KönyvGelencsér Gábor Magyar film 1.0Át a labirintusonSághy Miklós
Magyar filmtörténet
mindenkinek.
Gelencsér Gábor Magyar film 1.0 című kötete a Holnap
Kiadó ismeretterjesztő sorozatának részeként jelent meg. Az ötödik könyvnél
tartó széria célja, hogy a magyar művészet- és művelődéstörténet elsősorban
szakmai körökben született (és publikált) eredményeit a szélesebb érdeklődő
közönség számára is hozzáférhetővé és érthetővé tegye. Gelencsér magyar
filmtörténetet tárgyaló munkája jól követhető gondolatmenetével, olvasmányos stílusával
maradéktalanul harmonizál a sorozat fontos, kultúra- és tudománynépszerűsítő
törekvéseivel.
A Magyar film 1.0 összetett szempontrendszerrel vizsgálja közel százhúsz
év magyar filmtermését. A különböző (elméleti, történeti) megközelítésmódok mindig
szervesen igazodnak az éppen szemügyre vett korszak vagy jelenség
sajátosságaihoz, vagyis ha szükséges, akkor a technika-, intézmény-, stúdió-,
politika- vagy társadalomtörténet elemző eljárásait alkalmazza a szerző, ám ha
a téma megközelítése más metódussal célravezetőbb, akkor többek közt a
narratológia, stílustörténet és műfajelmélet módszereit helyezi előtérbe. E
több-szempontúság (mely messze elkerüli a módszertani inkompatibilitást) a
vizsgálat tárgyának árnyaltabb leírását teszi lehetővé, hiszen a filmek különböző
társadalmi, kulturális és művészettörténeti hatások viszonyrendszerében
születnek, melyek koronként eltérő intenzitással és dominanciával határozzák
meg a mozgóképi alkotás folyamatát. A korai hangosfilm korszakában például a
film-finanszírozás magánjellege miatt a gazdasági tényező a meghatározó, vagyis
a filmek profittermelékenysége (ezért oly gyakoriak a nagy közönségre számító
műfaji filmek), míg az 1945 utáni időszakban a politika a döntő szereplő a
filmtörténeti fejlemények alakulásban.
A komplex megközelítés
arra is lehetőséget ad a kötet szerzőjének, hogy olyan izgalmas összefüggésekre
mutasson rá a magyar mozgókép történetét meghatározó folyamatok rendszerében,
mint, teszem azt, a korai hangosfilmek hangrögzítési (azaz technikai)
nehézségei, valamint az ebből következő statikus, zárt (stúdióban felvett),
színpadias, főképpen verbális humorra épülő filmstílus. Fontos azoknak a párhuzamoknak
a meggyőző bemutatása is a könyvben, melyek a nemzeti és a nemzetközi
folyamatoknak a rokonságára világítanak rá. A magyar új hullám ugyanis nemcsak
a „belső” politikai enyhülés, hanem az európai modernizmus nélkül sem
értelmezhető kellő árnyaltsággal, mint amiképpen a ‘80-as évek új érzékenysége
is nehezen volna leírható az egyes országok határain messze túlmutató
posztmodern jelensége nélkül.
A Magyar film 1.0 történeti narratíváját különböző „ráközelítések”,
vagyis a fontos részletek, elbeszéléselemek kibontásai tagolják. A
problémaárnyaló elméleti kitérők, társadalom- vagy intézménytörténeti
háttérmagyarázatok stb. – melyeket a kötet színkóddal és tipológiai módszerekkel
különít el a főszövegtől – nagyon jó ritmusban épülnek be az átfogó történeti
elbeszélésbe. A rövid rendezőportrék például – melyek szemléletesen mutatnak rá
egy-egy életmű sajátosságaira, időbeli alakulásra – alapvetően az átfogóbb
filmtörténeti folyamatok minta-példáiként kerülnek fókuszba, illetve az
elméleti vagy éppen stúdiótörténeti „kitérők”, „mélyítések” az érdeklődő (ámde
nem szakmabeli) olvasóban az átfogóbb elbeszéléssel kapcsolatban jogosan
felmerülő kérdésekre adhatnak megnyugtató
válaszokat.
A könyv imént vázolt
struktúrája akár az internetes világból ismert olvasási módot is felidézheti,
ugyanis a „közelítések” a (net)szövegbe épített, kapcsolódó információk felé
vezető linkek „megnyitásaiként” is értelmezhetőek. Szintén a világhálóval
hozható összefüggésbe a kötet címe, hiszen az 1.0 jelzés általában a netes
alkalmazások (korai) verziószámát jelöli. Persze ez esetben nem a
kezdetlegességre vonatkozik az 1.0, hanem sokkal inkább arra, hogy a szép
kivitelű és gazdagon illusztrált kötet a „belépőt” jelentheti a magyar
filmtörténeti korszakokban történő mélyebb elmerüléshez. Ám ez utóbbi
tevékenységet már inkább a 2.0 jelölhetné. A tényleges továbblépést segíti
egyébként a kötet függelékében gazdagon felsorolt vonatkozó szakirodalom és
filmlista. Mindazonáltal a jövőbeli elmélyülés csupán egy lehetőség, amit
udvariasan felajánl a könyv. Filmtörténeti narratívája ugyanis önmagában is
kerek egész, mely élvezetes és olvasmányos stílusban kalauzolja végig érdeklődő
befogadóját százhúsz év magyar filmtörténetén.
Holnap Kiadó, Budapest, 2017.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 6.5 |
|
|