|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégCsendes amerikai PrágábanIszlai Zoltán
A kémfilm – ritka kivételektől eltekintve – jól vagy rosszul megcsinált kémfilm marad. S mert a kémek és diverzánsok mindig a sötét háttérben működnek, okosabb közmegegyezéssel homályosnak elfogadni – a térből, időből minél jobban kiszakítani – üzelmeiket. Valószínűtlenségük miatt a kém- és diverzáns-históriák egyaránt súrolják a tragédia és a komédia határait. Döntő szerepet játszik nemcsak a leskelődő végzet, hanem az örökké kihívott – dramaturgiailag egyedül itt realizálható – véletlen is.
Graham Greene érezte a komikumát és a tragikumát az ingatag hírszerző-létnek. Így született a Havannai emberünk, illetve A csendes amerikai. Komikus hatást keltő hullakomoly melodrámát azonban (mások mellett) most Josef Mach a Senki nem tud semmit egykor zseniális filmrendezője készített a témából, a Prágában csendesen aknamunkálkodó amerikai ezredes kultúrattaséval a középpontban. Az idő: az 1946–1948-as koalíció zűrzavara.
Az álnok attasé, aki ekkor még nem láthatta az 1958-ban készült Rosemarie című híres filmet, ugyanazzal a magnetofonos módszerrel hálóztatja be a hálni szerető polgári politikusokat, miként Nittribitt kisasszony ágyban hírszerzősködött az ötvenes évek Nyugat-Németországában. Az ágyjelenetekben Barbara Brylska Nadja Tillernél többet mutat. Vonzó alakjával sem tudott azonban kárpótolni az absztrakt izgalmak elmaradásáért.
Jót mulattam viszont az ellenállóból kémelhárítóvá nevelődő történelemtanáron, akinek két teljes évig kellett gyanakodnia ahhoz, hogy rájöjjön – à la Karinthy Frigyes – nem ő az egyetlen szeretője őnagysága, a cigarettával gyilkoló kém- és kéj-hölgy életében. Ha ilyen hiszékenyek lettek volna – ott – a kémelhárítók, ma Csehszlovákia az USA ötvenkettedik állama.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 734 átlag: 5.39 |
|
|
|
|