KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Nader és Simin

Vincze Teréz

Jodaeiye Nader az Simin – iráni, 2011. Rendezte és írta: Asghar Farhadi. Kép: Mahmoud Kalari. Zene: Sattar Oraki. Szereplők: Peyman Moaadi (Nader), Leila Hatami (Simin), Sareh Bayat (Razieh), Shahab Hosseini (Hodjat). Gyártó: Asghar Farhadi Productions. Forgalmazó: Mokép – Pannónia. Feliratos. 123 perc.

2011 februárjában korántsem a semmiből bukkant elő Asghar Farhadi iráni rendező a Berlini Filmfesztiválon, hogy művével elnyerje a legjobb filmnek járó Arany Medvét. Rendezőként ez az ötödik filmje, és már korábbi munkáit is jelentős nemzetközi szervezetek és fesztiválok dekorálták ki fontos díjakkal, köztük 2009-ben az Elly története című filmjéért a legjobb rendezésért járó berlini Ezüst Medvét is megkapta. Idén Tarr Béla Torinói lovát előzte be a Nader és Siminnel Berlinben, s biztosak lehetünk benne, hogy a döntnököknek korántsem lehetett könnyű, amikor megpróbálták összemérni a remek almát a csodálatos körtével. Ha van ugyanis ellenpontja Tarr mitikusan absztrakt látomásainak, akkor Farhadi keresetlen naturalizmusa, esetlegesnek látszó hétköznapisága az.

Egy válófélben lévő, felső középosztálybeli házaspár családi konfliktusa szolgál az események kiindulópontjaként. A feleség örökre külföldre menne, hogy kamasz lányuknak jobb életet biztosítson, míg a férj maradni akar, hogy Alzheimer-kórban szenvedő édesapját ápolhassa. Mivel szétköltöztek, a férfi kénytelen egy idegen nőt felfogadni, hogy napközben vigyázzon beteg édesapjára. A nagyon szegény, mélyen vallásos asszony és a büszke, hirtelen haragú férfi közt hamarosan kirobbanó konfliktus – úgy tűnik – végzetes következménnyel jár: az állapotos nő elveszíti születendő gyermekét.

A film dramaturgiailag igen összetett szituációt épít fel, amelyben számos réteg épül egymásra: a válófélben lévő nő és férfi közötti konfliktus, a két szülő közt nehéz választás elé állított kamaszlányuk vívódása, a gyermekét elvesztő nő félelme és bűntudata, eladósodott férjének erőszakos dühe meg nem született gyermeke halálának okozóival szemben.

Farhadi a morális dilemmák komplex rendszerét hozza létre, amelyben a cselekmény lenyűgözően természetes áramlással halad előre, s fonja körül a nézőt egyre nagyobb erővel. Az operatőri munka, a vágás és a színészi alakítások egyaránt sikerrel illeszkednek ebbe a keresetlennek tűnő, ám tűpontosan kidolgozott rendszerbe. Külön izgalmas és erős vonulata e műnek – az iráni filmek gyakori védjegye – a remek gyermekfigurák teremtése: a válófélben lévő szülők kamaszlánya és a szegény asszony négy év körüli kislánya egyaránt jelentős karakter.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10672