Közép-európai körképÚj raj: Paul NegoescuTúl későn ébredő hősökBenke Attila
A hatalmas sikert aratott Két sorsjegyet rendező Paul Negoescu filmjei egyszerre ápolják és haladják meg a román újhullám hagyományát. Ilie nem rossz ember, csak rossz rendőr
és megkésett hős. Kényelmesebb számára a moldáv-román határ közelében fekvő
kisvárosban az őt gyakorlatilag fiaként kezelő kiskirály polgármester, Costica útmutatásait
követni a törvény és saját igazságérzete helyett. A kiégett és elvált,
harmincas évei végén járó Iliének nincsenek illúziói, ő már csak egy
gyümölcsfákkal teli telket és nyugalmat szeretne még olyan áron is, hogy
asszisztál egy gyilkosság eltussolásához. Akkor kapcsol, hogy nincs rendjén a
polgármester és csempészbandájának atyáskodó diktatúrája, amikor már fiatal
rendőrtársát, Valit is jól helyben hagyják, illetve ráeszmél, hogy a
meggyilkolt áldozat feleségét, Cristinát, zaklatta és bántalmazta Costica
bűnbandája.
Ilie,
Paul Negoescu román filmrendező legújabb filmjének, az Üzletemberek antihőse
persze nem számít kirívó esetnek a román filmművészetben. A 2000-es években
Cristi Puiu A zseton és a betonjával (2001) elindult, a minimalista, a
groteszk és a szatirikus stilizációt ötvöző román újhullám filmjei minden ízükben
hétköznapi történeteket mesélnek el olyan emberekkel a főszerepekben, akik csak
dramaturgiai értelemben tekinthetők hősöknek, tetteik korántsem hősiesek. Egy részük
passzív antihős, aki nem tud vagy akar cselekedni, mivel aránytalanul nagyobb
erővel, sőt rendszerrel találja magát szemben, legyen szó a politikai rezsimről
vagy az élet káoszáról (Puiu: Lăzărescu úr halála, 2005, Radu Muntean: Az
alsó szomszéd, 2015, Radu Jude: Bánom is én, ha elítél az utókor,
2018). Másrészt olyan antihősök is feltűnnek a román újhullámban, akik ugyan aktívak
vagy aktivizálódnak, de cselekvésük negatív következményekkel jár, a korrupt
rendszert erősíti (Puiu: Aurora, 2010, Călin Peter Netzer: Anyai szív,
2013, Cristian Mungiu: Érettségi, 2016). A későn ébredő (anti)hős sem
ritka, elég csak Jude „easternjére”, az Aferim!-re (2015) vagy a szintén
westernmotívumokat felvonultató Üzletemberekhez hasonló Kutyákra
(Bogdan Mirică, 2016) gondolni. Az 1984-es születésű, négy mozifilmet rendező
Paul Negoescu eddig kivétel nélkül ilyen figurákkal foglalkozott, és bár Cristi
Puiu nagy tisztelőjének tartja magát, már rövidfilmjeiben is tetten érhető a
törekvése, hogy egyszerre örökítse tovább és haladja meg a Puiu, Mungiu és
kortársaik által kialakított román újhullám hagyományát.
Forma
és formabontás
Paul Negoescu
a bukaresti színház- és filmművészeti egyetemen tanult, majd a román újhullámra
jelentős hatást gyakorolt veterán rendező, a betiltott A helyszíni szemlét
(1968) készítő Lucian Pintilie asszisztenseként is dolgozott annak
rövidfilmjén, a Tertium non daturon (2006). A 2000-es évek közepétől Negoescu
is rövidfilmekkel önállósodott, és ezekben már tetten érhető a jellegzetes hősábrázolása
és a formai kísérletezés, a tradícióvá vált román minimalizmus alkalmazása és
meghaladása. A Forródrótban (2011) egy cég telefonos szexszolgáltatásra
keres alkalmazottakat, és a humoros meghallgatásokat Negoescu ugyan statikus
kamerával rögzíti, valamint egy darabig minimalista a színészi játék is, de
ahogy a jelentkezők egyre inkább beleélik magukat a próbaszövegekbe, úgy gyorsul
a ritmus, egyre rövidülnek a snittek. A Derbyben (2010) egy negyvenes
apuka félti kamaszlányát annak udvarlójától, illetve a közös vacsora alatt úgy
viselkedik felnőtt létére, mint egy gyerek, aki minden áron első és jobb akar
lenni társainál, minthogy rivalizál a fiúval evés közben. Ebből a szempontból
tehát az apuka olyan „későn ébredő hős”, mint például a rendező harmadik
mozifilmjének, A nyári szerető történetének (2018) Petruja, a nőcsábász
egyetemi professzor, aki kapuzárási pánikjában barátaival kosárlabda meccsre
hívja ki a tiniket, de csapatuk csúfosan alulmarad. A Derbyben továbbá szubjektívvé
válik az alapvetően objektív, külső nézőpontú minimalista forma: a kamera
szinte vendég a családi vacsorán, az asztalnál, aki folyamatosan „tekinget”,
pásztázza a „párbajozó” apát és lánya udvarlóját. A személyesség pedig már-már
fel is számolja a minimalizmust A nyári szerető történetében, amelyben Petru
barátja, Silviu regényt ír a nők között őrlődő főhős tragikomikus és kaotikus
szerelmi életéről, és a regény sorai Silviu narrációjában elevenednek meg, ami
ironikus kommentárként funkcionál. Ebből a külső perspektívából különösen
nevetségesnek és szánalmasnak tűnik az apaság és a felelősség elől kamaszos
alkalmi kapcsolatokba menekülő, a lakásának nyugalmát megzavaró galambokkal
küzdő Petru. Emellett Paul Negoescu és operatőre, Ana Drăghici – akivel a rendező
a közönségsikert aratott második nagyjátékfilmjét, a Két sorsjegyet (2016)
is forgatta – szándékosan Bukarest színes, vidám, vonzó oldalát kívánták
bemutatni szabadabb, dinamikusabb kamerával, hogy formai értelemben is
intimebb, személyesebb és optimista legyen a történet.
A négy
nagyjátékfilm közül a legelső, a régi, elszalasztott szerelem felélesztéséről
szóló Egy hónap Thaiföldön (2012) áll a legközelebb a román újhullám klasszikusaihoz,
ennek a legszabályosabb a minimalista formája. Akár Corneliu Porumboiu
rendőrthrillerjében, A hegyek szigetében (2019), úgy Negoescu 2012-es
rövidfilmjében, a Horizontban, a Két sorsjegyben és az Üzletemberekben
a formanyelvi kísérletek mellett a populáris műfajok elemeinek alkalmazásával
is meghaladja a minimalizmust. A Horizontban egy idős férfi járja a
Fekete-tenger egyik kikötőjének környékét rozoga motorcsónakjával eladható
hulladékok után kutatva, ám egy napon valami elkezdi követni. Negoescu a „tengeri
szörny” megjelenéséig dokumentarista pontossággal rögzíti a kikötői életet, ám
onnantól, hogy a vízi lény megbillenti a csónakot, A cápáéhoz (1975)
hasonló hangulatú, nyomasztó zene vetíti előre az amúgy szintén „későn ébredő”
főhős végzetét („későn ébred”, mert ahelyett, hogy kimenekülne az első intő
jelre a vízből, tovább folytatja a kutatást). A Két sorsjegy a road
movie-t és a krimit ötvözi a groteszk komédiával: Dinel, az autószerelő két
barátjával lottózik, nyernek is, de a nyertes lottószelvényt elrabolják
Dineltől a táskájával együtt, így ki kell deríteniük, hol találják meg a két
rablót. Paul Negoescu és Ana Drăghici alapvetően statikus kamerával dolgoztak, de
a műfaji hatás miatt az erősen célorientált cselekmény jóval gyorsabb, mint az
átlagos román művészfilmeké, talán ennek, illetve ebből következő
fogyaszthatóságának is köszönhető a film hatalmas sikere. Az Üzletemberek
a western és politikai krimi zsánereit idézi meg, és Ilie mint hős kései
ébredését a cselekmény végi, egyszerre paródiába illő és látványos lövöldözés
jelképezi, emiatt jelentősen eltér a klasszikus minimalista román filmektől. A
már említett Kutyákban Bogdan Mirică a beteg vidéki rendőr, Hogas
kétségbeesett utolsó akcióját az antagonista ellen, majd öngyilkosságát
egyaránt minimalista módon, kihagyásos szerkesztéssel oldotta meg. A néző ugyan
Paul Negoescu művében is csak a képen kívülről hallhatja az utolsó lövést, amit
Ilie lead, azonban a gyakran beragadó fegyverekhez nem értő bűnözők és a felfokozott
érzelmi állapota miatt különösen ügyetlen rendőrhős véres összecsapását román
filmekhez képest sűrű vágással és látványfokozó egyéb effektusokkal (például véres
sebek, hátból kiálló balta) mutatja be.
Felnőni
negyven évesen
Mivel
Paul Negoescu Bukarestben élt és tanult, így jellemzően városi filmeket forgat,
ezért első körben, amikor felkérték az Üzletemberek megrendezésére,
nemet mondott a vidéken kibontakozó történetre – Negoescu amúgy is általában
saját forgatókönyvből dolgozik. A CinEuropának adott interjúban így indokolta,
hogy végül mégis elvállalta a feladatot: „Később realizáltam, hogy a fő
karakter lényegében ugyanaz a figura, aki engem is érdekel. Mindig is azok az
antihősök foglalkoztattak, akik elidegenedtek a realitástól és saját
érzelmeiktől egyaránt.” A rendező sokszor önmagáról mintázza karaktereit,
pontosabban azért kelti életre őket, mert fél, hogy hasonlóan rossz döntéseket
hoz és ezt csak későn ismeri fel, művei mintegy intelmek saját magának is. Az Adevărul
nevű román lapnak így nyilatkozott az Egy hónap Thaiföldön és A nyári
szerető története kapcsolatáról: „Személyes élményeimből merítettem ihletet.
Az első filmem hasonló témával foglalkozott. Annak a hőse harminc éves volt, és
elkészítését követően elgondolkodtam, mi lenne, ha elérné a negyvenet, de még
mindig nem nőne be a feje lágya. Mindez többek között abból a félelmemből
fakadt, hogy én is ilyen karakterré válhatok.” Az első mozifilm fiatal hőse, Radu
még tipikusabb román antihős, ahogy a formanyelv is erősen kötődik az
újhullámos hagyományhoz, mivel elbeszélése nem annyira célirányos, inkább
körkörös, Radu ugyanabba az állapotba kerül vissza, ahonnan elindult. Az Egy
hónap Thaiföldön nyitójelenetét és zárójelenetét ugyanabból a szögből,
ugyanazon a helyen, Radu lakásán, az ágyban vették fel, és ugyanaz történik. A
férfi szeretkezik, ám a különbség az, hogy a film elején még Adinával, a film
végén már Nadiával, aki Adina előtt a barátnője volt, és akit hasonló indokkal
hagyott el annak idején, hogy a cselekmény idején, szilveszter éjjelén nagyon
megbánja korábbi döntését, szakítson Adinával és Nadia keresésére induljon. A
kérdés csak az, hogy később vajon nem azt fogja-e megbánni, hogy Adinát hagyta
el Nadia miatt. A nyári szerető története Petrujának ébredése,
megigazulása sokkal biztosabbnak és véglegesebbnek tűnik már csak a férfi kora
és a barátnő, Irina állapotossága miatt is. A férfinak azt kell belátnia, hogy
már nemcsak önmagáért felelős, hogy nem váltogathatja ruhadarabok módjára a
nőket.
Az
említett két nagyjátékfilm egyetemesebb érvényű, minden országban tökéletesen
érthető és átélhető tulajdonképpeni felnőtté válási történetet mesél el. Paul
Negoescu a Két sorsjegyben és az Üzletemberekben viszont határozottabban
helyezi (lokális) társadalmi kontextusba a hősök kései ébredését, illetve
érését. Mindkettőben megjelenik az elvándorlás problémája, ami az egész
kelet-közép-európai régiót érinti. A Két sorsjegy Dinelje azért is aktivizálódik,
azért van szüksége a pénzre, hogy egy tehetős férfinak kiszolgáltatott, Olaszországba
szakadt feleségét támogassa és „megmentse”. A politikai korrupcióval foglalkozó
Üzletemberekben a polgármester, Costica és a korrupt ügyész azért
akarják elsimítani a gyilkossági ügyet, amit Vali makacsul meg akar oldani,
mert tartanak tőle, hogy a kisváros, amelynek így is fogy a lakossága, végleg
elnéptelenedne, elriadnánk az emberek, ha elterjedne, hogy megöltek valakit a
környéken. Ilie egy darabig ezt el is hiszi, ám Cristina, az áldozat felesége,
akit Costica és bandája megfenyeget, sőt meg is ver, ráébreszti, hogy éppen a
polgármester, a vidéki kiskirály az, aki miatt élhetetlen a látszólag békés és
idilli hely.
Legyen
szó magánéleti problémákkal vagy bűnözőkkel szembesülő karakterekről, Paul
Negoescu művei a cselekvésre és a változtatásra szólítanak fel. Pontosabban
Negoescu amellett érvel, hogy mind egyéni, mind társadalmi szinten időben fel
kell ismerni magát a változtatás szükségességét, különben lehet, hogy már visszafordíthatatlan
veszteségeket szenved el az ember. Az Egy hónap Thaiföldön Raduja előtt
még ott áll az élet, de A nyári szerető története a válasz arra, hogy
mit veszít, ha nem képes időben felismerni az „igazit”, akivel leélheti az
életét, aki valóban illik hozzá. Petrué persze pozitív példa, a Két sorsjegy
Dineljének és az Üzletemberek Iliéjének viszont nincs ilyen szerencséje,
ők túl későn cselekednek, passzívan szemlélik, ahogy a bűnözők tönkreteszik
nemcsak az ő életüket, hanem a környezetükét is. Igaz, a Két sorsjegynek
már készül a folytatása, abban Dinel talán – mint Radu szimbolikusan Petrun
keresztül – megváltást nyerhet. Hogy Ilie, illetve a korrupció és kiskirályok
által megmérgezett román vidék, amit a bukott rendőr is szimbolizál, megváltást
nyerhet-e, az már nem Paul Negoescun múlik.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|