KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/január
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Szóra bírt kép Lakatos Róbert
• Kolozsi László: A szeretet határai Beszélgetés Szajki Péterrel
• Kolozsi László: Szorongásom, félelmem, frusztrációm Nejem, nőm, csajom
• Kővári Orsolya: Én vagyok Só Mihály Beszélgetés Bodrogi Gyulával
• Tornai Szabolcs: Egy árulás anatómiája Beszélgetés Tornai Józseffel
LÁZADÓ KAMERA
• Stőhr Lóránt: Hit nélkül élni Errol Morris
• Szalay Dorottya: Szervízúton Dennis Hopper – The Lost Album
• Ruprech Dániel: Tegnap és holnap között Az Oberhauseni Nyilatkozat
• Baski Sándor: Az ellenállás útjai Verzió 2012
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Kedvenced temetője Szörnyek a kortárs animációban
XANTUS
• Forgách András: Sötét csillogás Xantus János (1953-2012)
ANIMÁCIÓ
• Horváth Eszter: Átjárható dimenziók Anilogue
• Kovács Kata: Élmezőny Primanima
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: A folytatás záloga A cliffhanger
FILM / REGÉNY
• Szabó Noémi: A tigris, az Isten és a mentőcsónak Yann Martell: Pi élete
• Vajda Judit: Csalimese Ang Lee: Pi élete
KRITIKA
• Lovas Anna: Hushpuppy meséje A messzi dél vadjai
• Sepsi László: Bővített kiadás A hobbit: Váratlan utazás
MOZI
• Baski Sándor: Vérturisták
• Forgács Nóra Kinga: Volt egy tánc
• Nevelős Zoltán: Kényszerleszállás
• Nevelős Zoltán: Kényszerleszállás
• Roboz Gábor: Végzetes hazugságok
• Szabó Noémi: Rúzs, reptér, satöbbi
• Kovács Kata: Leánybúcsú
• Zalán Márk: Kvartett
• Molnár Viktória: A nyomorultak
• Tüske Zsuzsanna: A hét pszichopata és a si-cu
• Huber Zoltán: Kezelés
• Csiger Ádám: Kettős játszma
• Géczi Zoltán: Rajtaütés
• Varró Attila: Dredd
DVD
• Czirják Pál: Szindbád
• Pápai Zsolt: A kaland; Az éjszaka
• Nagy V. Gergő: Kitaszítva; Kallódó emberek
• Sepsi László: Stephen King-gyűjtemény
• Nagy V. Gergő: Akasszátok őket magasra
• Vincze Árpád: Római vakáció
• Géczi Zoltán: Nincs menekvés
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
XANTUS
• Szőnyei Tamás: Törékeny történetek A Xantus-filmek zenéi

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Tornai Józseffel

Egy árulás anatómiája

Tornai Szabolcs

A Szindbád nemcsak esztétikai, de valóságos értelemben is film és irodalom találkozása: Huszárik Zoltán és Tornai József hajdani barátságának gyümölcse.

Hogyan ismerkedtél meg Huszárik Zoltánnal, és milyen volt vele a kapcsolatod?

A hatvanas években szoros barátságban voltam Csoóri Sándorral, és ő már akkor foglalkozott filmmel, forgatókönyveket írt, sőt otthonosan mozgott a filmgyárban is, ahol dramaturg volt, s ő hozott össze Huszárikkal, akit rendkívül tehetséges rendezőnek tartott. Huszárik és köztem igazi, mély barátság alakult ki. Kiderült, hogy azonos az ízlésünk, nemcsak az irodalomban – tehát Nagy Lászlótól, mondjuk, Baudelaire-ig ugyanazok az alkotók állnak hozzánk a legközelebb –, hanem a képzőművészetben is, és persze a filmművészetben is megvoltak a közös kedvenceink. Emlékszem arra a humoros esetre, hogy legalább háromszor láttam a Jules és Jimet, és egyszer csak kaptam egy táviratot Zolitól, amelyben hívott, hogy nézzük meg együtt Truffaut filmjét, mert éppen akkor játszották, s bár nagyon örültem az invitálásának, negyedszer már nem akartam megnézni. A művészi együttműködésünk úgy kezdődött, hogy írtam neki egy filmnovellát. Ez volt A nap játékai, de a filmgyárban túlságosan szürreálisnak ítélték, úgyhogy nem lett belőle forgatókönyv. Viszont a Nap jár a homoktetőkön című, 1980-ban megjelent prózakötetemben olvasható.

 

Huszárik felkérésére írtad?

Nem, egyszerűen költői és baráti indíttatásból. Huszáriknak egyébként nagyon tetszett, nem is lett volna nehéz megrendeznie, Pesten játszódik az egész. Aztán az is kiderült, hogy zenei és filmes szenvedélye mellett kitűnő grafikus is, és főleg, hogy rajong Krúdyért, aki nekem is nagy élményem volt, mindent elolvastam tőle. Ezen az alapon határoztuk el, hogy filmet csinálunk a Szindbád-novellákból.

 

Miért éppen Krúdy világát akartátok filmvászonra vinni?

Egyrészt azért, mert Krúdy prózája annyira tele van képekkel és szabad képi játékokkal. Másrészt a modern expresszionista, szürrealista költészethez és filmekhez őt éreztük a legközelebb a magyar prózairodalomban. Mást nem találtunk.

 

Egészen pontosan hogyan született meg a forgatókönyv?

Zoli kigépeltetett egy csomó novellát a Szindbád kötetből, ezek ugye szerteágazó történetek, és mondtam Zolinak, hogy csinálok belőlük egy összefüggő történetet, amely elindul valahonnan, és eljut valahova. A hatalmas anyagból először is kiválasztottam azokat az elbeszéléseket, amelyek ezt a célt szolgálták. Zoli egyébként eleinte egy olyan filmet képzelt el, hogy valaki felolvassa a Szindbád-novellákat, s közben költői képek sorjáznak. Mondtam neki, hogy ez így nem lenne film. Leültünk ketten a lakásán Zuglóban, én ollóval kivágtam azokat a mondatokat, amiket korábban ceruzával gondosan megjelöltem, ő pedig ragasztószalaggal rögzítette őket a megfelelő helyekre. Az egyik oldalra a helyszínekre vonatkozó szövegeket, a másikra a dialógokat.

 

Hozzátettél bármit Krúdy mondataihoz?

Nem, semmit. Teljes egészében Krúdy mondataiból és képeiből állt a forgatókönyv. Ebben az értelemben igen furcsa mű, mert bár a módszert és a szerkezetet én találtam ki, nincs benne semmi eredeti. Ezért amikor rosszul jártam, végül is enyhítő körülmény, hogy nem az én szövegemről volt szó. Az előzetes vetítések után Nagy László szólt először, hogy nem szerepel a nevem a stáblistán, ő is tudta, hogy Zolival együtt dolgoztam a forgatókönyvön. Én erre teljes lelki nyugalommal mondtam neki, hogy Zoli majd biztos kiíratja a nevem mint irodalmi konzultánsét. Azért ezt, mert előre megmondta, hogy a forgatókönyvért már felvette a teljes honoráriumot. Aztán amikor sor került a hivatalos bemutatóra, akkor is hiányzott a nevem, és a kritikákban is feltűnő volt, hogy mindenki úgy magasztalta Huszárikot, hogy nemcsak nagyszerű rendező, de kitűnő forgatókönyvíró is.

 

Sehol semmilyen fórumon nem merült fel a neved?

Csupán egyetlen alkalommal, Debrecenben, ahol a film bemutatóján Latinovits mellett Huszárik engem is bemutatott mint az irodalmi konzultánst. De a köztudatba nem kerültem bele. És bár szerelemből vállaltam a munkát, Zoli azt ígérte, hogy az irodalmi konzultáns honoráriumát megkapom, de végül ezt sem kaptam meg. Nagy volt a siker, és rendkívül rosszul esett, hogy a forgatókönyv megírásáért is őt dicsérik.

 

Miért nem rehabilitáltak azonnal? Hogyhogy nem emelték fel szavukat a közös barátok, Csoóri, Sára és a többiek, akik mind tudták, hogy mi történt.

Ők valahogy lezártnak tekintették az ügyet, s amikor Huszárik elkezdett borzasztóan inni, azt mondták, írjak forgatókönyvet neki, mert amíg nem kap könyvet, egyfolytában inni fog, és meg kell menteni. De ezúttal úgy nézett ki, hogy nem lehet baj, mert Csoóri volt a dramaturg, és hárman együtt dolgoztuk ki a film vázlatát. Hónapokig foglalkoztunk vele, és nagyrészt Huszárik életéből merítettünk. Aztán a jegyzetek alapján megírtam a filmnovellát Nászmenet címmel. Ez szintén olvasható a Nap jár a homoktetőkön prózakötetemben. Huszárikkal az volt az elképzelésünk, hogy a róla mintázott rendezőről szóló történet egy sumer-akkád jellegű látomással végződik. Ezt a mitikus kinyílást külön kérte Zoli. Amikor a Nászmenetet beadtuk a gyártási csoport vezetőjének, Köllőnek a filmgyárban, Huszárik kérte, hogy mihamarabb olvassa el, mondván, nyáron már forgatni szeretne. Néhány hét múlva felhívott Köllő, hogy Huszárik megőrült, mert azt mondta, semmi köze a Nászmenethez, nem forgatja le. Ekkor tanultam meg azt, hogy másodszor már nem szabad megbocsájtani, úgyhogy többé nem beszéltem Zolival. Bármilyen cseleket alkalmazott, hogy kibéküljek vele, én hajthatatlan maradtam. Ennyire nem akartam balek lenni.

 

A közös barátok főként Csoóri ekkor sem tettek semmit?

Dehogynem. Kósa Feri lakásán szervezték meg a tetemre hívást. Kósa, Csoóri és Sára bírói szigorral akarták felelősségre vonni Huszárikot a kétszeres árulásért. És persze azt akarták elérni, hogy Huszárik vonja vissza a szavát, és kezdjen hozzá a forgatáshoz. Csakhogy Huszárik hulla részegen jött oda, így semmit sem lehetett kezdeni vele. A felelősségre vonás elmaradt. Ezután a többiek lemondtak róla, de aztán Dobai Péterrel együtt dolgozva Huszárik leforgatta Csontváry-filmjét.

 

És ő mit mondott az árulásról?

Az első után lakonikusan csak annyit mondott: „Vedd tudomásul, hogy nem vagyok aljas.” Nem voltam ismert költő, ő viszont sikere csúcsán tündökölt, ezért ez velem megeshetett. Csoórival, Nagy Lászlóval vagy más, akkor már ismert költővel nem lehetett volna megcsinálni ezt.

 

Hány éves barátság ért így véget?

Legalább nyolc évig voltunk barátok. Ennyi idő után tudtam meg, hogy mire képes. De hogy az árulások előtti nagylelkűségét is érzékeltessem: néhányszor bementünk a Váci utca elején lévő idegen nyelvű könyvesboltba, ahol remek reprós könyveket lehetett kapni, és ő felajánlotta, hogy válasszak közülük, amennyit csak szeretnék, mert ő megveszi nekem, de én mindig elhárítottam. Sajnos hiába tettem túl magam az ügyön, és írtam egy olyan verset is, amelynek minden sora Krúdyé, amolyan pastiche, azóta soha többé egy sort sem tudtam elolvasni Krúdytól, annyira traumatikus számomra ez a történet.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/01 22-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11301