KritikaJoachim Trier: A világ legrosszabb embereKapcsolatok OslóbanBaski Sándor
Joachim Trier új filmje egyszerre romantikus komédia, párkapcsolati dráma és egy kapunyitási pánik története. A norvég Joachim Trier mintha tartana attól, hogy beskatulyázzák, a pályanyitó Szerzők és az Oslo, augusztus után ugyanis egy angol nyelvű melodrámát készített (Hétköznapi titkaink), legutóbbi filmje, a Thelma pedig egy természetfeletti elemeket is használó, pszichothrillerbe oltott felnövéstörténet volt. Trier hőseit ugyanakkor összeköti az állandó útkeresés motívuma, ami tökéletesen rímel a rendező saját öndefiníciós kísérleteire. Ebből a szempontból pedig egyáltalán nem meglepő fejlemény, hogy A világ legrosszabb emberével visszakanyarodik első két filmjéhez, így zárva le „Oslo-trilógiáját”. A helyszínen, a norvég fővároson kívül a generációs problémákban tetten érhető önéletrajzi vonatkozások is összekötik a három rendezést. A Szerzőkben két huszonéves, pályakezdő szépíró próbálja megtalálni saját művészi hangját, az Oslo, augusztusban egy kortársaitól elidegenedett, 34 éves heroinista férfi egynapos számvetését követhetjük, A világ legrosszabb emberében pedig Trier és állandó forgatókönyvírója, Eskil Vogt, saját nemzedéki szorongásaikat is kifejezik a negyvenes évei közepén járó képregényművész karakterén keresztül. Akselt ráadásul a rendező kedvenc színésze, a Szerzők és az Oslo, augusztus főhőse, Anders Danielsen Lie alakítja. Ebben a filmben azonban, a Thelmához hasonlóan, női főszereplőt és női szemszöget használ a rendező, és alighanem ennek is köszönhető a hangnembéli váltás. A harminchoz közelítő Julie sem éppen egy kiforrott személyiség, orvosnak tanul, majd átnyergel pszichológiára, végül úgy dönt, inkább fotós lesz. Egy partyn találkozik a nála tizenöt évvel idősebb, híres-hírhedt képregényművésszel, Aksellel, és a korkülönbség ellenére összejönnek. Kapcsolatukat eleinte az sem árnyékolja be, hogy választott hivatásában a férfi sokkal sikeresebb – a Szerzőkben is ez az egyik konfliktusforrás –, illetve, hogy vele ellentétben Julie még nem szeretne gyereket. A jobb híján egy könyvesboltban dolgozó nő nem sokkal később mégis összeismerkedik egy másik férfivel, a vele egykorú, barista Eivinddel. A Szerzők formai játékossága köszön vissza A világ legrosszabb emberében, csak itt a mindentudó narrátor szerepét a fejezetes keretezés veszi át, Trier 12 epizódban (plusz prológus és epilógus) mesél hősnője külső és belső útjáról. A nyitánnyal rögtön meg is lepi az eddigi munkásságát ismerő nézőket, mert azoknál frivolabb hangulatban, a Frances Hához hasonló szerzői romkomok modorában indul a történet, és az egyes fejezetek gyakran jelentenek kisebb-nagyobb stiláris váltást. Önálló epizódot kap többek közt az Eivinddel történő megismerkedése, amely egyben szellemes variációja a klasszikus hollywoodi „meet cute”-formulának, Julie és Aksel személyiségét pedig egy-egy közös családlátogatás segít jobban megérteni, de tanúi lehetünk a nő tudatalattijába vezető, egyszerre szürreális és mulatságos varázsgombás tripnek is. A világ legrosszabb emberének vonzereje abban a csapongónak tűnő, de alaposan átgondolt elbeszélésmódban rejlik, amely nemcsak a sodródó hősnő lelkiállapotát, de az Y generáció fel(nem)növéssel, útkereséssel kapcsolatos kollektív tapasztalatait, élményeit is tükrözi. Trier filmje egyszerre coming of age-történet, romantikus komédia, párkapcsolati dráma és egy kapunyitási pánik története, amelyre ellenpontként és párhuzamként az X generációs Aksel életközepi válsága is rávetül. Trier tehetségét, rutinját és sokoldalúságát bizonyítja, hogy a különféle regisztereket közös nevezőre tudja hozni, és afféle flow-élményt biztosítva, észrevétlenül, mégis virtuóz módon keveri a fajsúlyost a könnyeddel, a banálist a tragikussal. A rendező, illetve az író fő vívmánya emellett az, hogy bár Akselt művészi alteregójuknak tekinthetjük, Julie-t nem a férfi „régen minden jobb volt” prizmáján keresztül láttatják, és még csak nem is ítélkeznek felette – az empátia és a megértés szándéka vezérli őket. Élővé és szerethetővé a karaktert ugyanakkor a Cannes-ban a legjobb színésznőnek választott Renate Reinsve teszi, aki a romantikus epizódokban és a drámaibb momentumokban is ugyanolyan önazonos. Többek közt neki is köszönhető, hogy amíg a rendező eddigi főművének tartott Oslo, augusztus sötét víziója csak a reménytelenséget közvetítette, addig az új film keserédes melankóliájában élmény elmerülni. A VILÁG LEGROSSZABB EMBERE (Verdens verste menneske) – norvég, 2021. Rendezte: Joachim Trier. Írta: Eskil Vogt és Joachim Trier. Kép: Kasper Tuxen. Zene: Ola Flottum. Szereplők: Anders Danielsen Lie (Aksel), Renate Reinsve (Julie), Maria Grazia Di Meo (Sunniva), Herbert Nordrum (Eivind), Hans Olav Brenner (Ole). Gyártó: B-Reel Films / Arte France / Film i Väst. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 121 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
