DVDDelmer Daves: Sötét átjáróFekete, fehér, igen, nemPápai Zsolt
A főszereplő a játékidő harmadánál arcot cserél. Bogart esete az Arriflexszel.
A negyvenes-ötvenes évek amerikai fekete szériáját vizsgálva legalább annyi a vitatott kérdés, mint amennyi a problémás mű, utóbbiak közül többről az is nehezen eldönthető, hogy az irányzathoz tartozik-e egyáltalán. Delmer Daves 1947-ben forgott, most egy negyedórás dokumentumfilmmel és előzetessel megfejelve megjelent Sötét átjárója ilyen bizonytalan státuszú darab, igaz, a mindentudó elbeszélő negligálásával és a szubjektív szemszög markáns érvényesítésével, továbbá a jól motivált történésláncolat részleges elutasításával és a véletlen fordulatok szüzsébe illesztésével teljesíti a noiroktól elvárható minimumot.
A David Goodis regényéből készült, valóságos és atmoszférikus San Franciscó-i külsőkben, illetve erőteljes miliőjű belsőkben játszódó film egy végtelenített menekülés története. A felesége meggyilkolásáért elítélt Vincent Parry megszökik a fogságból, és váratlanul segítője is akad a számára ismeretlen fiatal Irene személyében. Noha Parry átmenetileg búvóhelyre lel a lány lakásán, néhány előre nem kalkulálható véletlen esemény folytán kritikus marad a helyzete, és ezért merész lépésre szánja el magát. Egy szintén véletlenül az útjába akadó specialistával átoperáltatja az arcát, ám hiába sikerül a műtét, gondjai csak megsokszorozódnak.
A film azért is válhatott rövid idő alatt klasszikussá, mert az elkészülte idején még kezdetleges kézikamera-technikát bravúrosan alkalmazta benne Sid Hickox operatőr. A főszereplő a játékidő harmadánál arcot cserél, és mivel Delmer Daves direktor úgy vélte, hogy a nézők nehezen tolerálnák, ha a film egy részében bálványuk, Humphrey Bogart hangján egy másik színész szólalna meg, ezért úgy döntött, hogy az operációig nem mutatja meg a hős arcát, csak az általa látottakat veteti fel operatőrével. Hickox a harmincas években Németországban kifejlesztett Arriflexet használta fel a művelethez, Hollywood történetében először kézikamerát alkalmazva egy filmben. A Sötét átjáró éppen emiatt üdítőbb és hatásosabb, mint Robert Montgomery egy évvel korábban végig szubjektív plánokkal forgatott, de kézikamerát nélkülöző, így képépítkezését tekintve nehézkes Asszony a tóban című munkája.
Noha a producerek eredeti szándéka láthatóan az volt, hogy a Martinique és a Hosszú álom után ismét profitáljanak a Bogart-Bacall-kettős - ekkor már házaspár - közönségvonzásából, a rendező nem csupán a fétisszínészekre alapozott, és emlékezetes toldalékfigurák sorát alkotta meg. A mellékszereplők galériájában éppúgy találni anyagi szerzésvágytól hajtott, mint a mások érzelmeit megrabolni szándékozó figurát, akik mellett zugsebészek, a feladatuk ellátására alkalmatlan rendőrök és nyomozók színesítik a képet - csupa bizarr alak, egy pszichésen megbillent, önmagát kereső társadalom képviselői. Ugyanakkor feltűnő, hogy bármily izgalmasak is a Sötét átjáróban felvonultatott szereplők, jelenlétük nem borítja fel a hollywoodi film hősábrázolást érintő, sokáig stabil, ám a negyvenes évek noir-dömpingje által megingatott konvencióit. A noirok egyik legjellemzőbb vonása, hogy megsérül bennük az amerikai mozi erősen polarizált világképe, amely csak fekete és fehér karaktereket ismer, azaz a jó és a rossz fogalma némiképp relativizálódik ezekben a filmekben. A Sötét átjáró a maga narratív megoldásaival, végtelen pesszimizmusával és formabontó jellegzetességeivel - szubjektivizmusával vagy az arcoperációt megelőző delírium-jelenettel - együtt is csak fenntartásokkal nevezhető noirnak, hiszen a hősábrázolás terén a klasszikus elbeszélésmód alapján áll. Ezt igazolja, hogy a Bogart játszotta figurában semmi sincs a noirok erkölcsi függetlenségüket vesztett férfihőseiből, továbbá, hogy a fekete filmek egyik visszatérő típusa, a végzet asszonya feltűnik ugyan a történetben, de csupán egy statisztaszerepre kárhoztatott vénkisasszony személyében. A tényleges női főszereplő a hős útját őszinte segítőkészséggel egyengető fiatal lány, neki köszönhető, hogy noha a happyend szemben áll a film pesszimisztikus alaphangoltságával, nem is zavaró annyira.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1186 átlag: 5.75 |
 |
|
