Kritika

Logan Lucky – A tuti balhé

Búcsúfilmezés

Pápai Zsolt

Soderbergh filmje szellemes caper-variáns.

Steven Soderbergh néhány éve visszavonult a filmezéstől, aztán kiderült, hogy igazából mégsem, csak a rendezéstől, sőt valójában attól sem, hiszen azért tévéfilmet levezényel egyet-egyet, sőt ha a szükség úgy hozza, komplett televíziós sorozatot is leforgat. A kortárs amerikai film nagy vesztesége lett volna, ha a játékfilm-rendezéstől valóban távol tartja magát, és mint kijelentette néhányszor, inkább festegetésbe fog, de szerencsére nem így történt, ugyanis idén visszatért a moziprodukciókhoz. Első búcsúfilmje, a 2013-as Mellékhatások után most leforgatta a másodikat, sőt úgy hírlik, már készül a továbbiakra.

A comeback diszkrét siker lett, ugyan nem durran hatalmasat, de a füstje mellett lángja is van. Soderbergh a legnagyobb anyagi sikerei között számon tartott Ocean-trilógiát idézi meg vele, de annál sokkal intelligensebb alkotó, hogy egyszerűen reciklálja a régi munkáit, ráadásul ez kaméleontermészetével, örök megújulásra kész attitűdjével sem vágna egybe. Az új opus is egyetlen akció levezénylésére verbuválódott gengsztercsapat kalandjait meséli el (pár kókler és egy profi nekivág a lehetetlennek, megpróbálja kifosztani a bombabiztos széfet), viszont az Ocean-opusokkal ellentétben sokkal inkább a humorra, mint a feszültségre épít. A Logan Lucky nem heist tehát, hanem caper, nem a gengszterműfajnak az Aszfaltdzsungellel, Armored Car Robberyvel vagy Rififivel fémjelzett mellékágához kapcsolódik, hanem a zsánernek a Topkapival, a klasszikus és a Coen-féle Ladykillersszel, az Egymillió karátos ötlettel illusztrálható vonulatához áll közel. A Coenek emlegetése nem véletlen, Soderbergh ugyanis több ponton kikacsint rájuk, egyrészt a – néhol jobban, néhol kevésbé sikerült – poénokkal, továbbá a figurák fazonírozásával. Igazi bravúr, hogy sikerül a coeni figurák két táborát egyszerre megidéznie: a bicebóca győztesekét (ők az erényesebb, illetve tisztább lelkek, akik cseles vagy naiv módon, de helytállnak a rájuk zúduló slamasztikacunamiban), és a balfék vesztesekét is (akiknek valamely „nagy dobásra” tett kísérlete durván melléfölé megy).

A Coen-filmek világa és a klasszikus caperek mellett Soderbergh harmadik igazodási pontja éppenséggel egy heist – tehát nem caper – lehetett, mégpedig a műfaj ékköve, Kubrick Gyilkossága, melynek a kortárs bűnfilmre gyakorolt hatása felmérhetetlen (a Ponyvaregény sem készült volna el nélküle). A Gyilkosságot a rablás helyszíne (egy versenypálya: Kubricknál ló-, itt autóverseny zajlik), valamint egy markáns motívum citálja. Nevezetesen a levegőben repdeső bankóké, de ami a Gyilkosság végén a vanitatum vanitas mozgóképi kifejezése volt, az itt a poéndramaturgia része.

A film formája első pillantásra ultrakonzervatívnak tűnik. Számos statikus snitt akad, és amikor Soderbergh – aki Peter Andrews néven operatőrként is jegyzi a mozit: ez a tizennyolcadik játékfilmje, amit ő fényképezett – mégis csak megmozdítja a kamerát, inkább kötött gépmozgásokkal operál, kézikamerát nemigen használ, még a feszültebb szekvenciákban sem. A Logan Lucky mindazonáltal nem nélkülözi a finoman innovatív vizuálstílust, ugyanis végigkíséri a teleoptikával folytatott játék: nem egyszer a jelenet elején csak a fókuszálatlan(nak tetsző) képet látni, hogy aztán a háttérből előrelépő személy vigyen jelentést – és éles kontúrokat – a kompozícióba, máskor a főesemény az életlen háttérben játszódik. Ezt a kortársfilmes mércével bízvást minimalistának nevezhető stílust – ráadásul egy akciógazdag filmben! – nem lehet eléggé értékelni.

Soderbergh ízléses kivitelezésben, minőségi mintákból építkezve, és remek tempóérzékkel dolgozta fel a titokzatos Rebecca Blunt (ki lehet ő? – egyes források szerint maga a rendező) eredeti forgatókönyvét. Kifejezetten szórakozató filmet produkált, amely azonban mégis csöpp hiányérzetet kelt. Hiszen maga Soderbergh idézi meg a nagy kortársakat rendre – Tarantinót vagy a Coeneket –, márpedig ezen alkotók munkái mellett a Logan Lucky csak moderáltabban meglepő. Ragyogóan demonstrálja Soderbergh mimikrijét, de minél jobban ismerjük az ihletadó példáit, annál kevésbé tűnik izgalmasnak ez a film.

LOGAN LUCKY – A TUTI BALHÉ (Logan Lucky) – amerikai, 2017. Rendezte: Steven Soderbergh. Írta: Rebecca Blunt. Kép: Peter Andrews. Zene: David Holmes. Szereplők: Channing Tatum (Jimmy), adam Driver (Clyde), Daniel Craig (Joe Bang), Riley Keough (Mellie), Katie Holmes (Bobbie), Seth MacFarlane (Chilblain). Gyártó: Trans.Radical Pictures / Free Association. Forgalmazó: Vertigo Media Kft. Szinkronizált. 118 perc

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2017/10 51-52. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13385

Cikk értékelése:

szavazat: 2 átlag: 7