KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
   2015/december
MŰVÉSZMOZI
• Földényi F. László: Mozisirató Újhullámok után
• Harmat György: A sorsüldözött sátán és a felelőtlen angyal Citti és Davoli a Pasolini-filmekben
• Nagy V. Gergő: Lomha svenk Abel Ferrara: Pasolini
• Hirsch Tibor: A zseni, akinek nem akaródzik feltámadni Eisenstein Mexikóban
• Szalkai Réka: ¡Que viva Eisenstein! Beszélgetés Peter Greenaway-jel
FILM + ZENE
• Ádám Péter: Az utca királynője Édith Piaf 100
• Géczi Zoltán: Egyenesen a gettóból Hip hop és film: Straight Outta Compton
ÁZSIAI PANORÁMA
• Stőhr Lóránt: Távoli képek, csendes életek Tajvani hullámok – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Takács Ferenc: „Lajos, te maradj ki a történelemből!” Anyám és más futóbolondok a családból
• Gelencsér Gábor: Túlélet Hajnali láz
• Kránicz Bence: A mosónő érzékisége Szerdai gyerek
• Kovács Bálint: Valaki éjszakára Az éjszakám a nappalod
FILMISKOLA
• Soós Tamás Dénes: „Korlátok helyett mértéket állítani” Beszélgetés Aczél Petrával és Antalóczy Tímeával
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Kisiklott hétköznapok Gdynia
• Szabó Ádám: Nőt és gyereket soha Sitges
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Mindörökké tizenkettő R. L. Stine: Libabőr
• Jankovics Márton: A képzelet szökevényei Rob Letterman: Libabőr
KÖNYV
• Zalán Vince: Api könyve Jankovics Marcell: Lékiratok
• Kelecsényi László: Lexikon gyanánt Gelencsér Gábor: Forgatott könyvek
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: Bukarest árnyai Árnyak/Umbre
KRITIKA
• Varró Attila: Írás a falon 007 Spectre – A Fantom visszatér
• Baski Sándor: Tavaly Svájcban Ifjúság
MOZI
• Teszár Dávid: Ragyogó nekropolisz
• Barkóczi Janka: Cowboyok
• Kolozsi László: Kosok
• Kovács Kata: A kórus
• Baski Sándor: Login
• Tüske Zsuzsanna: A szerelem útján
• Forgács Nóra Kinga: A tengernél
• Kránicz Bence: Az ételművész
• Sepsi László: Szemekbe zárt titkok
• Vajda Judit: Újra együtt
• Sándor Anna: A kis herceg
• Varga Zoltán: Rendkívüli mesék
• Simor Eszter: A szüfrazsett
• Varró Attila: Az éhezők viadala – Kiválasztott
DVD
• Pápai Zsolt: Ex Machina
• Czirják Pál: Rettegett Iván I–II.
• Varga Zoltán: Torrente Gyűjtemény
• Fekete Martin: A WikiLeaks-botrány
• Soós Tamás Dénes: Sötét helyek
• Kránicz Bence: Tökéletes hang 2
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmiskola

Beszélgetés Aczél Petrával és Antalóczy Tímeával

„Korlátok helyett mértéket állítani”

Soós Tamás Dénes

A médiakutatás két legégetőbb kérdését az újmédia és a médiaműveltség jelenti.

 

Több médiatartalmat fogyasztunk, mint korábban bármikor, de a médiaműveltségünk nem feltétlenül nő ezzel arányosan. Belevetjük magunkat az új technológiák kínálta lehetőségekbe, ugyanakkor félünk, hogy könnyen függővé válhatunk tőlük. Nevelést az iskolától várunk, de az alapvető médiafogyasztási sémáinkat otthonról hozzuk. Az NMHH oktatási célra szánt médiaköteteinek szerkesztőivel, Aczél Petrával és Antalóczy Tímeával az újmédia hatásairól, újdonságairól, és médiaműveltségünkről beszélgettünk.

*

Mi az új az újmédiában?

Antalóczy Tímea: Leginkább az, hogy a technológia gyors fejlődése nagymértékben megváltoztatja a befogadás mechanizmusait. A médiakutatásban például eddig főként a tartalomra koncentráltunk, most pedig egyre inkább arra, hogy maga a tartalom milyen formátumban jelenik. A McLuhan-i elmélet és a technológiai determinizmus kérdése ma újra komoly problémaként merül fel. Félünk attól, hogy a kommunikációs eszközök eluralják életünket, kiszolgáltatottá, függővé válhatunk. Tartunk a lemaradástól is, attól, hogy képtelenek vagyunk időben reagálni azokra a kulturális változásokra, amelyeket sok esetben maguk a technológiai eszközök rohamos fejlődése generál.

Aczél Petra: Érdekes dinamika a médiakutatásban, hogy a technológiai determinizmussal kezdtük, majd áttértünk az igény- és tartalomközpontúságra, most pedig újra a technológiával foglalkozunk. Az újdonságot a konvergencia jelenti: míg korábban élesebben elváltak egymástól a médiák, ma a közös platformokon elmosódnak a határok. Ha maga a technológia nem is új, az újmédia fogalma kifejezi az emberek szakadásélményét, azt, hogy másképpen élik meg a szerepüket a médiában. Hiszen a média fogyasztója a média készítője is lett egyben. Ezzel együtt pedig megjelent egyfajta ifjúságeufória is az új rendszerben, amelynek révén a digitális bennszülöttet versenyképesebbnek látjuk és láttatjuk, mint a bevándorlót. A hagyományos oktatási formák és módok megkérdőjeleződnek, a kreativitást szembeállítjuk az iskolázottsággal – például az igen népszerű Szilikon völgy című sorozatban is azt hangoztatják, hogy az a jó, ha nem fejezed be az egyetemet.

Manapság több médiatartalmat fogyasztunk, mint korábban bármikor. Ezzel együtt nő a médiaműveltségünk is?

A. P.: Van bennünk egy természetes atyáskodó, anyáskodó magatartás, amellyel az utánunk jövőket szeretnénk segíteni, és ez eltereli a figyelmet arról, mi magunk mennyire vagyunk médiaműveletlenek. Merthogy egyes felmérések szerint a 30 és 50 év közötti felnőttek nagy része nem tudja, hogyan készülnek a médiatartalmak. Minden korosztálynak növelni kéne a vizuális tudatosságát, hogy megtanulják, hogyan érvel, hogyan közöl üzeneteket, közvetít ideológiákat a kép, a mozgókép. Ez régi téma, de még mindig keveset tudnak róla az emberek. A fiatalokra szokták mondani, hogy tablettel a kezük alatt születnek, de vegyük figyelembe, hogy ez számukra természetes odahajlás a technológiához. Olyasmi, mint hogy tudják, hol van otthon a kilincs. Ettől még nem lesznek tudatosabb médiafogyasztók. Sok vizuális tartalmat néznek, de ha nem reflektálnak rá, nem válnak műveltebbé, hiszen beleszorulnak azokba a sémákba, amiket a hasonlóra gyártott populáris tartalmakból kapnak, például hogy hogyan kell megjeleníteni egy szerelmi történetet.

Az újmédia az olvasást és az írást is megváltoztatta. Bár a felmérések szerint többet írunk és olvasunk 2010 óta, már nem azért tesszük, mint régen. Andrea Lunsford megállapította, hogy a deklaratív közléstől – amikor állítunk, valamiről mondunk valamit – haladunk az exploratív – önfelfedező, befejezetlen – közlés felé. Minden, amit az online térben mondok, valójában egy kísérletező magatartás része lesz. A szövegek fluiddá, folyékonnyá válnak a digitális térben, nehéz őket befejezni – gondoljunk csak az e-mailre, amelybe minden fordulónál újra és újra beleírhatunk. De megváltozott az is, ahogy olvasunk. Vannak olyan olvastató applikációk, amelyek szavakra bontják a szöveget, és egy pontba rendezve, nagy sebességgel váltogatják azokat. Így a szemnek annyi „munkát” sem kell végeznie, amit egy oldalon gépelt sor követése igényelne tőle. Persze, ezzel a módszerrel a hagyományosnál hatszor gyorsabban lehet olvasni. De ki állította, hogy a legfőbb cél a gyorsolvasás? Nem lehet, hogy inkább egyre jobban kellene értenünk, amit olvasunk? Ez azonban mintha még nem következett volna be.

Manapság már nem a szappanoperák, hanem a tehetségkutatók és a realityk a televíziócsatornák tipikus műsorai. Mit mond ez a mai médiáról és annak fogyasztójáról?

A. T.: Mindez azt jelzi, hogy ez a terep maradt meg a televízió számára. A „kukkoló műfajokkal” például a társadalom 40 %-át le lehet ültetni a készülék elé, ehhez nem kell nagy truváj. Viszont ezeknek a műfajoknak a pozitívumát is az jelenti, hogy leültetik az egész családot a tévé elé. Közös platformot teremtenek a fiatalok és az idősebb generációk között, tematizálják a beszélgetést otthon, az iskolában, a munkahelyen. Ezeket a műsorokat lehet jó és rossz minőségben készíteni, ami azért is fontos, mert közvetlenül hatnak a nyelvhasználatra, a köztudatban pedig sokáig élnek az innen megismert figurák, sztárok, celebek.

A médiakutatás szempontjából például ma már érdekes megvizsgálni azt is, hogyan hatnak ezek a szórakoztató műfajok az ún. alkotói filmekre, hogyan válnak részükké a televízióban szereplő klisék. A kereskedelmi televíziós műfajok – jól megtervezett és széles tömegeket mozgósító – kliséi szinte észrevétlenül kúsznak be a filmek világába. Korábban inkább a filmek konstruáltak világokat, ma gyakran a körülöttünk lévő, a nézők számára saját életükből ismertnek vélt népszerű klisékből konstruálják a filmet. A magyar nézők szívét egyébként is a vígjátéki elemekkel gazdagított, alapvetően szórakoztató filmekkel lehetett rabul ejteni hosszú évtizedeken keresztül. Ez a trend ma is erős, általában a klasszikus vígjátéki alaphelyzetek, a népszerű sorozatok témavilága, egy szerelmi háromszög bemutatása, a megcsalt feleség/férj bosszújának kibontása a legegyszerűbb és egyben legkifizetődőbb vállalkozás.

Mi történik a média nevelő, oktató funkcióival a látványcentrikus, szórakoztató médiatartalmak korában? Mennyire feladata egyáltalán nevelni az embereket, ahogy azt az első médiakutatók még idealisztikusan gondolták?

A.T.: A média a létével, habitusával akaratlanul is neveli az embereket. Mint arra a Határtalan médiakultúra című, Pörczi Zsuzsannával együtt szerkesztett kötetünk címe is utal, a média és annak hatása szinte határtalan, kordában tartani csak erős társadalmi közmegegyezés, értékrend alapján lehet, ellenkező esetben ízlésterrorrá válhat. A fiatalok számára például nem korlátokat kell szabnunk, hanem mértéket kell állítanunk, annak érdekében, hogy saját világot tudjanak létrehozni. Megfelelő habitusú szülők és oktatók jó példát tudnak mutatni arra, hogy mire és hogyan lehet használni a médiát.

A. P.: Minden szabályozás természete szerint konzervatív, mert egy korábbi állapotot őriz meg és érvényesít. Ezért a nagy változások túlterhelhetik, túlnőhetik. Mégis, egy társadalom egészségessége azon múlik, kik nőnek fel benne és hogyan neveljük őket. Én nem vagyok híve a médiától való távolságtartásnak, például annak, hogy a gyerek 14 éves koráig ne lásson tévét. Elsősorban nem védelmezni kell a fiatalokat, hanem felelősségre nevelni és tudással felhatalmazni. Ne zárjuk el a lehetőségeket, amelyeket az új média kínál. Ma a minőségi ismeretért nem kell mindenkinek a világ legnevesebb egyetemeire járnia, és milliókat fizetnie. Egy-egy kurzusra digitálisan is beiratkozhat. A tudás nehezebben elzárható, privilegizálható. De nehezebben ellenőrizhetők forrásai is.

A. T.: Az alapvető felelősséget abban, hogy milyen kultúrát hoz magával a gyerek, mégiscsak a szülők, a család viseli. Egy gyereket nem tud teljesen beszippantani a média, ha ott van mellette a családja, és próbálja a médián túli világban is érdekfeszítővé tenni a mindennapjait.

A. P.: Ma már mindent az iskolától várunk az erkölcsi neveléstől kezdve a családi életre való okításig, miközben az alapvető médiafogyasztási sémákat otthonról kapja a gyerek. Amint mi, szülők hazaértünk, már telefonálunk vagy televíziót nézünk beszélgetés közben, vagy akár a közös étkezésnél. A legfontosabb ebből a szempontból is az érett, önkritikus emberi magatartás. Például abban, hogy magunknak se hazudunk arról, miként és mennyi ideig szoktuk használni a médiát. Mindezekre és sok egyéb kérdésre is rávilágítanak, választ adnak azok a médiakötetek, amelyek most az NMHH gondozásában megjelentek. Ahogy Andok Monikával és Bokor Tamással közös könyvünk címével is üzenjük: műveljük a médiát!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/12 38-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12503