KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

„Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”

Hegyi Gyula

Beszélgetés Németh Lászlónéval, a Vas megyei Moziüzemi Vállalat igazgatójával.

 

A filmforgalmazási szakemberek körében már köztudott, hogy a Vas megyei Moziüzemi Vállalat – megújult vezetésének és kollektívájának koncepciózus, lelkes és fegyelmezett munkája révén – az elmúlt néhány évben a legrosszabb eredménnyel dolgozó megyei mozivállalatok közül a legjobbak közé emelkedett, s tavalyi tevékenysége alapján – tegyük hozzá, hogy az 1979-es év különben rendkívüli nehézségeket hozott az országos filmforgalmazásban – a Kiváló Vállalat címet is elnyerte. Míg a hetvenes évek közepéig az egy lakosra jutó mozilátogatások száma Vas megyében jóval alatta maradt az országos átlagnak, s a vállalat igen kevéssé használta ki (különben nem túl kedvező) lehetőségeit, az évtized közepe óta a látogatottsági mutató előbb elérte, majd meg is haladta a vidéki átlagot. A látogatottság általános növekedése mellett jelentős mértékben javultak a vállalat műsorpolitikai eredményei is. Az elmúlt évben a tizenkilenc megyéből Vasban volt a legmagasabb az eszmei-művészi szempontból értékes „A” kategóriájú, valamint a szovjet filmek össznézőszámon belüli aránya, és a magyar filmek forgalmazásában is a legjobbak közé tartozott. Jelentős eredményeket ért el „rétegtevékenysége” során is, a tanulóifjúság és a munkásság filmellátása, a „Filmnapok Falun” rendezvénysorozat és a megye sajátosságainak megfelelően megtartott Nemzetiségi Filmnapok szervezésében is.

Németh Lászlóné, a vállalat jelenlegi igazgatója 1974 óta tölti be ezt a munkakört; ezt megelőzően hét évig a szombathelyi Tanárképző Főiskolán tanított, annak előtte pedig pártmunkásként, illetve ifjúsági vezetőként dolgozott. Először a mostani eredmények előzményeiről, a filmklubmozgalom beindulásáról kérdeztem.

– A mozivállalat és a Tanárképző Főiskola között már jelenlegi munkaköröm elvállalása előtt is igen jó kapcsolatok alakultak ki. Szalai László, a tanárképző igazgatója az országban elsőként vezette be a népművelő szakos hallgatóknak a keskenyfilmvetítő-képzést; és sokat tett a filmesztétikai oktatás kialakításáért és megerősítéséért is. A mozivállalat 1974-ben megállapodást kötött a megyei ifjúsági központtal – igaz, nem írásban, csak szóban, de annál komolyabban megvalósítottuk tartalmát. Ennek keretében Velemben rendszeresen indítottunk filmklubvezetői tanfolyamokat. Azelőtt összesen három-négy ember akadt a megyében, aki vállalkozott filmviták vezetésére; mi ennél sokkal többet akartunk. Fele-fele arányban vállaltuk a velemi tanfolyam költségeit az ifjúsági központtal; s ugyanilyen arányban osztoztunk meg a helyeken is. Elsősorban olyan népművelőket, tanárokat küldtünk ide, akik a megyében szándékoznak maradni, s érdekelte őket a film. Ma már minden gimnáziumban, sok gyárban és faluban is működik filmklub; de a filmklubmozgalom törzshelye természetszerűleg továbbra is a Tanárképző Főiskola.

Tudom, hogy a kérdés nagyon szerteágazó lehet: mégis, hogyan kezdett hozzá az addig nem túl eredményesen működő vállalat átformálásához?

Bár 1974 előtt is foglalkoztam kulturális kérdésekkel, a filmmel semmilyen közelebbi kapcsolatom nem volt; a vállalatvezetéshez pedig egyáltalán nem értettem. Nagy szerencsémnek tudhattam, viszont akkor is és tudom azóta is, hogy a megyében szinte mindenütt ismernek: alig akad olyan falu, ahol – többnyire a vezetők között – ne volnának ismerőseim. Az ő segítségük nélkül aligha juthattunk volna előre a filmforgalmazási munka megjavításában. Beosztásomba kerülve diplomás dolgozókkal frissítettem fel a vállalat személyi állományát. Előző munkahelyemen, a Tanárképző Főiskolán rengeteg tehetséges, megbízható fiatalt ismertem meg: természetesen igyekeztem érdekes munkakört kínálni közülük is néhánynak. Hogy csak egy példát említsek: Németh Sándor, a műsorosztály vezetője hallgatóm volt, később Körmenden lett a művelődési ház igazgatója. Olyan emberekkel veszem körül magam, akikre felelősségteljes feladatokat bízhatok, azokat meg is valósítják, s a maguk hatáskörében önállóan, felelősséggel dolgoznak. Híve vagyok az alternatív javaslatoknak: a kéthetente megtartott vezetői értekezleteken többféle változat közül választjuk ki, sokszor parázs viták után, a döntésre elfogadottat. Nemrég a bérfejlesztés végrehajtására négy változatot dolgoztunk ki, ebből fogadtuk el a legmegfelelőbbnek ítéltet.

Úgy hallottam, az elmúlt években több új mozit is kialakítottak, némiképp rendhagyó körülmények között.

Bükön, a Szombathelyhez közel eső szép üdülőhelyen saját erőnkből, a mi dolgozóink munkájával építettünk egy kertmozit. Igen elszomorítónak tartottuk, hogy lakótelepeinken nincsenek mozik. Miskolci példa alapján így merült fel a stadionmozi terve: elhatároztuk, hogy a Haladás stadionjában – mely egy harmincezer lakosú negyed közvetlen közelében van – mozit építünk ki a fedett lelátón. Előbb a Tanácshoz mentem el, majd a MÁV-igazgatóhoz: a Haladás ugyanis vasutascsapat. A MÁV-igazgató előbb meglepetten nevetett: maguk még az egérlyukban is vetítenének? Aztán mégis hozzájárult a tervhez, s ma már a stadionmozi sikeresen működik. Ugyanilyet hoztunk létre a KISZ-lakótelepen, a Pamutipar sportpályáján – mindkét helyen hordozható vászonnal és vetítővel.

De ha jól tudom, sok mozit be is záratott…

– Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk. Az olyan falusi vetítőhelyiségeket, amelyekből a legelemibb feltételek is hiányoztak a kulturált szórakozáshoz, egytől egyig bezárattam. De ezeket ki is lehet nyitni; csak arra van szükség, hogy az egyes intézmények változtassanak szemléletükön, közösen tegyék szebbé, ízlésesebbé a kultúrotthonokat. Képtelennek tartom azt a beidegződést, hogy az egyik helyiség a mozié, a másik a KISZ-é, a harmadik nem tudom, milyen klubé. Le kell verni az elválasztó lakatokat. Mi szívesen adunk az állóeszköz-állományunkból kényelmes, ízléses székeket a kultúrotthonoknak, s cseppet sem zavar minket, ha azokat, mondjuk, zárszámadó közgyűléseken és KISZ-rendezvényeken is használják. Nem szakadnak le attól, hogy nem csak filmet néznek rajtuk ülve. De ugyanezt a segítőkészséget másoktól is elvárjuk a vetítés körülményeinek a megjavításáért. Az érem másik oldala, hogy a vállalati mozigépészektől is megkövetelem: azonnal jelentsék, ha valamelyik vetítési helyen rendetlenséget, piszkot találnak. Meggyőződésem, hogy a jó mozigépész nemcsak műszerész, hanem kultúrfunkcionárius is: felelősséget kell éreznie a vetítés kulturáltságáért. Ez persze nemcsak a tisztaságra vonatkozik, hanem a propagandakiadványok színvonalára, minőségére is. Ha súlyosan sajtóhibás plakátot, nyomtatványt látok, újra elkészíttetem, s a külön költségeket kifizettetem a vétkessel. Ha valamelyik mozinkban hosszabb ideig nem veszik fel a telefont, taxiba ülök és odamegyek; a hívott ilyenkor kifizeti a számlát, s legközelebb nyilván válaszol a csengetésre.

Hogyan sikerül egyre eredményesebben forgalmazniuk a magyar filmeket?

– A magyar filmeket azért gyártják, hogy mi forgalmazzuk őket; ez alól a feladat alól semmilyen mentegetődzéssel nem szabad kibújnunk. Ismertem olyan vezetőt, aki nagy hangon szidta a mai magyar filmeket; s amikor sarokba szorítottam, beismerte, hogy utoljára 1944-ben volt moziban... A – forgalmazási szempontból – legkritikusabbnak tartott filmeket is bemutatjuk; ezeket a premiereket persze gondosan elő kell készíteni. A Békeidő, vagy a Kinek a törvénye? című filmeket először például a megyei pártbizottság épületében mutattuk be a párt- és tanácsi vezetőknek, a rendőrség vezető tisztjeinek. Hasznos és eredményes viták bontakoznak ki ilyenkor; s fontosnak tartjuk, hogy a megye vezetői is lássák a társadalmi gondokat föltáró magyar filmeket. A Vasárnapi szülők bemutatójára meghívtuk a középiskolák igazgatóit, a moziszervező titkárokat, a nevelőotthonok vezetőit, a járási művelődési osztályok vezetőit és az úgynevezett „problémás gyerekek” ügyének előadóit is. S hogy a meghívó hatásosabb legyen, megkértük Nagy Imrét, a megyei tanács művelődési osztályának vezetőjét, ő is írja alá. Ő sokat és szívesen segít munkánkban, s megértette, hogy megyénkben, ahol annyi nevelőintézet van, különösen fontos ennek a filmnek a jól előkészített bemutatása. A falusi filmnapok megnyitásától sokáig húzódoztak a helyi vezetők, ami érthető is, hiszen a tanácselnökök, tsz-elnökök többsége nem ért különösebben a filmművészethez. Mi összeállítottunk számukra egy ismertetőt, így nem kellett „leégniük”: felkészülten és szabatosan beszélhettek a filmnapok programjáról. Velemben már a megyei párt- és tanácsi vezetőknek is tartottunk tanfolyamot a filmművészet kérdéseiről, neves szakemberek bevonásával.

Sok szó esik mostanában az iskolai filmvetítések ellentmondásairól, önöknek hogyan sikerült megoldaniuk ezeket a problémákat?

– Nem vagyok híve a kulturális „liliomtiprásnak”; nem hagyom, hogy a nézőszámterv-teljesítés miatt alsótagozatos gyerekeknek nekik nem illő filmet vetítsenek. De abba sem nyugodtam bele, hogy az iskolaigazgatók, tanárok közül nagyon sokan nem járnak moziba. Ha hívnak minket, kimegyünk az iskolákba, és „iskolamozi” mellett szívesen szervezünk a tanároknak és a szülőknek is külön vetítéseket. Ha kell, reggel fél hétre is: erre mindig ráérünk. Így merült fel például az az ötlet, hogy Helga-jellegű felvilágosító filmeket vetítsünk a szülőknek. ROTA-üzemünkben meghívót készítettünk a szülőknek, s a szülői értekezleteken bemutattuk az ilyen jellegű filmeket. Előfordult, hogy ötszáz szülőből kétszáz is eljött, de mi a hatvanas nézőszámot is eredménynek érezzük. Ma már kétszáznál több intézménnyel van szerződésünk, és mindent elkövetünk azért, hogy ezeket mind a két fél betartsa. Úgy érzem, munkatársaim kezdik hivatásnak érezni a filmforgalmazás ügyét; megyénk közvéleménye pedig egyre több figyelemmel kíséri munkánkat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 36-37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7836