KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
   2020/március
MAGYAR MŰHELY
• Szekfü András: „A forgalmazási felületek kibővültek” Beszélgetés Káel Csabával
• Soós Tamás Dénes: „Nem kicsi, nem olcsó” Kerekasztal-beszélgetés a dokumentumfilmezésről
• Győri-Drahos Martin: Szorongó ifjúság PÁRHUZAMOS MONTÁZS: Sodrásban // Macerás ügyek
• Kolozsi László: A húsleves muzsikája Jeney Zoltán filmzenéi
• Varga Zoltán: Színköltészet és zenevarázs Richly Zsolt (1941–2020)
MARCO BELLOCCHIO
• Csantavéri Júlia: Remények és ólomévek Marco Bellocchio
• Kovács Patrik: Éjsötét győzelem Az első áruló
JAN HřEBEJK
• Gerencsér Péter: Befejezetlen múlt idők Jan Hřebejk filmjei
ÁLLATI ELMÉK
• Kovács Gellért: Digitális idomárok CGI-meseállatok Hollywoodban
• Nemes Z. Márió: Majomparádé Mit tett Jack?
• Megyeri Dániel: A macska, aki meg sem szólalt Garfield
MŰVÉSZ-ÉLETRAJZOK
• Borbíró András: A tehetség átka A művészportrék közhelyei
• Palotai János: Mű és modelljei A Mű szerző nélkül háttere
FILMEMLÉKEZET
• Gelencsér Gábor: Régi filmek, új lexikon Magyar filmek a kezdetektől napjainkig
• Pápai Zsolt: Régi filmek, új lexikon Magyar filmek a kezdetektől napjainkig
• Varga Zoltán: Régi filmek, új lexikon Magyar filmek a kezdetektől napjainkig
• Murai András: Régi filmek, új lexikon Magyar filmek a kezdetektől napjainkig
• Bakos Gábor: Őskép-kutatás Gaál István: Keralai mozaikok
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Pólik József: Körhinta a viharban Platón barlangmozija
TELEVÍZÓ
• Benke Attila: Szerelmek a magyar ugaron Bátrak földje
• Baski Sándor: Álarccal a traumák ellen Watchmen
KRITIKA
• Kovács Bálint: Azért az oroszlán az úr
• Teszár Dávid: Ember a gépezetben Sajnáljuk, nem találtuk otthon
• Vincze Teréz: Nő a férfiak dzsungelében Isten létezik, és Petrunijának hívják
• Tóth Péter Pál: Túlélések A feltaláló
HATÁRSÁV
• Pethő Réka: Obiectiva Theodora A színésznő élete
MOZI
• Gelencsér Gábor: Világpolgárok
• Kovács Kata: A nevek dala
• Baski Sándor: Swallow
• Kránicz Bence: Inkább lennék özvegy
• Rudolf Dániel: Közel a horizonthoz
• Pazár Sarolta: Tess és én – Életem legfurcsább hete
• Vajda Judit: Ailo – Egy kis rénszarvas nagy utazása
• Alföldi Nóra: Mint egy főnök
• Kovács Patrik: Úriemberek
• Huber Zoltán: Talpig fegyverben
• Fekete Tamás: Öngyilkos túra
• Lovas Anna: Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása)
DVD
• Benke Attila: Nincs akadály
• Varga Zoltán: Szellemirtók
• Lubianker Dávid: Talk Show
• Lubianker Dávid: Talk Show
• Kovács Patrik: Szombat esti láz
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Alan Moore tanulóévei

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Watchmen

Álarccal a traumák ellen

Baski Sándor

Alan Moore legendás képregénye méltó televíziós folytatást kapott. Lindelof újraírta a szuperhősök eredetmítoszát.

 

Több mint tíz éve, a szuperhősfilmes új hullám kezdetén került mozikba Alan Moore és Dave Gibbons 1987-es klasszikusának mozis adaptációja. Zack Snyder a 300-hoz hasonlóan szinte storyboardként használta a képregényt, megfeledkezve arról, hogy a nagyfokú szöveghűség önmagában még nem elég az eredeti szellemiségének megidézéséhez, sőt az áhítatos tisztelet kontraproduktív is lehet, ha az alapanyagról semmi nem jut eszébe. Mint kiderült, a cselekmény mozgóképes illusztrálásán túl más célja nem is volt a rendezőnek, és ezzel sikeresen sterilizálta is a Watchmen radikalizmusát.

Az HBO friss sorozatát, amely nem feldolgozása, hanem folytatása a képregénynek, szerencsére nem lehet sem koncepciótlansággal, sem gyávasággal vádolni – olyannyira nem, hogy az első részt látva még az is felmerülhetett a rajongókban, hogy Damon Lindelof kreátor és társai a kelleténél talán még jobban is elszakadtak Moore világától. A történet 1921-ben, az oklahomai Tulsában kezdődik, ahol egy rasszista indíttatású pogromban a fekete közösségre lincselők támadtak – korabeli források alapján 36-an, a történészek szerint közel 300-an haltak meg a támadásban –, majd egy olyan jelenbe ugrunk, amelyben a faji feszültségek még mindig érzékelhetőek. A 2019-es Tulsát egy fehér felsőbbrendűséget hirdető csoport, a Hetedik Lovasság tagjai terrorizálják, miattuk kénytelenek a rendőrök is maszkot húzni, hogy identitásuk titokban tartásával megvédjék a családjaikat.

A rajongók zavara egy ilyen felütés után akár még indokoltnak is tekinthető, Moore képregénye ugyanis egyáltalán nem reflektált a rasszizmusra. Az első, felületes benyomással ellentétben azonban Lindelof nem (csak) azért emeli be a témát, hogy eleget tegyen a progresszivitás követelményének – a segítségével kiegészíti, és még rétegzettebbé teszi a Watchmen világát. Ugyanaz a kérdése, mint Moore klasszikusának – miért áll valaki szuperképességek nélkül önjelölt, maszkos igazságosztónak –, és olyan választ ad rá, amit korábban talán még senki.

A képregény eredetmítosza szerint az 1940-es években alakult Percrekész (Minutemen) nevű csoportosulás tagjai részben kalandvágyból, részben az igazságérzetük által vezérelve húztak jelmezt. Fő inspirációjuk az 1938-as Action Comics első számában debütáló Superman volt, azaz Moore olvasatában a botcsinálta, hús-vér igazságosztók a fikciós ideálképeknek próbálnak megfelelni – ebből fakad tragikomikus kisszerűségük is.

Lindelofnál a legelső szuperhőst nem egy képregényes übermensch pozitív példája, hanem egy valós trauma hívja életre. A sorozat kulcsfigurája, a Moore-nál csak említés szintjén szereplő, a valódi identitását soha fel nem fedő Csuklyás Bíró kedvtelés helyett kényszerből húz hóhérmaszkot. A szüleit a tulsai mészárlásban elvesztő afroamerikai férfi hiába áll rendőrnek, tehetetlen a rasszista erőszakkal szemben, csak törvényen kívüli igazságosztóként tud hatékonyan fellépni a klántagok ellen. Még saját (fehér) bajtársai, a Percrekészek előtt sem fedheti fel magát, és amikor beszámol nekik egy feketék elleni összeesküvéséről, elhallgattatják – a médiában jobban eladható, ha a megtűrt kategóriába sorolt KKK helyett fiktív szuperbűnözők ellen harcolnak. Lindelof sugallata szerint a maszkos igazságosztók kultusza tehát bűnben fogant, az amerikai történelem legelső álarcos (anti)hősalakulata pedig a Ku-Klux-Klan volt – a rájuk adott válaszként született meg Csuklyás Bíró –, és nekik, illetve utódszervezetüknek, a Hetedik Légiónak köszönhető, hogy a maszkviselés a 2019-es Tulsában sem fakultatív passzió, hanem a túlélés záloga.

Már Moore eredetije is a szuperhősműfaj ikonográfiáját ütköztette a hétköznapi(bb) valósággal, és a sorozat is ezt a dekonstrukciót folytatja, azzal a különbséggel, hogy a fikciós univerzum, amelyet Lindelofék kiforgatnak, a Watchmen világa. A képregény eredeti szereplői mint ünnepelt sztárok tűnnek fel a háttérben futó tévéműsorokban és a plakátokon, a Marsra emigrált Dr. Manhattan köré valóságos kultusz épült, a Hetedik Légió tagjai pedig nemcsak Rorschach maszkját, de a naplóját is inspirációként használják. Moore politikai kiszólásaira is gondosan reflektál a sorozat: Vietnam még mindig – a megnyert vietnami villámháború következményeként – az USA tagállama, az elnök pedig immár 30 éve Robert Redford – az ő politikai ambícióit még a képregény utolsó oldala harangozta be. A Watchmen világát meghatározó hidegháborús paranoia ugyan mára – eredeti formájában – aktualitását vesztette, a képregény másik markáns vonulatát, az erősödő autoriter tendenciákat és a kultúrharcot Lindelof jó érzékkel adaptálja a jelen viszonyokra. Redford elnök ugyan a jelenlegi amerikai vezetéssel szemben liberális, a politikát azonban ugyanaz a populista szellemiség hatja át, mint a mai amerikai közéletet, sőt a sorozat reflektál arra a szakadékra is, ami az elitek idealisztikus elképzelései és a peremvidéken élők úgynevezett hétköznapi valósága között tátong – például a fegyverviselés szabályozását illetően.

Lindelof a képregény dramaturgiai szerkezetét is újrahasznosítja, méghozzá úgy, hogy közben következetesen folytatja is, amit eddigi sorozataiban elkezdett. A Lost – Eltűntek és A hátrahagyottak szereplői mindannyian egy közös trauma árnyékában élnek – előbbiben egy repülő-szerencsétlenség túlélőinek, utóbbiban a rokonaikat, szeretteiket rejtélyes módon elvesztő embereknek kell feldolgozniuk a feldolgozhatatlant –, és a Watchmenben sincs menekvés a múlt elől. Lindelof két origópontot is kijelöl, az egyik a tulsai mészárlás, a másik a képregény fináléjában bekövetkező kataklizma. Az 1921-es események felidézése egyfelől segít megérteni, hogy a közelmúlt kibeszéletlen konfliktusaiból hogyan következnek Amerika máig meghatározó törésvonalai, másrészről az egyik főszereplő, Angela Abar személyes történetével is összefonódik a tragédia. Az új időszámítást nyitó 1985-ös világégés pedig nemcsak a politikára, a társadalmi és gazdasági viszonyokra hatott, de mivel magyarázat nélkül maradt, sokan képtelenek szabadulni attól a félelemtől, hogy bármikor megismétlődhet.

Ha Lindelof nem is A hátrahagyottakban látott alapossággal rajzolja meg a karakterek pszichológiai profilját, érzékletesen mutatja be, hogy miként kísérti a feldolgozatlan múlt a szereplőket. A drámai pillanatokat a Lostban kikísérletezett narratív trükkökkel teszi még hatásosabbá, legyen szó ravasz flashbackszerkezetről, az idősíkok összecsúsztatásáról – Angela Abar egy „nosztalgiatabletta” beszedésével személyesen éli újra Csuklyás Bíró történetét – vagy az információk kreatív visszatartásáról. Módszerei ugyanakkor nemcsak saját rögeszméivel, de Moore magnum opusával is harmonizálnak: a Watchment, többek között, éppen az önreflektív, a kronológiát felborító, nagy térbeli és időbeli távolságokat összefogó, az egyes karaktereknek külön fejezetet szentelő elbeszélő stílusa tette különlegessé. Nem véletlen, hogy a sorozat egyik legbravúrosabb epizódja éppen az, amelyben Lindelof Moore talán legzseniálisabb ötletével, Dr. Manhattan időérzékelésével – a kék übermensch a múltat, jelent és jövőt egyszerre képes átélni – úgy játszadozik el egy teljes órán keresztül, hogy a végeredményt akár tananyagként is lehetne használni a forgatókönyvíró kurzusokon. 

Ha az első epizód alapján még nem ismertünk rá Moore világára, a fináléra talán már túlságosan is megidézi a képregényt a sorozat. Természetszerű, hogy a puzzle-darabok kirakása nem járhat olyan izgalmakkal, mint a rejtélyek halmozása – az utolsó pár részre szinte minden kérdésre választ kapunk, még Jeremy Irons Ozymandiasának szürreális magánszámai is értelmet nyernek –, de a korábban felvillantott újszerű, a szuperhősmítoszt felforgató ötletekből a végjátékra már nem jutott, helyette ismét egy Dr. Manhattan bevonásával levezénylendő globális kataklizmára fut ki a történet. 

A sorozat végkicsengése egy második évadnak is megágyaz, amely, jelen állás szerint, nem fog elkészülni. A folytatás valójában szükségtelen is lenne, Lindelofék kilenc epizód alatt mindent elmondtak, ami korunk (anti)hőseiről, a toxikus politikai klímáról, az egyéni és a nemzeti traumák feldolgozásáról eszükbe jutott, az új Watchmen így legalább annyira megragadja a korszellemet, mint a képregényeredeti a 80-as évek végén. A filmadaptációhoz hasonlóan Alan Moore ezúttal sem engedte, hogy feltüntessék a nevét a főcímben, pedig nincs kizárva, hogy erre a verzióra még ő is rábólintott volna.

 

WATCHMEN (Watchmen) – amerikai, 2019. Vezető producer: Damon Lindelof. Rendezte: Nicole Kassell, Stephen Williams, Steph Green, David Semell, Andrij Parekh, Frederick E. O. Toye. Írta: Damon Lindelof. Kép: Alex Disenhof, Chris Seager, Gregory Middleton, Xavier Grobel. Zene: Trent Reznor, Atticus Ross. Szereplők: Regina King (Angela), Don Johnson (Crawford), Tim Blake Nelson (Wade), Yahya Abdul-Mateen (Cal), Andrew Howard (Red Scare), Jeremy Irons (Veidt). Gyártó: HBO. 9x60 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/03 48-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14460