KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
   2015/december
MŰVÉSZMOZI
• Földényi F. László: Mozisirató Újhullámok után
• Harmat György: A sorsüldözött sátán és a felelőtlen angyal Citti és Davoli a Pasolini-filmekben
• Nagy V. Gergő: Lomha svenk Abel Ferrara: Pasolini
• Hirsch Tibor: A zseni, akinek nem akaródzik feltámadni Eisenstein Mexikóban
• Szalkai Réka: ¡Que viva Eisenstein! Beszélgetés Peter Greenaway-jel
FILM + ZENE
• Ádám Péter: Az utca királynője Édith Piaf 100
• Géczi Zoltán: Egyenesen a gettóból Hip hop és film: Straight Outta Compton
ÁZSIAI PANORÁMA
• Stőhr Lóránt: Távoli képek, csendes életek Tajvani hullámok – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Takács Ferenc: „Lajos, te maradj ki a történelemből!” Anyám és más futóbolondok a családból
• Gelencsér Gábor: Túlélet Hajnali láz
• Kránicz Bence: A mosónő érzékisége Szerdai gyerek
• Kovács Bálint: Valaki éjszakára Az éjszakám a nappalod
FILMISKOLA
• Soós Tamás Dénes: „Korlátok helyett mértéket állítani” Beszélgetés Aczél Petrával és Antalóczy Tímeával
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Kisiklott hétköznapok Gdynia
• Szabó Ádám: Nőt és gyereket soha Sitges
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Mindörökké tizenkettő R. L. Stine: Libabőr
• Jankovics Márton: A képzelet szökevényei Rob Letterman: Libabőr
KÖNYV
• Zalán Vince: Api könyve Jankovics Marcell: Lékiratok
• Kelecsényi László: Lexikon gyanánt Gelencsér Gábor: Forgatott könyvek
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: Bukarest árnyai Árnyak/Umbre
KRITIKA
• Varró Attila: Írás a falon 007 Spectre – A Fantom visszatér
• Baski Sándor: Tavaly Svájcban Ifjúság
MOZI
• Teszár Dávid: Ragyogó nekropolisz
• Barkóczi Janka: Cowboyok
• Kolozsi László: Kosok
• Kovács Kata: A kórus
• Baski Sándor: Login
• Tüske Zsuzsanna: A szerelem útján
• Forgács Nóra Kinga: A tengernél
• Kránicz Bence: Az ételművész
• Sepsi László: Szemekbe zárt titkok
• Vajda Judit: Újra együtt
• Sándor Anna: A kis herceg
• Varga Zoltán: Rendkívüli mesék
• Simor Eszter: A szüfrazsett
• Varró Attila: Az éhezők viadala – Kiválasztott
DVD
• Pápai Zsolt: Ex Machina
• Czirják Pál: Rettegett Iván I–II.
• Varga Zoltán: Torrente Gyűjtemény
• Fekete Martin: A WikiLeaks-botrány
• Soós Tamás Dénes: Sötét helyek
• Kránicz Bence: Tökéletes hang 2
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Rob Letterman: Libabőr

A képzelet szökevényei

Jankovics Márton

A Libabőr ars poeticája a képzelet hatalmát hirdeti.


A Libabőr-könyvek gyerekeket megcélzó rémtörténetei hamar és magától értetődő könnyedséggel költöztek át a tévéképernyőre, a mozivászonig vezető út viszont hosszú és rögös volt számukra. Tim Burton, a kiskamasz lelkületbe oltott horror nagymestere ugyan már a 90-es évek végén filmre akarta vinni R. L. Stine giga-bestsellerét, de a projekt akkor az alapanyag épp azon adottságába – a szeriális jellegbe – bukott bele, ami a hétről-hétre új szörnyet felvonultató tévésorozathoz tökéletesen passzolt. Az alkotók állítólag nem tudtak megegyezni, melyik sztorit emeljék ki a folyton duzzadó regényfolyamból.

A 2015-ös adaptáció huszárvágással oldotta fel ezt a dilemmát: ahelyett, hogy kiválasztott volna egy szerencsés szörnyet a sok közül, inkább mindet belezsúfolta egyetlen filmbe, bizarr All Star-gálát rendezve ezzel a Libabőr-univerzum lényeinek, akik így közösen törhetnek a kertvárosi gyerekek életére.

Na, és az íróéra, merthogy a mozifilm a végletekig fokozza a tévésorozat önreflektív jellegét: míg Stine ott csak egy-egy slusszpoén erejéig bukkan fel az epizódok végén, a mozi-verzióban végleg beépül a cselekménybe, és szerves részévé válik saját történeteinek. Az író szerepében persze ezúttal nem ő maga, hanem Jack Black ripacskodik, de azért Stine sem tudta kihagyni azt a geget, hogy beköszönjön egy pár másodperces cameo erejéig, ráadásul Mr. Black néven tette ezt.

Az alteregó jelenlétének az ötletes alapvetés ágyaz meg: A szörnyek itt nem a kertváros sötét zugaiból, feneketlen kutak mélyéről vagy távoli bolygókról, hanem az emberi képzeletből támadnak. Az író által magányos gyerekként kitalált lények ugyanis a könyvekben élnek és raboskodnak tovább. Onnan szabadulnak rá a kertvárosra, és csakis oda lehet visszazárni őket. Ez persze nem olyan könnyű feladat, mivel Slappy, a démoni hasbeszélő baba vezetésével keményen küzdenek a szabadságukért a képzelet szökevényei.

A film a nagy szörnykoncentráció ellenére – vagy talán éppen azért – jócskán elmarad a sorozattól az ijesztgetés és a nyomasztó jelenetek terén. A cselekmény nagy részét a menekülés teszi ki, így hiába bukkannak fel pár percre olyan klasszikus rémek, mint a farkasember vagy a zombik, a Libabőr inkább célirányos ifjúsági kalandfilmként, mint horrorként működik. Közelebb áll a Jumanjihoz, mint a Szörnyecskékhez, és ezen az sem változtat, hogy maga a film közben a horrort jelöli ki műfaji kereteként. Csak úgy röpködnek a mókás utalások a Stine irodalmi nagytestvéreként jegyzett Stephen Kingre: egyszer konkrétan a neve is előkerül, a fináléhoz közeledve pedig Stine a Ragyogás iskolai előadásának díszleteiben kényszerül rekordsebességgel befejezni művét, amely véget vethet a szörnyinváziónak.

Mert a film logikája szerint a fikcióból eredő csapást nem győzheti le az értelem vagy a nagyon is valóságos fegyverek, egyedül az újabb fikció révén lehet vele szembeszállni. A Libabőr ars poeticája tehát a képzelet hatalmát hirdeti, amelyet egyedül saját maga képes megzabolázni.

A happy end persze csak látszólagos, hiszen mégiscsak Stine-ról van szó, akinek egyik kötelező rituáléja a hamis biztonságérzetet felrobbantó csattanó. Ennek elkerülhetetlenségét épp a szerző filmbéli alteregója dörgöli az orrunk alá, miközben mi az iskolapadból vagyunk kénytelenek hallgatni őt a gyerekekkel együtt. A tökéletesen kiszámítható és menetrendszerűen meg is érkező végső fordulat azonban érdekesen egészíti ki a műfaji önreflexió síkját. A csattanó épp arra hívja fel a figyelmet, hogy a kibillentett rend nem mindig helyreállítható, és bizonyos rémeket nem lehet visszazárni a könyvekbe és a filmekbe, ha egyszer kiszabadultak onnan.

Mintha a film ezen a metaszinten saját műfaja, a gyerekhorror pszichológiai veszélyeire hívná fel a figyelmet, ékesen példázva, hogy a rémtörténetek könnyen kontrollálhatatlan reakcióba léphetnek a gyermeki félelmekkel. A borzalom egyes képei ugyanis olyan mélyen égnek be a pszichébe, hogy képtelenség kitörölni vagy felülírni őket, így egész életre elkísérik új gazdájukat. A sikeres horrorszörnyek ebben az értelemben tényleg életre tudnak kelni, és épp a kiskori trauma jelenti számukra a belépőt a halhatatlansághoz. Szinte biztosra vehetjük, hogy a 2015-ös Libabőr-adaptáció nem fog egy komplett generációt traumatizálni – a könyvekkel ellentétben.

 

LIBABŐR (Goosebumps) – amerikai, 2015. Rendezte: Rob Letterman. Írta: R. L. Stine nyomán Scott Alexander és Darren Lemke. Kép: Javier Aguirresarobe. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Jack Blak (R.L. Stine/Slappy/Láthatatlan fiú), Zach (Dylan Minnette), Odeya Rush (Hannah), Ryan Lee (Champ), Amy Ryan (Gale), Jillian Bell (Lorraine). Gyártó: Columbia. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 103 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/12 47-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12507