|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziEgek uraKlág Dávid
Up in the Air – amerikai, 2009. Rendezte: Jason Reitman. Írta: Jason Reitman és Sheldon Turner. Kép: Eric Steelberg. Zene: Rolfe Kent. Szereplők: George Clooney (Ryan Bingham), Vera Farmiga (Alex), Anna Kendrick (Natalie), Jason Bateman (Craig Gregory), Danny McBride (Jim). Gyártó: Paramount Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 109 perc.
Talán csak a hasonló környezet teszi, de az Egek ura olyan, mintha a Diploma előtt nyitójelenetének kibontása lenne. Mike Nichols filmjének első snittjében a főhős egy repülőtér mozgó folyosóján áll: halad, de nincs mozgásban, akárcsak Jason Reitman filmjének főhőse. De míg Benjamin végzősként a diákélet és a felnőttkor között sodródott, addig Bingham felfogásában a repterek, személytelen hotelek nem a purgatóriumot jelentik, hanem a komfortos élet elengedhetetlen elemeit. Bingham ugyanis utazó ügynök, de nem terméket árul, hanem szolgáltatást: hivatásos elbocsájtó, országszerte segít megszabadulni a vállalkozásoknak nem kívánt alkalmazottaiktól. A rutinok embere – ezért is lett belőle profi. Pontosan tudja, melyik kiborulást milyen mondat kövesse, milyen hívószóra kell átadni a kompenzációs pakett mappáját, melyik elcsépelt memoriterrel tudja elhitetni, hogy ez a legjobb dolog az áldozattal történt. Mindennapi élete is rutinokból áll: ugyanaz a bőrönd, ugyanaz az ital, mellékesnek ugyanaz a motivációs előadás. Maradna örökre ez a végtelenített élet, ha nem futna össze egy hasonló repülőtéri ingázó üzletasszonnyal és nem érkezne a cégéhez egy betanítandó fiatal, akinek hatékonysági ötletei pont Bingham kényelmes limbóját tenné tönkre.
Akárcsak a főhőse, az Egek ura is folyamatosan két végcél között lebeg: egyrészt kihegyezett szatíra a nagyvállalati Amerikai útvesztőjéről, másrészt pedig egy ellenszenves karakter megváltástörténete. Reitman ügyesen váltogatja két véglet közt – ez nagy részben Clooney érdeme, akit a megszokott, hideg profik után itt látunk először tényleg sérülékeny embernek –, de a váltások élesek, egyik pillanatban a kubricki kompozíciók sterilitásában figyeljük a leépített munkahelyeket és a rideg épületeket, egy másikban már a mai amerikai komédiasorozatok dokumentarista stílusára vált a kamera. Mindkét stílus tökéletes kivitelezést kapott, de, csakúgy mint a gyakori zenés montázsok, külön-külön annyira hatásvadászok, hogy nehéz megtalálni a számító pillanatok közt az őszintéket. Pedig azokból is akad bőven – ám az Egek ura ahhoz képest, hogy mennyit van levegőben, keveset tölt repülési magasságban.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1160 átlag: 5.58 |
|
|
|
|