélgetés Szekfü Andrással
SZLÁVOK ÉS MAGYAROK
• Szíjártó Imre: Magyar hangja Magyar-orosz filmszótár
• Forgács Iván: Találkoztunk déli szlávokkal is Magyar – szerb/horvát/bolgár filmszótár
• Szász Csongor: Tabutörténetek és kórképírók Vajdasági magyar filmszociográfiák
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Fekete kesztyűs kézzel Dario Argento-portré – 1. rész
• Huber Zoltán: Florida, narancsok, kemény arcok Willeford-adaptációk
• Fekete Tamás: Hajtóvadászat nácikra Vadászok
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Szabó G. Ádám: Egy nemzet hanyatlása és felemelkedése Képregény-legendák: Skalp / Felvonulás
ÚJ RAJ
• Benke Attila: Hétköznapi antihősök Taika Waititi
FESZTIVÁL
• Csákvári Géza: Hatalmak és sorstragédiák Berlin
• Pazár Sarolta: Természeti erők Észt filmhét
FILMEMLÉKEZET
• Geréb Anna: Két elszalasztott filmszerep Gaál Franciska
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: Hozott lelkek Egy másik életben
• Baski Sándor: A szex és a város Fülledt utcák
STREAMLINE MOZI
• Huber Zoltán: Szex, szerelem, gyengédség Szexoktatás
• Árva Márton: Tápláléklánc A platform
KRITIKA
• Pauló-Varga Ákos: A bűnös pásztor Corpus Christi
• László Ferenc: A Kodály-paradoxon A mi Kodályunk
MOZI
• Kovács Bálint: Saint Frances
• Huber Zoltán: Proxima
• Baski Sándor: A vadászat
• Roboz Gábor: A képeslap gyilkosságok
• Kovács Kata: Még mindig hiszek
• Sághy Miklós: A Pásztor
DVD
• Gelencsér Gábor: Szabó István-díszdoboz
• Benke Attila: Fekete pillangó
• Kránicz Bence: Majdnem híres
• Kovács Patrik: Géniusz
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmemlékezet

Gaál Franciska

Két elszalasztott filmszerep

Geréb Anna

A korai magyar hangosfilm egyik legnagyobb, mára elfeledett sztárjáról könyv készül, ebből olvashatnak egy rövid részletet.

 

Gaál Franciska élete, színészete még most is „titkos”, hiszen ismeretlen a nagyközönség előtt, annak ellenére, hogy a hajdani Filmmúzeum, illetve Örökmozgó néhanapján vetítette egy-két filmjét, és néhány tanulmány (lásd Filmvilág 2002/2, Filmkultúra 1994/12), meg a hagyatékából rendezett kiállítás keltettek már feltűnést itthon és külföldön egyaránt. Úgy éreztem, ellentmondásos személyisége, végletek között csapongó, a páratlan sikerek után kudarcba fúlt, botrányok szaggatta karrierje és tragikus élete könyvbe kívánkozik.

*

Gaál (Silberspitz) Franciska (Budapest, 1903 – New York 1972) színpadi karrierje előtt, már bakfis korában filmsztár volt, legalábbis annak indult. A számára világhírt hozó hangosfilm-korszak előtt játszott vagy hét-nyolc magyar némafilmben. A bizonytalanság abból ered, hogy a legelső szerepére A Pál-uccai fiúkban (Balogh Béla, 1917) csak egy bizonyíthatatlan visszaemlékezés utal (Sommer Béla a Rejtő Jenő szerkesztette Nagykörútban), a következő két opus pedig a Tanácsköztársaság alatt készült, és úgy tudni, be sem mutatták őket az idő rövidsége miatt. Ezek A baba és a Máté gazda és a többiek című mesefilmek. Egyik sem maradt ránk. Akárcsak az 1920-21-ben forgatott többi négy (Bostonville-i kaland, Az áruház gyöngye, Corneville-i harangok, New-York Express kábel). Van egy ötödik is, az egyetlen, amiből ma is láthatunk részleteket, Az egér (Gellért Lajos rendezése), amelynek címszereplője a kezdő színésznő. Ezt látva kezdték Franciskát kamera elé csábítani a filmvállalkozók. (A filmet Balogh Gyöngyi elemezte részletesen 1999-ben – http://www.filmkultura.hu/regi/1999/articles/films/eger.hu.html) Franciska azonban sokáig ellenállt, a színházat részesítette előnyben. A filmesek próbálkozásaiból lássunk most három esetet.

 

Irány Hollywood?

1926-ban a színházi körökben az a szomorú szóbeszéd járta, hogy a magyar színpad egy időre elveszti két fiatal és nagy tehetségét. Arról suttogtak, hogy Gaál Franciskát és Kabos Gyulát egy amerikai filmgyár leszerződtette, s rövidesen mindketten megválnak a pesti színpadtól.

Az Újság így írt erről 1926.06.20. számában:

„Bizony Gaál Franciska is, és Kabos Gyula is aláírták már amerikai szerződéseiket, menedzserük visszautazott Kaliforniába, Hollywoodba, s magával vitte az okmányokat, melyek azt jelentik, hogy a két művész is rövidesen követni tartozik őt. Franciska ezt megerősítette:

Valóban igaz, hogy Hollywoodba szerződtettek. Őszintén szólva, nem várt meglepetés volt ez, egyik napról a másikra, váratlanul jött, már a múlt héten kaptam az ajánlatot, csak nem akartam dönteni, míg férjem (Lestyán Sándor újságíró – G.A.) külföldi hivatalos útjáról haza nem érkezik. De nem is dönthettem volna nélküle, mert az amerikaiak precízek és pontosak, s amint a szerződés kiköti, hogy a hajamat nem szabad levágatnom, eredeti színét nem változtathatom meg, s testsúlyom nem lehet több 50 kilogrammnál, úgy kiköti azt is, hogy odakint köteles vagyok autót tartani, és amennyiben nem volnék asszony — öt évig nem mehetnék férjhez. (Odakint csak a fényképeimet látták, s nem tudták, hogy férjnél vagyok.)

A menedzser, aki a megállapodást, illetve a szerződést közvetíti, már elutazott Hollywoodba. Eredetileg úgy volt, a Vígszínházban a szezon befejezése után 6-8 hetet pihenek valamelyik külföldi üdülőhelyen, s már szeptember végén ki kell utaznom Kaliforniába.

Nem mondom, hogy örömmel hagyom itt a magyar színpadot. Sőt! A magyar színpadot végleg nem is tudnám itt hagyni és nem is fogom. Hiszen itt lettem színésznő és itt akarom folytatni öt esztendő múlva azt, amit abbahagytam. Hogy ez alatt az idő alatt ne felejtsenek el, a filmjeim eljutnak helyettem Pestre, én meg, ha csak egy kis időm lesz, hazaszaladok látogatóba. Öt év múlva pedig végleg visszajövök.

Nem utazom egyedül. Velem jön az uram, aki az újságjainak fog Amerikából cikkeket küldeni, és velem jön Molnárné, az öltöztetőnőm, aki nélkül nem is tudnék dolgozni odakünn sem.

Még csak azt az egyet akarom hozzátenni, hogy szerződésem szerint jogom van az első hat hónap után nyilatkozni: odakünn maradok-e továbbra is, vagy haza akarok jönni? Ezt azért vettem be a megállapodásba, hogy hátha nem sikerül úgy, ahogy a gyár gondolja, s ahogy én szeretném! Mert, hogy egészen őszinte legyek: második még odakünn sem akarok lenni! ...

Kabos Gyula pedig a következőket mondta:

Ugyanaz a gyár szerződtetett, amelyik Gaál Franciskát, azzal a különbséggel, hogy én tízéves opciót írtam alá. Csak a kábelt várom, s attól számított négy héten belül hajóra kell ülnöm... Odakünn komikus szerepet fogok játszani, a menedzser azt mondja, hogy az én szerepköröm nagyon kapós, és nincs betöltve a hollywoodi film-Eldorádóban.

A menedzser, Somlyó Elemér azzal búcsúzott el tőlük, hogy négy hét alatt itt lesz mindkettőjük számára a sztár-szerződés. Ám még egy hónappal később is megy a huzavona. Éjszakánként érdekes tárgyalások folynak a Fészek Klubban. Az egyik asztalnál Jób Dániel tárgyal Lukács Pállal, a másiknál Gaál Franciskát kapacitálják az amerikai útra.

Az aktuális vicc pedig:

— Gaál Franci és Kabos utaznak Amerikába?

— Most folynak a tárgyalások. Gaál Franciról a múlt héten akartak filmfelvételt csinálni, de éppen aludt s így a felvétel elmaradt. A népszerű naiva ugyanis, ha alszik, nem hagyja magát zavartatni, bármilyen sok dollárról legyen is szó.”

 

Lukács Pál, a Vígszínház bonviván-sztárja egy évvel később titokban szerződést kötött a céggel, elindítva fantasztikus amerikai karrierjét.

Franciska azonban kihagyta a nagy lehetőséget. Nem először, és nem utoljára...

 

A pici sportlady

1928-ban, a Németországból érkező filmes ajánlatok közül Franciska titokban, még a Vígszínháztól való búcsú előtt elvállal egyet. A berlini Nero-filmgyárral van szerződés kilátásban egy főszerepre. A film szerzője nem más, mint Franciska akkori férje, Lestyán Sándor újságíró, a mű címe pedig: A világbajnoknő. Ő, a miniatűr Franciska lenne a dicsőséges atlétanő a maga 163 cm-es termetével.

De egyelőre még nem aktuális az ügy, mert a színésznő nem kapott szabadságot a Vígszínháztól:

„Négy hét szabadságot kértem, mivel most egy hónapig valószínűleg nem játszom, de Roboz (Imre) igazgató úr nem teljesítette a kérésemet. Azt mondotta, hogy egy percre sem enged el Pestről. Én pedig föltétlenül betartom a szerződésemet, ami a Vígszínházhoz köt. Egy opciós szerződést írtam alá a Nero-filmgyárhoz. A szerződésben arra köteleztem magam, hogy ha jövőre tényleg filmet akarok játszani és nem színházat, akkor csak náluk tehetem ezt, Berlinben.”

Heteken át komolyan készül is a forgatásra. Amikor már szabad, nyilvánosan, fotóriporter kíséretében a MAC-pályán. Az edző pedig nem más, mint hajdani babaszínházi társának, Szepes Máriának a férje, Szepes Béla, aki korábban maga is filmrendezőnek készült. Franci az elején még csak játéknak tekinti az egészet, pedig rettenetes a kezdet: „Olyan izomlázat kaptam a szokatlan munkától, hogy járni sem tudtam. Aztán kezdett ízleni a dolog. Szinte észrevétlenül egyik pillanatról a másikra átalakultam, más ember lett belőlem, friss, ruganyos, könnyű, nagyokat lélegző, jókedvű... szóval napról-napra jobban kezdtem érezni a sport nagyszerű testi és lelki hatásait.” Jellemző, hogy Franciska azonnal viccbe fordítja a dolgot: „Szepes Béla biztatására elhatároztam, hogy specializálni fogom a tréningemet a sprintre, és addig nem nyugszom, amíg meg nem javítom a magyar százméteres női rekordot. Ezt az elhatározásomat ezennel tisztelettel be is jelentem a Magyar Atlétikai Szövetségnek.

Érdemes megszemlélni a közzétett képsorozatot: ugyan melyik szépségéről híres sztár engedné magát ilyen csúnyának, lucskosnak és kövérnek megörökíteni?

De hiábavaló a sok erőfeszítés – nem lett belőle semmi, ezt a filmet sem forgatják le, mint korábban már megannyi mást. A következő invitálás ugyancsak a Nero-Filmtől érkezik.

 

A nagy esély

Ez az ajánlat még több áldozatot is megért volna. Sokkal többet. S hogy Franciska nélkül valósult meg, az örök veszteség nekünk, magyaroknak, és persze Franciskának is, még ha ezt nem is vallotta be. Ugyanez a berlini stúdió, a Nero-Film gyártotta ugyanis Georg Wilhelm Pabst korszakos remekeit, és a nagy rendező épp akkoriban készülődött a következő forgatásra: Frank Wedekind színdarabját, A föld szellemét kívánta filmre vinni, Pandora szelencéje címmel, Vajda László átiratában.

Pabst Lulu szerepére hosszú hónapokon keresztül hiába keresett alkalmas filmszínésznőt, s majdnem Hollywoodba ment kutatni, amikor — mint a berlini lapok jelentik — Franceska (sic!) Gal személyében megtalálta a régen keresett főszereplőt. Ez úgy történt az egyik változat szerint, hogy amikor a nyáron Franciska Berlinben tartózkodott, Szenes Ernő, az akkor éppen ott szerencsét próbáló komikus-kolléga, Vajda László megbízásából hozta a hírt Franciskának, hogy a filmgyár igazgatója, Nebenzahl úr főszereplőt keres Lulu, a kokott főszerepére. Meg is invitálták próbafelvételre, aminek Franciska, elutazása előtti utolsó nap eleget is tett a neubabelsbergi gyártelepen. A próbafelvétel elkészült, volt benne jó és volt benne rossz. A rossz: Franciska egy kicsit kövér a filmen.

– Nagy, komoly tehetség! – mondta Pabst főrendező, – csak le kell fogynia! Tornázzék, fusson, szaladjon, atletizáljon, s ha tíz kilót leadott, akkor értesítsen bennünket!

Franciska ekkor kezdett el komolyan sportolni Szepes Béla, a kitűnő gerelyvető-bajnok irányításával, aminek egy hét múlva már eredménye lett – öt kilót leadott. (Ez volt tehát az a bizonyos titkos film!) Azonnal ment a levél Berlinbe, mondván: „mire megkapják, lemegy a másik öt is.” Ezt be nem várva, Nebenzahl igazgató és Pabst megjelentek a Vígszínház esti Édenkert előadásán, és az első felvonás után, a szünetben szerződést ajánlottak Franciskának.

*

Mindez azonban csak fantázia maradt. Pabst elneveti magát, amikor a négyhónapos lázas szereplőkutatás fázisairól kérdezik:

– Kétezer nyolcszáz pályázó közül kellett kiválasztani a Lulut, kétezer nyolcszáz próbafelvétel készült, összesen negyvenezer méter film minden rendű és rangú pályázókról, hivatásos színésznőkről, hivatalnoklányokról, polgárasszonyokról, tisztes családanyákról és tisztes kokottokról, három világrész leányairól, koromfeketétől a bronzvörösig, mindenfajta színárnyalatban. A végén négyen futottak be – holtversenyben. Az egyik Brigitta Helm. Őt nem kaphattuk meg – a gyár, ahol fix szerződése van, nem adta ki. Hasonló volt az eset Clara Bow-lal. Őt a Paramount-szerződés kötötte. A harmadik, aki véleményem szerint a legkitűnőbb lett volna erre a szerepre, aki a legtökéletesebben felelt meg az én Lulu-elgondolásomnak: Gaál Franciska. Sajnos, őt sem kaphattuk meg színházbeli kötelezettsége miatt. A negyedik jelölt szintén magyar volt – a tehetséges Nagy Emmi – aki azért nem játszhatta el a szerepet, mert más gyárhoz szerződött. („A múlt héten felszólítottak, hogy játsszam el a Pandora szelencéje című film női főszerepét, de Putty Lia, Brigitte Helm és Gaál Franciska után én is visszautasítottam a szerepet” – nyilatkozta szerényen a fiatal színésznő.)

– És amikor már minden reményemről letettem – folytatja Pabst –, betévedtem egy moziba. Egy közepes amerikai filmet játszottak, amelyben Louise Brooks is szerepelt. «Ő az!» – kiáltottam fel. Másnap már ment a kábel Hollywoodba. Szerencsénk volt. Louise Brooks két hónapig szabad. Októberben Berlinben lesz – és decemberben teljesen készen prezentáljuk a filmet. (Kétrészes, látványos filmről van szó! – G.A.) Egyébként megsúghatom – ez is félig-meddig magyar film lesz. A szcenáriumot ugyanis Vajda László írta, a díszleteket a kitűnő Metzner Ernő tervezi. Aztán meg – teszi hozzá mosolyogva – kissé én is magyarnak számítok, katonakoromban sokszor megfordultam Magyarországon, és bizony, akkoriban a kis pirospozsgás alföldi menyecskék sokkal jobban érdekeltek, mint Wedekind Luluja.

Két hónap! Ennyire sem engedte el a Vígszínház Franciskát, amikor még szerepet sem tudott neki adni! Franciska férje, Lestyán Sándor pedig sajátos módon, önbecsapással vigasztalódik: még jól is jártak, mert „megbukott Louise Brooks is, a film is, és a Nero stúdió is”.

Lulu, a szörnyű, a démoni, az angyali Lulu, akiben a «sex appeal» robbanó és pusztító ereje a gyermek tudatalatti rosszaságával variálódik – nos, Franciska nyilván más Lulu lett volna, mint amilyennek ma látjuk Louise Brooks-szal. A gyermeki ártatlanság és a démoni kontrasztja lett volna talán meghökkentőbb. Nem túlzás kijelenteni, hogy a drámai főszerep lemondásával Franciska karrierjének legnagyobb esélye szállt el.

*

Nemrég a Gaál Franciska másod-unokahúga, Boruzs Judit által őrzött hagyatékból előkerült egy apró filmszalag – ki tudja, nem Franciska hozta-e haza emlékül a próbafelvételről.

Érdekes a Színházi Élet svindlije ebből az időből: mintha a képsor tényleg egy létező filmszalagból lenne kivágva, de valójában ugyanaz az állókép ismétlődik, műperforációval díszítve.

Készült viszont két Gregor Harlip-portré Franciskáról körülbelül ebből a korszakból. Lehetnének akár próbafelvételek is a Luluhoz.

*

Most, a Gaál Franciskáról szóló könyvemnek végéhez közeledve végigkísértem ennek a rejtélyes színésznőnek az életét, pályáját, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy ő a bulvár művészet egyik legnagyobb alakja volt a pesti színpadokon. Lealacsonyító ez? Nem tudom, nem hiszem. A fennmaradt fényképei mindenesetre többet sugallnak. Szépséget, fiatalságot, tehetséget.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/05 48-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14532