Film / Regény

Andrew Niccol: A burok

Széplelkű paraziták

Szabó Noémi

Egy bestseller író és egy kitűnő sci-fi rendező összefogása sem mindig garancia a harmadik típusú találkozásra.

Egy új Stephenie Meyer adaptáció esetében nagyon nehéz eltekinteni az írónő legismertebb munkájától, de kevésbé felkapott regénye, A burok Andrew Niccol unott és fantáziátlan tolmácsolásában még az Alkonyat-szériát is messze alulmúlja.

Míg a diétás vámpírok melodrámája szimplán ízléstelenre sikeredett, az űrparaziták A burokban felvázolt románca egyenesen bizarr és zavarbaejtő. Andrew Niccol a film első felében rutinosan építi meg a body-snatcher inváziós disztópiát, de amint kilép a Gattacát idéző rideg, ám udvarias űrlényvárosból, levetkőz minden eredetiséget, hogy végére járjon a fárasztóan kicsavart melodrámai szituációnak. Nehéz eldönteni, hogy a jellegtelen színészi alakítások, az üres figurák, vagy a humor teljes hiánya okozza-e, de a történet már az első húsz percben tökéletes érdektelenségbe fullad, amit csak még kínosabbá tesz a történet fő mozgatórugóját jelentő belső párbeszéd monoton narrálása. A profin összeállított jelmezek és díszletek csak ideig-óráig terelik el a figyelmet az amúgy zsibbasztóan unalmas cselekményről; ha pedig a lapos sztori és a két dimenziós karakterek mellé esetleg lenyűgöző akciójeleneteket várnánk, azok alakulásáról sokat elmond, hogy a trailer készítői a szó legszorosabb értelmében már a film moziba kerülése előtt ellőtték az összes puskaporukat. Ráadásul, mivel a meyeri értékrendben a mártírhalál jelenti a legmagasabb szintű harcművészetet, minden fizikai konfliktus nagyszabású öngyilkosságba torkollik, ami ilyen mennyiségben egyszerűen röhejessé válik.

Bár a produkció élvezeti forrásként gyakorlatilag értékelhetetlen, a két kiemelt kreatív alkotó, Stephenie Meyer és Andrew Niccol (Gattaca, Lopott idő) személye hagyományosan legalább az erős ideológiai töltetet garantálhatná; csakhogy a filmet annyira összecsapták, hogy még a társadalmi üzenet is zavarossá vált. A testrabló alapszituáció tradicionálisan fenyegetően ábrázolja az individualista eszményt ellehetetlenítő uniformalizálódást (lásd A testrablók támadása, 1956-2007), csakhogy A burokban felszínesen ábrázolt emberkolónia kapcsán nem sok érvet találunk az individualista társadalom visszaállításának fontosságára, ugyanis az elvileg programozottan cselekvő „lelkek” több személyiségjegyet mutatnak, mint bármelyik földi ellenálló. Mindeközben az űrből érkező fejlett civilizáció képviselői jogosan kritizálják folyamatosan az emberek pusztításra és erőszakra való hajlamát (Amikor megállt a Föld, 1951-2008), hiszen saját társadalmuk háború-mentes és harmonikus; csakhogy létezésük meghatározó eleme a fajirtás, sőt, egész életciklusuk genocídiumon alapul, ezt az ellentmondást viszont a film értékrendje szerint megbocsátással és megértéssel kell megközelítenünk. Az emberek és az űrparaziták eltérő céljainak összeegyeztetése lehetetlennek tűnik, az egymás karjaiba sodródó szerelmesek békítő akciója sem hoz változást, addigra viszont ez már senkit nem érdekel. A konfliktus feloldása itt is a probléma elodázását jelenti, akárcsak az Alkonyat: Hajnalhasadás sokat idézett fináléja; a meyeri zárlat gondosan becsomagolja a megoldatlan helyzeteket, majd igyekszik térben és időben nagyon messzire helyezni a kellemetlen szituáció újabb kibontakozását.

Meyer szemérmes parazitaként szárazra szívta már a horror szaftos szörnyeit, ezúttal pedig a moralizáló disztópiák kemény hangvételét sikerült erőtlen vállrándítássá szelidítenie; mérsékelt sikerét látva viszont reménykedhetünk benne, hogy a következő meghódításra váró műfaj talán ledobja majd magáról a tolakodó tinirománc csillogó csápjait.

A burok (The Host) – amerikai, 2013. Rendezte: Andrew Niccol. Írta: Stephenie Meyer regényéből Andrew Niccol. Kép: Roberto Schaefer. Zene: Antonio Pinto. Szereplők: Saoierse Ronan (Melanie/Wanda), William Hurt (Jeb), Diane Kruger (Hajtó), Jake Abel (Ian O’Shea), Chandler Canterbury (Jamie), Max Irons (Jared). Forgalmazó: Pro Video. Szinkronizált. 125 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/05 51-51. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11429

Cikk értékelése:

szavazat: 701 átlag: 5.49